Turisztikai könyvek

reorderapps

Az 1960-as évektől elsősorban a közgazdaság- és a földrajztudomány berkein belül egy új kutatási terület kezdett kialakulni, amelynek képviselői az akkoriban rohamos fejlődésnek indult belföldi és nemzetközi utazásokra fókuszáltak. A turizmus  értelmezése azóta átalakult, hiszen „egyaránt átszövi a mezőgazdaságot, az ipart és a szolgáltatást, de a kutatás-fejlesztésben is egyre nagyobb teret hódít magának” – írja Michalkó Gábor Turizmológia című könyvében.

A turizmus mint komplex világjelenség

Az emberek önmagukban is utaznak, vagy turistákkal találkoznak, de ha ki sem mozdulnak az otthonukból, a médián keresztül is szembesülhetnek a jelenséggel. A turizmusról alkotott kép azonban a legtöbb esetben nem jut túl a vakáció, a szálloda vagy a repülőgép jelentette asszociációkon. A turizmus a XXI. század elejére olyan mértékű komplex világjelenséggé vált, amelyben a Föld népességének közel 10 százaléka közvetlenül is érintett. A turizmus – a globalizáció mozgatórugójaként és haszonélvezőjeként – felelős a gazdaságban, a társadalomban és természeti környezetben bekövetkező kedvező és kedvezőtlen változásokért.

Az ágazatnak ugyanakkor folyamatosan újabb és újabb kihívásokra kell választ találnia, mint például hogy hogyan alkalmazhatja a mesterséges intelligenciát, miként érvényesüljön a szektorban a fenntarthatóság. Emellett válaszokat kell adnia a folyamatosan változó felhasználói igényekre, aminek következménye az újabb és újabb niche turisztikai termékek fejlesztése is.

A MeRSZ online könyvtárban folyamatosan bővítjük a turisztikai könyvek kínálatát. Ennek egyik állomása volt a Turizmus és mobilitás könyvsorozat létrehozása, hogy korszerű ismereteket közvetítsen a turizmus alap- és mesterképzés, valamint a szakirányú továbbképzések hallgatói részére.

A turisztikai könyvek tanulmányozása során használd a kényelmi funkciókat, mint például a gyors keresést, könyvjelzők, egyéni jegyzetek elhelyezését vagy a hivatkozások gyors beszúrását.


Könyvek

A kulturális turizmus sokszínűsége

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 522 4

DOI: 10.1556/9789634545224

Alternatív turizmus

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 768 6

DOI: 10.1556/9789634547686

A turisztikai niche termékek

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 914 7

DOI: 10.1556/9789634549147

A turisztikai termékek innovatív fejlesztése

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 408 1

DOI: 10.1556/9789634544081

A turizmus esszenciája

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 868 3

DOI: 10.1556/9789634548683

A turizmuspolitika és turizmusirányítás elmélete és gyakorlata az Európai Unióban

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 483 8

DOI: 10.1556/9789634544838

Az attrakciótól az élményig

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 883 5

DOI: 10.1556/9789630598835

Az örökségturizmus menedzsmentje

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 228 5

DOI: 10.1556/9789634542285

Az utazásszervezés új dimenziói

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 059 953 5

DOI: 10.1556/9789630599535

Az üzleti és a kulturális rendezvények értékteremtő ereje

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 932 1

DOI: 10.1556/9789634549321

Cultural, creative and culinary tourism

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 798 3

DOI: 10.1556/9789634547983

Élménymenedzsment a turizmusban

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 232 2

DOI: 10.1556/9789634542322

Fenntarthatóság a turizmusban

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 786 0

DOI: 10.1556/9789634547860

Fenntarthatóság és reziliencia a mobilitásban

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 793 8

DOI: 10.1556/9789634547938

Fesztiválturizmus

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 008 3

DOI: 10.1556/9789634540083

Innováció a turizmusban

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 792 1

DOI: 10.1556/9789634547921

Közlekedés, mobilitás, turizmus

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 229 2

DOI: 10.1556/9789634542292

Kutatásmódszertan a turizmusban

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 413 5

DOI: 10.1556/9789634544135

Mind the Gap

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 224 7

DOI: 10.1556/9789634542247

Mobility and active lifestyle in tourism

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 797 6

DOI: 10.1556/9789634547976

Smart turizmus

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 789 1

DOI: 10.1556/9789634547891

Szolgáltatásmarketing a turizmusban

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 230 8

DOI: 10.1556/9789634542308

Turisztikai trendek

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 231 5

DOI: 10.1556/9789634542315

Turizmológia

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 717 3

DOI: 10.1556/9789630597173

Turizmusmarketing esettanulmányok

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 718 0

DOI: 10.1556/9789630597180

Utazástudomány: akadálymentességi dimenziók

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 993 2

DOI: 10.1556/9789634549932

Változó perspektívák napjaink turizmusában

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 973 4

DOI: 10.1556/9789634549734

Vízi turizmus és közlekedés: termékek, trendek, regionalitás

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 406 7

DOI: 10.1556/9789634544067

Kivonat
fullscreenclose
printsave