Gönczöl Katalin, Kerezsi Klára, Korinek László, Lévay Miklós (szerk.)

Kriminológia - szakkriminológia


2.12.6.2. Etnokulturális kisebbségek alkalmazkodási mintázata

  1. Sikeres integráció, asszimiláció
    Az integráció területén sikeres etnikai csoportok tagjai tudatosan igyekeznek a befogadó társadalom mintáit befogadni, felzárkózni, beilleszkedni a legális struktúrákba, megszerezni a befogadást segítő kommunikációs készségeket. A gyorsan és sikeresen modernizálódó bevándorló csoportok rendszerint differenciált, viszonylag fejlett társadalmakból érkeznek. Így volt ez az USA-ban a XX. század közepéig. A gazdasági szabadság, a korlátlan növekedés és telítetlen munkaerőpiac széles integrációs felületet kínált. Ma hasonló helyzetben vannak a fejlett társadalmak által a fejlődő országokból toborzott magasan képzett szakemberek, akik speciális feladatokat látnak el egyes magas társadalmi presztízst kínáló munkaerő-piaci szegmensekben. E csoport normaszegő magatartásának tendenciái nem térnek el a többségi környezetétől.
     
  2. Transzformáció, átmeneti megrekedés, negatív modernitás
    A modernitás feltételeihez vontatottan alkalmazkodó etnikai kisebbségek körében rendszerint halmozottan mutatkoznak a modernizáció negatív kísérőjelenségei. A féloldalas modernizáció, az érvényesüléshez szükséges készségek hiányos birtoklása a kevésbé sikereseket a modernitás által létrehozott illegális struktúrákba, nem utolsó sorban a – szervezett – bűnözői világba való beilleszkedés felé tereli. Fennáll a veszély, hogy a periférikus helyzet és az ahhoz illeszkedő magatartásminta több nemzedékre meghatározóvá válik (Sutherland, 1947.), másrészt azonban a modernitás illegális struktúrái felől is vezetnek utak a sikeres és teljes integráció irányába.
    Vitatott, vajon a kisebbségi csoportok bűnelkövetésében a kulturális különbözőségek vagy a társadalmi réteghelyzet, a szegénység (Burt, 1925.) játssza-e a döntő szerepet. A Chicagói Iskola kriminológusai az utóbbira helyezték a hangsúlyt: a nagyvárosok szegénynegyedeiben élő fiatalok számára a bűnözés, a negatív integráció az egyetlen járható út, a hivatalos társadalmat megszemélyesítő tanárok, rendőrök, munkáltatók pedig fegyelmező igyekezetükben elidegenítik őket a befogadó kultúrától (Trasher, 1927.). A szintén a Chicagói Iskolához tartozó ökológiai kriminológusok halmozottan hátrányos helyzetű nagyvárosi fiatalok körében végzett kutatásai szerint az etnikai (faji) hovatartozás lényegtelen: a fiatalkori bűnözés növekedése a közösség életében egymással ellentétbe került értékek összeütközésének következménye (Shaw, 1952., Shaw–McKay, 1969.).
     
  3. Diszkrimináció, szegregáció, ellentársadalom
    A nagy létszámú afroamerikai népességnek az évszázados mezőgazdasági rabszolgalétet követően további jogi és társadalmi diszkriminációval, valamint nagyszabású modernizációs kihívásokkal kellett szembenéznie. Az USA déli államaiban a nagyüzemi ültetvényes gazdálkodás élőmunka-igényének csökkenése, valamint Észak ipari és infrastrukturális beruházásainál a képzetlen munkaerő iránti kereslet jelentős tömegeket vonzott az urbánus-ipari központokba. A 19-20. század fordulóján lezajlott gazdasági struktúraváltás során ez az alulképzett tömeg ismét kiszorult a munkaerőpiacról, és beszorult a nagyvárosok peremén alakult gettókba. A legmélyebb szegénység viszonyai között egy fajilag, kulturálisan és vallásilag elhatárolt, gazdaságilag és szociálisan belsőleg differenciált zárványtársadalom alakult ki. Rétegződéstől függően egyik része a többségi társadalommal szemben ellentársadalomként viselkedik, másik része esélyegyenlőségért harcoló polgárjogi reformerőnek mutatkozik. A polgárjogi harc eredményeképpen a XX. század közepén az USA egészében megszűnt a faji diszkrimináció, helyét esélykiegyenlítő politika vette át. Sokban hasonló fejlődés mutatkozik az USA latin-amerikai bevándorlóinak körében is.
     
  4. Fejlett munkakultúrájú zárt etnokulturális kisebbségek modern környezetben
    A külföldön letelepedett kínai, japán és más kelet-ázsiai közösségek fejlett, ám számos modernitás előtti elemet felmutató társadalmakból érkeznek. Ma mintegy 35 millió kínai él világszerte diaszpórában. Kultúrájuk szigorú szabályrendszere mélyen befolyásolja mindennapi, gazdasági és szakmai tevékenységüket. Rendkívül innovatívak és mobilisak, de zárt, erősen hierarchizált, összetartó közösségeket alkotnak. Mereven ragaszkodnak család- és közösségorientált életmódjukhoz. Kulturális kódokkal és tilalmakkal körbebástyázott külön társadalmat teremtenek, amely leképezi a kibocsátó terület társadalmi viszonyait.
    Önkéntes elzárkózásuk következtében hiányoznak a kulturális és normakonfliktusok, a befogadó társadalom pedig alig ismeri e bel-társadalmak folyamatait. Saját konfliktuskezelési rendszerekkel is rendelkeznek. A közösség fontos érdeke a makulátlanság látszatának őrzése, ezért akadályozza a negatív jelenségek, így a közösség körében jelentkező bűnelkövetés nyilvánosságra kerülését.
     
  5. Megrekedés egy premodern, periférikus helyzetben: roma kisebbségiek Európában és Magyarországon
    A Kelet-Európa legtöbb országában jelenlévő roma kisebbség egyes csoportjai évszázadok óta peremhelyzetben vannak. A fejlett munkamegosztáson nyugvó gazdálkodási rendszerekbe a természeti és társadalmi környezetet kiélő megélhetési kultúrájuk miatt nem tudtak beilleszkedniük. Csak a társadalom perifériáin sikerült hagyományossá vált szegénységkultúrájuk keretében tovább létezniük. Ma a legtöbb roma Románia, Bulgária és Spanyolország után Magyarországon él, hazánkban ők képezik a legnagyobb kisebbséget. Becslések szerint számuk 500–600 ezer fő lehet. Az ország 3200 települése közül mintegy 2000-ben élnek, Budapesten kb. 90 ezren.
    Ez az indiai szubkontinens felől érkező, nemzetségi alapon szervezett vándornépesség a XVI–XV. században érkezett a Balkán útba ejtésével Európába. Bevándorlásuk Magyarországra a XVIII. században már keletről és nyugatról egyaránt folyt: a nyugat-európai üldöztetések elől menekülő romák Kelet-Közép-Európa irányába mozdultak el. A XIX. században a regionális gazdasági fellendülés vonzásában újabb csoportok érkeztek kelet felől. Növekvő számuk, periférikus helyzetük és az azzal összefüggő közbiztonsági veszélyek a XVIII. század végétől részben korlátozó, részben kényszerintegrációs intézkedéseket váltottak ki, ezek azonban a folyamatos bevándorlás miatt nem hoztak látványos sikereket. A XX. század második felében a kommunista diktatúrák problematikus csoportjaikat szoros ellenőrzés alatt bevonták a szociális és egészségügyi ellátásba, iskoláztatásba, a szocialista nagyipar és mezőgazdaság irányított munkaerőpiacára. Az autoriter integrációs kísérlet eredményeit azonban tönkretették a XX. század végén lezajlott kelet-európai gazdasági átalakulások. Ezek az alacsonyan képzett munkaerőt, benne a roma népesség jelentékeny részét, kiszorították a legális munkaerőpiacról, és visszajuttatták a szegénység viszonyai közé (Kertesi, 1994.).
    A munkahelyek megszűntével nemcsak jövedelmüket és családfenntartó képességüket veszítették el, hanem a többségi társadalommal való napi kommunikációs lehetőségüket is. A legsúlyosabb problémát továbbra is alacsony iskolázottságuk és az őket és az általuk sűrűn lakott régiókat hatványozottan érintő munkanélküliség jelenti (Havas–Kemény, 1996.). A cigányság körében tapasztalható – önmagukban pozitív – demográfiai jellegzetességek (sok gyermek, kevés idős ember, fiatal átlagéletkor) a halmozott hátrányok mennyiségileg és minőségileg rohamos bővített újratermelését jelentik. (Póczik, 1999. 93. o.)
