Lapsánszky András (szerk.)

Közigazgatási jog I.

A szakigazgatás általános alapjai, nemzetközi összefüggései. Az állami alapfunkciók igazgatása


Magyar válasz az Információs Társadalom kihívásaira (1999)

Ez a szakértői anyag509 1999-ben készült, melynek célja az információs társadalom kiépítése, a Kormány teendőinek, tevékenysége fő irányvonalainak meghatározása volt. Ismertette az információs kihívás tartalmát, fontosabb részterületeit, kijelölte az állam feladatait, illetve rögzítette az összefogás szükségességét, szereplőit és kapcsolati mátrixát. Hangsúlyozta az állam szerepét a piac kibontakozásának serkentésében, az információs társadalom polgára képzésének fontosságát. A szakértői anyag szerint ki kell alakítani az elektronikus kereskedelem feltételrendszerét is. A dokumentum kitért arra is, hogy a közigazgatásban a hatékonyság és a szolgáltató jelleg olyan fogalmakkal szinonimák, mint a papírmentes, költségtakarékos, gyors, ügyfélbarát, egyablakos ügyintézés, azaz az egész folyamat elektronizáltsága magával hordozza az eredményességet és pluszköltségek megspórolását, de egyidejűleg jelenti az ügyfélbarát és szolgáltató jelleg megvalósítását is, hiszen az állampolgár érdekeit is szolgálja az otthoni közvetlen kapcsolatteremtés lehetősége. A rendszer kiépítése feltételezi a közigazgatási intézmények hálózatba kötöttségét és az elektronikus adatcserét; ehhez szükséges lépés központi és önkormányzati információs hálózatok kialakítása.

Közigazgatási jog I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 623 7

A könyv megalkotásakor a szerzők és a kiadó kettős célt tűzött ki maga elé. E könyv egyrészt tankönyv, amely összefoglalja a közigazgatási jog különös részét, az egyes ágazatok joganyagát. Másrészt a mű szakkönyvi célzattal, tartalommal is készült, azaz a könyvben szereplő kiemelt szakigazgatási területekkel foglalkozó szakemberek számára is fontos és elméleti jelentőségű ismeretanyagot közvetít.

E szakkönyvi jelleget szolgálják a könyvben az összehasonlító és a történeti elemzések, illetve a lehetséges szabályozási módszerek, modellek, alapvető jogintézmények és fogalmi keretek elemzései.

Oktatási szempontból nézve pedig a könyv sajátossága, hogy alapvetően nem a vonatkozó jogszabályok leírását, puszta ismertetését tartalmazza, hanem az adott ágazat általános jellemzőit foglalja össze: a közigazgatási beavatkozás okait, indokait, szükségességét, történetét, nemzetközi (különösen Európai Uniós) összefüggéseit, illetve a szabályozás lehetséges módszereit, modelljeit.

A hazai jogi karok közigazgatási jogi tanszékei, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem összefogásában készült.

A könyv három kötetben jelenik meg, egyes kötetei a szakigazgatási ágazatokat tematikus csoportosításban tárgyalják.

- Az első kötet a szakigazgatási jog alapjait és az állami alapfunkciókat,

- a második kötet a gazdaságot és infrastruktúrát,

- a harmadik kötet pedig a humánigazgatást érintő területeket tárgyalja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lapsanszky-kozigazgatasi-jog-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave