Cara Ebbeling és szerzőtársai szerint az elhízás energia-egyensúlyi rendellenességként való felfogása a fizika egyik alapelvét anélkül fogalmazza újra, hogy figyelembe venné a súlygyarapodás hátterében álló biológiai folyamatokat. Az általuk konstruált szénhidrát-inzulin modell szerint az elhízás valójában egy anyagcserezavar, amelyet nem az ételek mennyisége, hanem minősége okoz. Ez a magyarázata annak, hogy a kevesebb evésre és több mozgásra buzdító közegészségügyi üzenetek ellenére folyamatosan nő az elhízott emberek és az elhízáshoz kapcsolódó betegségek aránya. A szénhidrát-inzulin modell szerint nem a túlfogyasztás okozza az elhízást, hanem a hízás folyamata okozza a túlfogyasztást. Az elhízásjárvány részben az élelmiszerek minőségének változására adott hormonális válaszoknak köszönhető, hiszen különösen a magas glikémiás indexű ételek, a gyorsan emészthető szénhidrátok, alapvetően változtatják meg az anyagcserét.

Amikor nagymértékben feldolgozott szénhidrátokat eszünk, több inzulin termelődik, ugyanakkor a hasnyálmirigy kevesebbet választ ki az inzulinnal ellentétes hatású glükagon hormonból. Ez viszont azt jelzi a zsírsejteknek, hogy több kalóriát raktározzanak el, aminek eredményeként kevesebb energia áll rendelkezésre az izmok és más anyagcsere-aktív szövetek táplálására. Az agy azt érzékeli, hogy a szervezet nem kap elég energiát, ami viszont éhségérzethez vezet. Ráadásul az anyagcsere lelassulhat, hogy a szervezet takarékoskodni tudjon az „üzemanyaggal”. Ennek eredményeként az éhségérzet megmaradhat, miközben a zsírraktár növekszik.

Az elhízásjárvány megértéséhez tehát nemcsak azt kell figyelembe venni, hogy mennyi ételt fogyasztunk el, hanem azt is, hogy az elfogyasztott ételek hogyan hatnak a hormonrendszerre és az anyagcserére. Az energia-egyensúlyi modell a szervezet számára minden kalóriát egyformának tekint, így az imént említett tényezőket nem veszi figyelembe.

Bár a szénhidrát-inzulin modell alapjai az 1900-as évek elejére vezethetők vissza, a tizenhét nemzetközileg elismert szakember által közzétett tanulmány a modell eddigi legátfogóbb elemzése. Leírják a modellt alátámasztó bizonyítékokat, és mindkét modellel kapcsolatban tesztelhető hipotéziseket fogalmaznak meg. Következtetésük azonban az, hogy nem arra kell ösztönözni az embereket, hogy egyenek kevesebbet, hanem arra, hogy figyeljenek oda, hogy mit esznek. Az első szerző, David Ludwig szerint „csökkenteni kell azoknak a gyorsan emészthető szénhidrátoknak a fogyasztását, amelyek az alacsony zsírtartalmú étrend korszakában elárasztották az élelmiszerpiacokat. Ez csökkenteni fogja a szervezetnek a testzsír elraktározására irányuló alapvető késztetéseit, így az emberek kevesebb éhséggel és küzdelemmel fogyhatnak”.

A szerzők elismerik, hogy mindkét modell meggyőző teszteléséhez és a bizonyítékoknak talán jobban megfelelő új modellek létrehozásához további kutatásokra van szükség. Ennek érdekében konstruktív diskurzusra és a különböző nézeteket valló kutatók közötti együttműködésre szólítanak fel, hogy „az előrejelzéseket szigorú és elfogulatlan kutatások során teszteljék”.

 

 

 

 

Az, hogy a daganatok képesek átverni a szervezet védelmi mechanizmusait, régóta ismert. 2019-ben Nobel-díjat ért az a felfedezés, amelynek lényege, hogy egyes daganatok olyan fehérjéket termelnek, amelyek kikapcsolják a rákos sejteket megtámadó immunsejteket. Ennek a kikapcsolásnak a gátlására gyógyszereket fejlesztettek ki, és ez az immunterápia számos daganatos betegség, például a melanoma kezelésében áttörést hozott. Az esetek kb. ötven százalékánál azonban hatástalan.

Stephen Elledge és munkatársai egereken végzett kísérleteik során több mint száz mutálódott tumorszuppresszor génről állapították meg, hogy képesek megakadályozni, hogy az immunrendszer felismerje és elpusztítsa a rosszindulatú sejteket. Sőt, azt valószínűsítik, hogy a rákban található ismétlődő mutációk szelekcióját nagyrészt éppen a tumornak az az igénye vezérli, hogy elkerülje az immunrendszert.

 

 

 

Az elemzéshez a ma már nem működő MixRadio zenei streaming szolgáltatás közel 1,4 milliárd egyéni dallal kapcsolatos letöltésekből álló adatbázisának adatait használták fel. Az Egyesült Királyságban 2007 és 2014 között letöltött ezer legnépszerűbb dalra összpontosítva azt mérték, hogy a járványos betegségek standard modellje, az úgynevezett SIR-modell mennyire illeszkedik a dalletöltések időbeli trendjeihez. Azt találták, hogy a dalletöltési trendek leírásakor a modell ugyanolyan jól teljesített, mint a fertőző betegségek népességen belüli terjedésének leírásakor.

A szerzők szerint ez alátámasztja azt az elképzelést, hogy mind a zene, mind a fertőző betegségek terjedése a társadalmi kapcsolatoktól függ. A dalok esetében azonban nem feltétlenül van szükség fizikai kontaktusra.

A legfertőzőbbnek az elektronikus zene mutatkozott. Fertőzési együtthatója 3430 volt, ami kb. 190-szerese a legragályosabbnak tartott kanyaróénak (18). A sorban leghátul a dance és a metál műfajok állnak 2,8 és 3,7, ezek csak kicsit haladják meg az influenzavírus, illetve a koronavírus brit változatának fertőzőképességét.

A szerzők szerint, ahogy ma már a fertőző betegségek terjedésének matematikai modelljeivel megállapítható, hogy mennyi az átlagos fertőzöttség ideje, mekkora lesz egy járvány végső mérete, vagy meddig fog tartani, ugyanezekkel a modellekkel az is megbecsülhető, hogy egy egyén átlagosan mennyi ideig hallgatja ugyanazt a dalt, a számot összesen hány ember fogja letölteni, vagy hogy egy dal mennyi ideig lehet népszerű. Ez a tudás segítheti a zeneszámok „menedzselését”.

 

 

 

Az úgynevezett dendrokronológiai vizsgálat alapja, hogy a fák évgyűrűi függnek a klimatikus viszonyoktól, így az azonos helyen és azonos időben nőtt fák évgyűrűinek mintázata hasonló lesz.

A húros hangszerek hátlapja, oldala és a nyak általában jávorfából készült, az előlap pedig norvég lucfenyőből. A mesterek szerint a magasabb hegyeken nőtt, sűrűbb évgyűrűkkel rendelkező fákból jobb minőségű hangszerek készíthetők. A régi hegedűkészítő iskolák a kelet-olaszországi Alpokban nőtt fákból válogattak.

 

 

 

 

A keményítő előállítása a növényekben lassú és alacsony hatékonyságú folyamat. Az ismertetett mesterséges eljárás tizenegy főbb reakciólépésből áll, és segítségével egy milligramm katalizátorra számolva percenként 22 nanomol szén-dioxidot (körülbelül fél mikroliter 20 °C-os fokos CO2-gáz) alakítottak át keményítővé. Ez a kukoricakeményítő termeléséhez hasonlítva 8,5-szeres sebesség.

 

 

 

Az Északi-sark jege 1979 óta évtizedenként átlagosan 13 százalékkal csökkent, és a két utolsó vizsgált évben rekord alacsony szintet ért el.

Az óceánok átlaghőmérséklete 1993 és 2019 között évente 0,015 °C-kal emelkedett. A Jeges-tenger az óceánok globális felmelegedéséhez 4 százalékkal járul hozzá. A Barents-tengeren a jég vastagságának csökkenése közel 90 százalékos.

Közvetlen gazdasági hatások is vannak: az Északi-tenger térségének szélsőséges változékonysága érzékenyen érinti a halászatot, de a jelentés részletesen tárgyalja például egy melegtengeri medúza, a portugál gálya Földközi-tengerben történt elszaporodásának a tengerparti országok idegenforgalmára gyakorolt negatív hatását is.