    Magyarországon a roma bűnelkövetőkről 1971-től 1988-ig külön statisztika készült. A bűnüldözésben használt „cigánybűnözés” fogalma durván túlhangsúlyozta az etnikai tartalmakat. A rendőrségi és ügyészségi adatbázisok alapján a Legfőbb Ügyészség 1974-től gyűjtötte az országos adatokat, kétévenként adott ki a cigány elkövetőkről statisztikai összegzéseket. Ezt a gyakorlatot a demokratikus átalakulás első kormánya emberi jogi megfontolásokból megszüntette. E külön rendőri adatgyűjtések a regisztráció szempontjainak változásán túl sokkal inkább szemléltették a célirányosan a romák csoportjára irányzott rendőri aktivitás mindenkori intenzitását, mint a roma elkövetőknek és cselekményeiknek az összeshez vagy a nem romákhoz való reális viszonyulását és arányváltozásait (Póczik, 2001.). A külön bűnügyi statisztika adatainak átlagolásából a roma, illetve a többségi elkövetők számára/arányára vonatkozó adatokat Magyarország össznépességére és a kb. 500 ezer fős roma népességére vetítve az adódott, hogy a roma bűnelkövetők összességében mintegy kétszeresen felülreprezentáltak. Míg a többségi népesség 8,8 ezreléke vált elkövetővé, a roma népesség körében ez az arány 16,8 ezrelék volt (Póczik, 1999. 94. o.). Tauber István és mások vizsgálatai azonban azt jelezték, hogy a romák körében mutatkozó bűnözés mennyiségében nem tér el lényegesen a velük azonos társadalmi nívón élő nem roma rétegekétől (Vavró, 1984., Tauber, 1986., Póczik, 1999. 158–159. o.).
    A romáknak máig súlyos előítéletekkel kell szembenézniük (Erős, 1998.). A bűnüldözésben dolgozók körében mutatkozó negatív sztereotípiák elemzésében és leküzdésén kutatók és civil szervezetek munkálkodnak együtt. A bűnüldözés területén 1995 óta számos rendelkezés és utasítás született az előítéletek leküzdése és a vizsgálati eljárásokban esetlegesen érvényesülő hátrányos megkülönböztetés meggátolása érdekében (Csányi, 1997. 87–270. o.). A viktimológiai kutatások arra is rámutattak, hogy a hátrányos megkülönböztetettség érzése mögött többrétegű érzelmi és szociális elégedetlenségek is meghúzódnak, amelyek nem állnak közvetlen kapcsolatban valóságos diszkriminációval (Póczik, 2004. 172. o.).
    A roma kisebbség érintett csoportjaiban szintén megfigyelhető ellenkultúrák létrejötte, de újfajta integrációs stratégiák kialakulása is, amelyet a többségi társadalom esélykiegyenlítéssel támogat.

Kriminológia - szakkriminológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 627 5

Tankönyvünk alapvető célja a felsőoktatási hallgatók számára a kriminológia egésze, illetve egyes területei ismeretanyagának szakszerű, ugyanakkor közérthető és az olvasó számára is élvezetes bemutatása. Szerzőink az ismeretközlés és az ismeretek értelmezésének szándékával írták a kötet három nagy egységét és számtalan fejezetét. Ha az egyes témakörök ezt lehetővé teszik, akkor a szerzők - problémafelvetésként - egy-egy jogesettel vagy "hétköznapi történettel" vezetik be a tananyagrészt, és ezek után bontják ki az adott fejezetet. Amennyiben az egyes témakörök indokolják, az olvasó nemcsak utalást talál az adott tárgykör nemzetközi dokumentumaira [pl. ENSZ, Európa Tanács, Európai Unió, valamint más nemzetközi szervezetek (pl. OECD) egyezményei, ajánlásai, egyéb iránymutatásai], hanem azok kriminológiai szempontból lényeges tételeit a tankönyv minden része ismerteti is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gonczol-kerezsi-korinek-levay-kriminologia-szakkriminologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave