Poór József

Nemzetköziesedés és globalizáció az emberi erőforrás menedzsmentben


A GE és magyar partnere, a Tungsram

A céget Thomas A. Edison – az izzólámpa feltalálója – alapította 1878-ban, Edison Electric Light néven. A General Electric nevet 1892-ben kapta meg, amikor fuzionált az akkori legnagyobb versenytársával, a Thomson–Huston vállalattal. A General Electric nagyságát az is mutatja, hogy az egyetlen olyan vállalat, amely ma is jelen van a piacon a Dow Jones index 1896-os fennállása óta.47 A GE ma a világ minden területén kiszolgálja a fogyasztókat technikai újításokkal, és a legjobb minőségre törekvő szolgáltatásokkal. Jelen van az emberek életében a repüléstechnika, az energiaipar, a megújuló erőforrások jobb kihasználása, a képszolgáltatás, a biztonságtechnika, az egészségügy és a lakossági pénzügyi szolgáltatások terén is, valamint tudományos kutatásokat végez több kontinensen. A GE-nek ma a világ több mint 100 országban van leányvállalata, amelyekben nem kevesebb, mint 300 000 embert alkalmaz.48 Az elmúlt évek gazdasági válsága a GE-ben is éreztette hatását. Több területen történtek létszámleépítések, és egyes gyárakat bezártak. Az, hogy a GE a gazdaság szinte minden területén, és valamennyi kontinensen jelen van, jelentős szerepet játszik abban, hogy az egész világot és minden iparágat érintő válság hatásai összességében kevésbé voltak érezhetők, mint a gazdaság csak egy-egy területén tevékenykedő vállalat esetében.

Nemzetköziesedés és globalizáció az emberi erőforrás menedzsmentben

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 632 9

A nemzetköziesedés és globalizáció nagyon sokféle módon befolyásolja a cégek tevékenységét. A magyar gazdaságban több mint 30 000 külföldi tulajdonú leányvállalat van, amelyeknél közel 600 000 fő dolgozik.

Ma már számos magyar tulajdonú cég is indult el a nemzetköziesedés útján. Ezek a jelenségek egyaránt fontossá teszik e vállalatok HR gyakorlatának megismerését. A könyv olvasói megismerhetik azokat a leglényegesebb elgondolásokat és gyakorlatokat, amelyek napjaink válsággal sújtott körülményei között a nemzetközi cégeknél hazánkban és a kelet-európai régióban megfigyelhető.

Hivatkozás: https://mersz.hu/poor-nemzetkoziesedes-es-globalizacio-az-emberi-eroforras-menedzsmentben//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave