Lapsánszky András (szerk.)

Közigazgatási jog II.

Gazdasági közigazgatás, infrastruktúra igazgatás


Történeti előzmények

A közbeszerzés fogalma alig néhány éve vált ismertté a szélesebb köztudatban. Úgy gondolhatják sokan, hogy ez a jogintézmény a rendszerváltást követő gazdasági átalakulás terméke, azoknak az új fogalmaknak az egyike, amelyek rövid idő alatt váltak a mindennapi gazdasági retorika részévé. Sajnos az is igaz, hogy rendkívül rövid idő alatt a fogalomhoz negatív előítéletek is kapcsolódtak. Egy-egy nagyobb közbeszerzési ügyet úgy ismert meg a széles közvélemény, hogy arra a korrupció árnyéka vetült. Egy a közelmúltban a közbeszerzést taglaló tanulmány az alábbiakat írja: „A hazai közvélemény a korrupció fogalmához leggyakrabban a közbeszerzést társítja. Ennek oka az, hogy a közbeszerzésekre vonatkozik egységes, magas szintű, a legnagyobb átláthatóságot és a leggyorsabb jogorvoslatot biztosító szabályozás, tehát – különösen a jogszabály utóbbi két jellemzője miatt – a közbeszerzési előírások megsértésére derül legtöbbször fény, és így a sajtó is ezt tárgyalja”.544

Közigazgatási jog II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 624 4

A könyv megalkotásakor a szerzők és a kiadó kettős célt tűzött ki maga elé. E könyv egyrészt tankönyv, amely összefoglalja a közigazgatási jog különös részét, az egyes ágazatok joganyagát. Másrészt a mű szakkönyvi célzattal, tartalommal is készült, azaz a könyvben szereplő kiemelt szakigazgatási területekkel foglalkozó szakemberek számára is fontos és elméleti jelentőségű ismeretanyagot közvetít.

E szakkönyvi jelleget szolgálják a könyvben az összehasonlító és a történeti elemzések, illetve a lehetséges szabályozási módszerek, modellek, alapvető jogintézmények és fogalmi keretek elemzései.

Oktatási szempontból nézve pedig a könyv sajátossága, hogy alapvetően nem a vonatkozó jogszabályok leírását, puszta ismertetését tartalmazza, hanem az adott ágazat általános jellemzőit foglalja össze: a közigazgatási beavatkozás okait, indokait, szükségességét, történetét, nemzetközi (különösen Európai Uniós) összefüggéseit, illetve a szabályozás lehetséges módszereit, modelljeit.

A hazai jogi karok közigazgatási jogi tanszékei, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem összefogásában készült.

A könyv három kötetben jelenik meg, egyes kötetei a szakigazgatási ágazatokat tematikus csoportosításban tárgyalják.

- Az első kötet a szakigazgatási jog alapjait és az állami alapfunkciókat,

- a második kötet a gazdaságot és infrastruktúrát,

- a harmadik kötet pedig a humánigazgatást érintő területeket tárgyalja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lapsanszky-kozigazgatasi-jog-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave