Lapsánszky András (szerk.)

Közigazgatási jog II.

Gazdasági közigazgatás, infrastruktúra igazgatás


Engedékenységi politika

A kartellek elleni küzdelem egy kiemelkedő eszköze az engedékenységi politika, amely a kartelltagok közötti bizonytalanságra épít. A kartell ugyanis ingatag, képlékeny képződmény. Minthogy tulajdonképpen monopóliumként viselkedik, ezért a tagok bármelyikének megérheti belőle kilépni és a kartellár alá kínálva a piacot mintegy „levinni”. Emiatt a kartell tagjai között eleve magas fokú a bizalmatlanság. Az engedékenységi politika erre a bizonytalanságra építve jelentős kedvezményekkel csábítja a kartell tagjait az egyébként titkos megállapodás felfedésére. Az ugyanis, aki elsőként, teljeskörűen bizonyítékokkal feltárja az árrögzítő, piacfelosztó kartellt, az nem csak a versenyfelügyeleti bírság alól mentesül, de a Btk. szerint sem büntethető, a közbeszerzéstől nem tiltható el,83 ráadásul az esetleges kártérítési perekben az okozott kár megtérítését megtagadhatja mindaddig, ameddig a követelés az ugyanazon jogsértésért felelős másik károkozótól behajtható. Lényeges, hogy ezek a kedvezmények csak a teljes bírság elengedésben részesülteket illetik meg. Az engedékenységnek (a kérelemnek tartalma szerint) ugyanis három típusa van:

Közigazgatási jog II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 624 4

A könyv megalkotásakor a szerzők és a kiadó kettős célt tűzött ki maga elé. E könyv egyrészt tankönyv, amely összefoglalja a közigazgatási jog különös részét, az egyes ágazatok joganyagát. Másrészt a mű szakkönyvi célzattal, tartalommal is készült, azaz a könyvben szereplő kiemelt szakigazgatási területekkel foglalkozó szakemberek számára is fontos és elméleti jelentőségű ismeretanyagot közvetít.

E szakkönyvi jelleget szolgálják a könyvben az összehasonlító és a történeti elemzések, illetve a lehetséges szabályozási módszerek, modellek, alapvető jogintézmények és fogalmi keretek elemzései.

Oktatási szempontból nézve pedig a könyv sajátossága, hogy alapvetően nem a vonatkozó jogszabályok leírását, puszta ismertetését tartalmazza, hanem az adott ágazat általános jellemzőit foglalja össze: a közigazgatási beavatkozás okait, indokait, szükségességét, történetét, nemzetközi (különösen Európai Uniós) összefüggéseit, illetve a szabályozás lehetséges módszereit, modelljeit.

A hazai jogi karok közigazgatási jogi tanszékei, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem összefogásában készült.

A könyv három kötetben jelenik meg, egyes kötetei a szakigazgatási ágazatokat tematikus csoportosításban tárgyalják.

- Az első kötet a szakigazgatási jog alapjait és az állami alapfunkciókat,

- a második kötet a gazdaságot és infrastruktúrát,

- a harmadik kötet pedig a humánigazgatást érintő területeket tárgyalja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lapsanszky-kozigazgatasi-jog-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave