Maróthy Szilvia

Digitális bölcsészet

A szövegtől az adatig


Az első vállalkozások

A digitális bölcsészet kezdőpontjaként ugyan Roberto Busa Szent Tamás-kutatásait szokás megjelölni, most mégsem ezzel kezdeném a „nagy elsők” felvonultatását. A 2004-ben megjelent, a digitális bölcsészet meghatározása (és fogalma) szempontjából is referenciaműként szolgáló Companion to Digital Humanities ezen narratívája óta többen vitatták Busa elsőségét, kutatásainak módszertani hozadékát, hiszen munkájának kezdeteit csak saját visszaemlékezéseiből ismerjük. Kevéssé vitatható és ismert azonban Jean-Claude Gardin munkássága.

Digitális bölcsészet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 578 1


A kiadvány regisztráció nélkül szabadon elérhető.

A bölcsészettudományi kutatások a számítógép megjelenésével erős impulzusokat kaptak, melyek változásra, módszereinek kritikai megközelítésére ösztönözték. A betekintés vezérfonala az a fokozatosan bekövetkezett változás, mely során a kutatók hagyományközpontú gondolkodását az adatközpontú, formálisabb gondolkodás váltotta fel, egészítette ki. A szerző a kötetben azt képviseli, hogy a számítógép bevonása a kutatásba a legjobb, ami a bölcsészettudományokkal történhetett. Nemcsak azért, mert rengeteg új lehetőséget nyit meg, hanem azért is, mert a korábbi kutatásokat, módszertanokat, végső soron az egyes tudományágak határait kérdőjelezi meg.

A kötetet azoknak ajánljuk, akik érdeklődnek a bölcsészettudományi kutatások új irányai és régi problémái iránt. Azoknak, akik szerint a humán tudományok távol állnak a számítógépes, matematikai megközelítésektől és azoknak, akik szerint mindig is közel álltak hozzá.

Maróthy Szilvia irodalomtörténész, kutatási területe a reneszánsz és barokk irodalom, valamint a számítógépes filológia. A Bölcsészettudományi Kutatóközpont fiatal kutatója, a Digitális Bölcsészet folyóirat alapító tagja, felelős szerkesztője.

Hivatkozás: https://mersz.hu/marothy-a-szovegtol-az-adatig//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave