Görgényi Ilona, Gula József, Horváth Tibor, Jacsó Judit, Lévay Miklós, Sántha Ferenc, Váradi Erika

Magyar büntetőjog - különös rész


5. A bűncselekmény csak szándékosan – egyenes, illetve eshetőleges szándékkal – követhető el. Az elkövető tudata átfogja magatartása kihívóan közösségellenes voltát és azt, hogy az alkalmas arra, hogy másokban riadalmat vagy megbotránkozást váltson ki. Amennyiben az elkövető szándéka még eshetőlegesen sem irányul a megbotránkozás vagy riadalom keltésére – főként, ha az elkövetésnek személyes indítéka van – úgy csak az általa tanúsított erőszakos magatartásért tartozik felelősséggel. (A vádlott hajnalban, amikor az utcán senki nem tartózkodott, azért törte be az üzlet kirakatát, mert a tulajdonoson bosszút akart állni. BH1992. 83.) Hangsúlyozandó azonban, hogy a gyakorlat szerint az elkövetés helye és körülményei olyan megbotránkoztató módon elkövetett tettleges cselekményt is tényállásszerűvé tehetnek, amely személyes indokból fakad. (A bíróság megállapította az eshetőleges szándékot annak az elkövetőnek a terhére, aki az ingyenes belépés megtagadása miatt a strandpénztárost bántalmazta és erre többen is felfigyeltek. BH1983. 434.).

Magyar büntetőjog - különös rész

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 629 9

A Miskolci Egyetem Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszékének munkatársai által írt tankönyv legújabb kiadása látott napvilágot.

A kötet a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény Különös Részének fejezeteit tartalmazza, kivéve a honvédelmi kötelezettség elleni bűncselekményeket és a katonai bűncselekményeket. Az új Btk. 2013. július 1. napján lépett hatályba, amelynek következtében a Különös Rész joganyaga jelentősen átalakult, több bűncselekmény törvényi tényállása megszűnt, számos tényállás módosult, illetve a törvényalkotó jelentős számban új bűncselekményi tényállásokat iktatott be a Btk. rendszerébe. A kéziratot 2013. augusztus 31. napján zártuk le, a tankönyv azonban a 2013. szeptember 19. napján hatályos büntetőjog teljességét tartalmazza.

A tankönyv feldolgozása követi a magyar szakirodalomban kialakult elméleti felfogást és módszert. Az egyes bűncselekményi törvényi tényállásokat a büntetőjog általános részében elfogadott elméleti tételek alapján meghatározott logikai rendben tárgyaljuk, figyelembe véve az oktatás didaktikai és a joggyakorlat jogértelmezési követelményeit.

A joganyag feldolgozása során a szerzők támaszkodtak a több mint száz éves magyar büntetőjogi tankönyv-irodalom időtálló eredményeire. Egyaránt merítettek a múlt századforduló klasszikus tankönyveiből, a kortárs szakirodalomból és saját kutatómunkájuk eredményeiből.

A tankönyvet elsősorban az egyetemi jogi felsőoktatásban résztvevőknek ajánljuk, de emellett okkal bízunk abban, hogy a joggyakorlatban működő, szakterületük elméleti anyagával lépést tartani kívánó jogászok is haszonnal forgathatják.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gorgenyi-levay-gula-horvath-jacso-santha-varadi-magyar-buntetojog-kulonos-resz//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave