Csemáné Váradi Erika, Görgényi Ilona, Gula József, Horváth Tibor, Jacsó Judit, Lévay Miklós, Sántha Ferenc

Magyar büntetőjog - általános rész


2.1.7. A sértett beleegyezése
  1. Annak büntetőjogi megítélése, hogy a sértett beleegyezésének az ellene elkövetett bűncselekménybe melyek a jogi következményei, több jogi problémát vet fel. Az általános szabály ugyanis – amelyet a római jog a „volenti non fit iniuria” formulával fejezett ki – az, hogy mivel a sértettnek nincs rendelkezési joga a bűncselekménnyel támadott jogtárgyak felett, beleegyezése nem joghatályos, tehát a jogrend védelme szempontjából közömbös. Mégis már korán felismerésre került, hogy figyelemmel a büntetőjogilag védett értékek és érdekek különböző szintjeire és az egyes bűncselekmények jogi struktúrájára, nemkülönben a mindennapi élettapasztalatokra, az általános tételt a különböző életviszonyokra differenciáltan kell alkalmazni. Míg a kérdés meglehetősen vitatott volt a múlt századforduló hazai irodalmában, a közelmúltban nagyjából egységes álláspont alakult ki. Ezt abban lehet összefoglalni, hogy bizonyos feltételek mellett a sértett beleegyezése kizárhatja az ellene tanúsított cselekmény jogellenességét. Ezek a feltételek a következők:
    • a sértett beleegyezése olyan jogtárgyak ellen elkövetett bűncselekmények körében érvényesülhet, amelyek rendelkezése alatt állnak,
    • a beleegyezést a cselekvőképes sértett adja a cselekmény elkövetése előtt vagy alatt,
    • a beleegyezésnek valóságosnak, azaz komolynak, önkéntesnek és szabad akaratelhatározásból eredőnek kell lennie,
    • a belegyezés nem irányulhat valamely társadalomra káros célra.
    Kiemelendő: a beleegyezésnek valóságosnak, azaz komolynak és szabad akaratelhatározásból eredőnek kell lenni. A kényszer és a fenyegetés mindenképpen kizárja a beleegyezés joghatályosságát. De ugyanúgy nem joghatályos a tizennégy éven aluli gyermek vagy cselekvőképtelen nagykorú személy lemondása sem. Más esetben a Btk. zárja ki a sértett beleegyezésének jogosságát. Így a Btk. 197.§ (2) bekezdése értelmében a tizenkettedik életévét be nem töltött személy beleegyezése a szexuális cselekménybe nem joghatályos.
    E megszorító feltételek figyelembevételével a beleegyezés joghatályát illetően különböztetni kell az egyes életviszonyokat támadó bűncselekmények között.
     
  2. Általában elismert, hogy a sértett vagyoni jogai felett szabadon rendelkezhet. Ennek megfelelően e jogairól lemondhat, tehát e jogai ellen irányuló bűncselekménybe joghatályosan beleegyezhet. E jogosultsága rendszerint kitűnik a kérdéses bűncselekményi tényállás jogi szerkezetéből. Így például valamely dolognak a sértett beleegyezésével történő elvétele nem valósíthat meg lopást, vagyontárgyának megrongálása nem minősülhet rongálásnak.
     
  3. Vitatott viszont, hogy személyiségi jogairól milyen körben mondhat le a sértett. Nézetünk szerint a személyi szabadsághoz, a becsülethez, a levéltitokhoz, a magánlakáshoz fűződő személyi jogok feltétlenül ide tartoznak. Az irodalomban van olyan álláspont, amely anyagi jogi szempontból tagadja, hogy személyiségi jogairól a sértett lemondhat, de ugyanakkor eljárásjogi szempontból elismeri a lemondás joghatályosságát. Magánindítványra üldözendő bűncselekmények esetén – ilyen például a magánlaksértés, a magántitok megsértése, levéltitok megsértése, rágalmazás, becsületsértés, könnyű testi sértés – a sértett indítványának hiányában nincs lehetőség a büntetőeljárás megindítására. Álláspontunk szerint a magánindítványra vonatkozó törvényi rendelkezések alapvető motívuma az a felismerés, hogy a sértettre kell bízni annak eldöntését, hogy az ellene tanúsított fent felsorolt cselekmények sértik-e jogait vagy sem. Nemleges döntését pedig az alapozza meg, hogy a cselekménybe beleegyezve személyiségi jogairól az adott esetben lemondott.
     
  4. Az irodalomban és a judikatúrában eltérnek a vélemények arról, hogy testi épségének megsértésébe a sértett beleegyezhet-e, illetve hogy beleegyezése kizárja-e a cselekmény jogellenességét.
    A kérdés megválaszolásához a kiinduló pont annak eldöntése, hogy az egyén rendelkezik-e testi épségéhez fűződő jogaival vagy sem. A válasz feltétlenül igenlő. Ha ugyanis a törvény az önsértést, az önokozta testi sértést nem bünteti, akkor ezzel elismeri az egyén rendelkezési jogát testi épsége felett. Az önokozta testi sértés a törvény szerint csak akkor válik büntethetővé, ha a cselekmény valamely idegen jogot is sért. A törvény rendszerint sui generis delictum megalkotásával rendeli büntetni az ilyen cselekményt eszközcselekmény jellegére, illetve motívumára tekintettel. Így például büntetendő az önokozta testi sértés, ha annak célja a katonai szolgálat alóli kibúvás (Btk. 426. §), vagy a magzatelhajtás céljából elkövetett önsértés (Btk. 163. §). Ugyancsak a sértett beleegyezésével elkövetett kozmetikai műtét, amelynek célja a szökésben lévő bűnöző arcának megváltoztatása, illetve valamely bűncselekmény elkövetéséhez szánt bármely eszközcselekmény (például az éjjeliőr vállalja, hogy a társát a bankrabláshoz beengedi, majd az őt az alibi kedvéért leüti és megkötözi).
    Mindebből levonható az a következtetés, hogy e körön kívül az egyénnek szabad rendelkezési joga van testi épségét illetően. Következésképpen beleegyezése kizárja a cselekmény jogellenességét, feltéve, ha beleegyezése komoly és valóságos és a cselekmény nem irányul valamely társadalomra káros cél elérésére. Az irodalomban többen hangsúlyozzák, hogy a sértett beleegyezését a testi sértésbe valamely kifejezetten társadalmilag előnyös, értékes cél elérése teszi jogilag elfogadhatóvá. Például a sértett hozzájárul egyik veséjének kivételéhez, hogy beteg gyermekét megmentse. Az altruisztikus cél ebben az esetben kétségtelenül legitimálja a beleegyezést.
    Az Alaptörvény II. cikkével is összhangban napjainkban a személy önrendelkezési joga bővülésének tendenciája figyelhető meg, amely kihat a sértett beleegyezésének körére is. Így például az 1997. évi CLIV. tv., az egészségügyi törvény 187. §-a lehetővé teszi a művi meddővé tételt, amely büntetőjogilag maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértésnek minősül.
    Eszerint a nemző-, illetve fogamzásképességet megakadályozó művi meddővé tétel az érintett nő vagy férfi írásbeli kérelme alapján a törvényben meghatározott feltételekkel végezhető. A cselekmény jogellenességét ebben az esetben is több ok zárja ki, úgymint a sértett beleegyezése, a gyógyítási cél, illetve a jogszabály engedélye.
     
  5. E tételek alapján ítélendő meg a sport gyakorlása során bekövetkező testi sértés jogellenességének kizártsága. Bizonyos sportágakban – így elsősorban a küzdősportokban és a labdarúgásban –, azok jellegénél fogva tipikusan előfordul a sportoló testi épségének és egészségének sérelme. A sportoknak társadalmilag előnyös jellegére tekintettel fennálló jogi elismertsége – a jogszabály engedélye – és a sértett beleegyezése kizárja azonban a büntetőjogi felelősségre vonást. Az ugyanis, aki ilyen sportok gyakorlásában részt vesz, a mindennapi élettapasztalat alapján tisztában van annak veszélyes jellegével, azaz előre számol a testi sérülés veszélyével. Társadalmilag káros célzat hiányában beleegyezése joghatályos, s mint ilyen kizárja a testi sértési cselekmény jogellenességét.
    Az újabb joggyakorlat számos döntésben juttatta kifejezésre a sértett beleegyezésének joghatályosságát testi sértés vonatkozásában sport gyakorlása során (vö.: BJD. 2974, 4094 sz. jogeset). Viszont büntetendővé válik a sporttevékenység során okozott testi sértés, ha azt az elkövető a sportszabályok megsértésével és szándékosan okozta.
     
  6. Külön megválaszolandó kérdés, hogy a sértett beleegyezése kiterjed-e életére, életének veszélyeztetésére. Másképpen szólva: rendelkezik-e az egyén életével vagy sem.
    Korábban az irodalomban vitathatatlannak tűnt, hogy a jog az életről való lemondást nem ismeri el, a sértett beleegyezésének ilyen hatályt nem tulajdonít. Fő érvként rendszerint azt hozták fel, hogy a Csemegi-kódex még az ún. kívánságra ölés címen a sértett beleegyezésére elkövetett emberölést is büntette, és a magyar törvényhozás a későbbiekben is fenntartotta ezt az elvet. Ugyanakkor nem tagadható, hogy az általános szabály alól itt is vannak kivételek.
    Elsősorban utalni kell arra, hogy az önsértés ebben a körben sem lehet büntetendő. Akármi legyen a különböző valláserkölcsi rendszereknek a véleménye az öngyilkosságról, az kétségtelen, hogy a modern büntetőjog az öngyilkosságot nem bünteti. Nem büntetheti, mert befejezett cselekmény – megvalósult öngyilkosság – esetén nincs kit megbüntetni, kísérlet esetén pedig nincs jogsértés.
    Ebből a szoros kivételből azonban nem vonhatunk le következtetést arra, hogy más esetekben is lehet helye a sértett beleegyezésének, mert az élet védelmét biztosító büntetőjogi rendelkezések ennek ellene szólnak. Ugyanakkor a tudományok és a technika fejlődése, sőt a mindennapi élettapasztalat is azt mutatja, hogy társadalomra előnyös célok érdekében az egyénnek joga van életének veszélyeztetéséhez. Régóta elismert kivételek: az életveszélyes mutatványt végző cirkuszi artista, a berepülő pilóta stb. Mennél értékesebb az elérendő cél, annál több érv szól amellett, hogy a sértett hozzájárulása életének veszélyeztetéséhez elfogadható és jogilag legitimált. Így például az űrhajósok, a gyógyszerkísérletek alanyai stb. életük veszélyeztetéséhez hozzájárulnak, és a kutatás irányítóját akkor sem terheli büntetőjogi felelősség, ha a beleegyezőt halálos szerencsétlenség éri.
     
  7. Végül szoros kivételként kell értelmezni a sértett beleegyezését az eutanázia napjainkban sokat vitatott esetében. A klasszikus meghatározás szerint az eutanázia: a gyógyíthatatlan beteg halálának meggyorsítása vagy előidézése szenvedéseinek megrövidítése céljából, annak kérésére és beleegyezésével. E körben meg kell különböztetni az aktív és a passzív eutanáziát, azaz a halálba segítést és a halni hagyást. Az orvos vagy más személy által a beteg kérésére vagy a nélkül eszközölt aktív eutanázia jogellenes cselekmény, és a hatályos jog szerint szándékos emberölésnek minősül.
    Más a megítélése a passzív eutanáziának. Régóta vallott álláspontunk szerint a természetes halál beállásának művi úton való meg nem akadályozása, azaz a „halni hagyás” bizonyos esetekben etikus és jogszerű lehet. Ebbe a körbe tartozik az egészségügyről szóló törvény azon rendelkezése, amely elismeri a cselekvőképes és akaratnyilvánításra képes beteg jogát arra, hogy az életfenntartó vagy életmentő beavatkozást visszautasítsa. Feltéve, ha olyan súlyos és gyógyíthatatlan betegségben szenved, amely az orvosi vélemény szerint rövid időn belül halálhoz vezet. A beavatkozás visszautasítását, azaz a beteg beleegyezését „halni hagyásába” a törvény meghatározott alaki feltételekhez és orvosi konzíliumhoz köti (1997. évi CLIV. tv. 20–23. §). (Részletesebben lásd: Magyar Büntetőjog Különös Rész. Szerk.: Horváth Tibor – Lévay Miklós, CompLex Kiadó, Budapest, 2013. 52–53.)
    Az egyén rendelkezése saját élete felett tehát jogilag nagyon szűk területen érvényesülhet. Az eutanáziával foglalkozó 22/2003. (IV. 28.) sz. AB határozat – amely egyébként elutasította az aktív eutanázia legalizálását – indokolása hangsúlyozza, hogy az egyén önrendelkezési joga halálának megválasztásához az öngyilkosságon kívül csak az Eü. törvény fent idézett esetével fér össze, azaz amikor a beteg szabad elhatározása alapján dönt, azaz beleegyezik a további kezelés megszüntetésébe.

Magyar büntetőjog - általános rész

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 295 628 2

A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényt hatálybalépése óta több mint ötven törvény és számos alkotmánybírósági határozat módosította. Emellett több, különböző tárgykörben alkotott törvény is tartalmaz a Btk. Általános Részét érintő és módosító szabályokat. A számos változás ellenére az Általános Rész megőrizte eredeti szerkezetét, ugyanakkor a benne szabályozott joganyag jelentősen felduzzadt.

Ezt a hatályos joganyagot tárgyalja a Kiadó büntetőjogi témájú könyveinek legújabb kötete. A tankönyv a korszerű egyetemi oktatás követelményeinek megfelelően követi az Általános Rész szerkezetét, emellett nagy hangsúlyt fektet a magyar büntetőjog-tudomány kialakulására és eredményeire. Feldolgozza továbbá a bírói gyakorlat legjelentősebb döntéseit, jogegységi határozatait, a büntető kollégium döntéseit és elvi jelentőségű döntéseket is, és nagy figyelmet fordít az Alkotmánybíróság határozataira.

A tankönyvet elsősorban az egyetemi jogi felsőoktatásban résztvevőknek ajánljuk, de bízunk abban, hogy a joggyakorlatban működő, szakterületük anyagával lépést tartani kívánó jogászok is haszonnal forgathatják.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gorgenyi-levay-gula-horvath-jacso-santha-csemane-magyar-buntetojog-altalanos-resz//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave