Gönczöl Katalin, Kerezsi Klára, Korinek László, Lévay Miklós (szerk.)

Kriminológia - szakkriminológia


Antropológiai és pszichológiai megközelítések képviselői

Gabriel Tarde francia kriminológus szerint a kriminálantropológiai irányzat első és legismertebb képviselője, „Lombroso olyan, mint a kávé: nem táplál, de kellemesen izgat.” (Vámbéry Rusztem Emlékkötet, 1986. 10. o.) Bizonyos mértékű szellemi izgalmat hazánkban is kiváltottak a sokak által a pozitivista kriminológia alapítójának tartott olasz börtönorvos megállapításai és az annak nyomán kialakuló antropológiai (bűnügyi embertani) irányzat tételei. A tárgyalt periódusban hazánkban többen, például az előzőekben említett büntetőjogtudósok is foglalkoztak egy-egy ismertető, illetve értékelő jellegű írás erejéig az antropológiai tanokkal. A bűnügyi embertan művelése és kutatása azonban jóval elmaradt a kriminalitás szociológiai szempontú vizsgálata mögött.

Kriminológia - szakkriminológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 627 5

Tankönyvünk alapvető célja a felsőoktatási hallgatók számára a kriminológia egésze, illetve egyes területei ismeretanyagának szakszerű, ugyanakkor közérthető és az olvasó számára is élvezetes bemutatása. Szerzőink az ismeretközlés és az ismeretek értelmezésének szándékával írták a kötet három nagy egységét és számtalan fejezetét. Ha az egyes témakörök ezt lehetővé teszik, akkor a szerzők - problémafelvetésként - egy-egy jogesettel vagy "hétköznapi történettel" vezetik be a tananyagrészt, és ezek után bontják ki az adott fejezetet. Amennyiben az egyes témakörök indokolják, az olvasó nemcsak utalást talál az adott tárgykör nemzetközi dokumentumaira [pl. ENSZ, Európa Tanács, Európai Unió, valamint más nemzetközi szervezetek (pl. OECD) egyezményei, ajánlásai, egyéb iránymutatásai], hanem azok kriminológiai szempontból lényeges tételeit a tankönyv minden része ismerteti is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gonczol-kerezsi-korinek-levay-kriminologia-szakkriminologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave