Lapsánszky András (szerk.)

Közigazgatási jog I.

A szakigazgatás általános alapjai, nemzetközi összefüggései. Az állami alapfunkciók igazgatása


Az európai közigazgatási jog hatása a tagállami jogokra

Az Európai Közösség alapítói szerződése rögzíti azt, hogy az európai jog alkalmazása a tagországok közigazgatásának feladata.99 A tagországok közigazgatásának pedig intézményi és eljárási önállósága van, azaz minden tagország belső szuverenitása körébe tartozik a közigazgatás felépítése és működése. Ebből viszont az is következik, hogy a tagországok közigazgatása „eurokompatibilis”, bármely megoldást is alkalmaz. Az európai közigazgatási jog kiterjesztő értelmezését vallók is elismerik azonban azt, hogy a tagállamok közigazgatása legalább három nagy rendszerbe sorolható, így a közigazgatási jog különállására épülő frankofón rendszer, a közös jogra épülő angolszász rendszer és a mindkettőre épülő vegyes rendszer.

Közigazgatási jog I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 623 7

A könyv megalkotásakor a szerzők és a kiadó kettős célt tűzött ki maga elé. E könyv egyrészt tankönyv, amely összefoglalja a közigazgatási jog különös részét, az egyes ágazatok joganyagát. Másrészt a mű szakkönyvi célzattal, tartalommal is készült, azaz a könyvben szereplő kiemelt szakigazgatási területekkel foglalkozó szakemberek számára is fontos és elméleti jelentőségű ismeretanyagot közvetít.

E szakkönyvi jelleget szolgálják a könyvben az összehasonlító és a történeti elemzések, illetve a lehetséges szabályozási módszerek, modellek, alapvető jogintézmények és fogalmi keretek elemzései.

Oktatási szempontból nézve pedig a könyv sajátossága, hogy alapvetően nem a vonatkozó jogszabályok leírását, puszta ismertetését tartalmazza, hanem az adott ágazat általános jellemzőit foglalja össze: a közigazgatási beavatkozás okait, indokait, szükségességét, történetét, nemzetközi (különösen Európai Uniós) összefüggéseit, illetve a szabályozás lehetséges módszereit, modelljeit.

A hazai jogi karok közigazgatási jogi tanszékei, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem összefogásában készült.

A könyv három kötetben jelenik meg, egyes kötetei a szakigazgatási ágazatokat tematikus csoportosításban tárgyalják.

- Az első kötet a szakigazgatási jog alapjait és az állami alapfunkciókat,

- a második kötet a gazdaságot és infrastruktúrát,

- a harmadik kötet pedig a humánigazgatást érintő területeket tárgyalja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lapsanszky-kozigazgatasi-jog-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave