A tanulási és szocializációs elméletekben az 1980-as évek elején sikeresen ötvöződtek a bűnözés társadalmi és individuális oksági elméletei (Reiss, A., 1951). A szocializációt nyomon követő, több évtizeden át folyó sorselemzés-kutatások (longitudinális analízisek) felszínre hozták azokat az életutakban megjelenő sajátosságokat, amelyek gyakran eredményeznek deviáns magatartást, esetleg bűnöző pályafutást. Farrington és West például a veszélyeztető környezetből származó gyermekek társadalmi és erkölcsi integrációját követte nyomon 24 éven keresztül (Farrington, D. P., Ohlin, L. E. and Wilson, J. O.,1986). A kriminológusok megállapították, hogy a bűnelkövetés az antiszociális viselkedés egyik különleges megjelenési formája, amely azonban csak egy adott életszakaszban lehet döntő jelentőségű, és az életkor előrehaladtával lényegesen változhat. Az antiszociális gyerekeknek mintegy fele lesz antiszociális tinédzser, és az antiszociális tinédzserek közel fele lesz antiszociális felnőtt. Farrington és West szerint az „antiszociális tendencia” alakulása nagyon összetett folyamat. Ebben nagy szerepe lehet például a szülők gyereknevelési tapasztalatlanságának, nevelési hibáinak. Az antiszociális viselkedési minta aztán állandósulhat a bűnöző szülők vagy barátok, ismerősök környezetében, de enyhülhet is egy szerencsés partner- vagy párválasztás eredményeként. Ezeknek a kutatásoknak az eredményei alapján kezdték alkalmazni a korai és szakszerű beavatkozást például a gyermekvédelemben. (Farrington, D. P. Gallagher, B. Morley, L. Ledger, R.J., West, D. J., 1988).