Demeter Krisztina (szerk.)

Termelés, szolgáltatás, logisztika


A kereslet-előrejelzés folyamata

Jelen fejezetben először azt tekintjük át, hogy milyen információk szükségesek a pontos közelítő becsléseket tartalmazó keresleti terv elkészítéséhez, és mely szervezeti egységek közreműködése szükséges hozzá. A kereslet-előrejelzés elkészítéséhez szükséges információkat az 5.2. ábra foglalja össze. Fontos érzékelnünk, hogy az előrejelzés elkészítése nem egyszeri esemény, hanem állandó, rendszeres időközönként (jellemzően 4-6 hetente) ismételt folyamat, (ún. gördülő tervezés), amelynek eredményeként a vállalat által használt előrejelzéseket felülvizsgálják, módosítják. Így az előrejelzés készítői egyre pontosabb becsléseket tesznek a várható kereslet alakulására. Fontos azonban megjegyezni, hogy minden előrejelzésnek van ún. lezárt időszaka (frozen period), amely adatokat már nem módosítanak a gördülő tervezés során, hiszen a szükséglettervezés az átfutási idők miatt már nem tudná a változásokat kezelni. A vállalati gyakorlatban ez jellemzően az aktuális dátumtól számított 4-6 hetet jelent. Az előrejelzés elkészítésének koordinálása jellemzően a logisztika hatáskörébe tartozik, de szükséges hozzá az értékesítés, a marketing,5 a termelésirányítás és a pénzügyi osztály közreműködése is. Az alábbiakban számba vesszük, hogy melyek azok a legfontosabb információk, amelyek be kell hogy épüljenek a kereslet-előrejelzésbe.

Termelés, szolgáltatás, logisztika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 608 4

A Budapesti Corvinus Egyetem Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszékének könyvét ajánljuk, egy olyan könyvet, amely az oktatásban, gyakorlatban, kutatásban felhalmozott mintegy két évtizedes kollektív tudásanyagra épít. A „Termelés, szolgáltatás, logisztika” a felsorolt területek stratégiai vonulataira helyezi a hangsúlyt, stratégiai döntéseket, magyarázatokat, összefüggéseket felsorakoztatva azzal a céllal, hogy az Olvasók döntéseiket tudatosan és körültekintően tudják meghozni. Külön figyelmet szentel a hálózatos gazdaságnak, a globalizációnak, a szolgáltatások rendkívüli megerősödésének, vagy a fenntarthatóság kérdéseinek és következményeinek. A jól strukturált elméleti kereteket, fogalmakat, összefüggéseket számos gyakorlati példával támasztja alá, így azokat érthetővé teszi az elmélettől távolabb elhelyezkedő Olvasók számára is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/demeter-termeles-szolgaltatas-logisztika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave