A Természet Világa Csillag-kora

Staar Age at the World of Nature Journal

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Patkós András1, Schiller Róbert2

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1 az MTA rendes tagja, egyetemi tanár

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

2 címzetes egyetemi tanár, a kémiai tudományok doktora
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

DOI: 10.1556/2065.179.2018.4.13
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Természet Világa szerkesztőbizottsága évnyitó ülésén, 2018. január 22-én kapott lehetőséget arra, hogy összefoglalóan méltassa a lap előző évben nyugállományba vonult főszerkesztőjének, Staar Gyulának a tudományos ismeretterjesztés legnagyobb hagyományú hazai folyóirata vezetőjeként végzett kiemelkedő munkásságát.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Staar Gyula 1974-ben lépett a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat immár 150. évfolyamához közeledő folyóiratának szerkesztői közé. 1990-ben kapott főszerkesztői megbízást, amely feladatot 2017 nyaráig látta el. A kezdetektől Szily Kálmánt, a folyóirat elindítóját tekintette példaképének, a lap az ő kezdeményezésére viseli alcímként a Természettudományi Közlöny megnevezést.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Szerkesztői hitvallását követve elérte, hogy az Olvasókat a magyar tudomány legjobb képviselőinek írásai tudósították a természettudomány új eredményeiről, hiteles beszámolók jelentek meg a hazai tudományos műhelyek munkájáról. Fiatal kutatók újabb és újabb generációit nyerte meg a tudományos ismeretterjesztés szerzői táborába. Országhatáron túllépve nemzeti tudományos fórummá emelte a lapot, lankadatlanul buzdította a határon túli magyar tudósokat, hogy írásokat küldjenek a lapba. Szerkesztőtársaival végzett munkája – a kutatók lelkesedésével párosulva – a magyar tudományosság tiszta értékeket hordozó, élvezetes technikai színvonalú, alkalmanként DVD-melléklettel kiegészített, esztétikus megjelenésű folyóiratává fejlesztette a Természet Világát.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Korszakos jelentőségű, maradandó főszerkesztői alkotásai közül első helyre kívánkozik az 1991-ben indított diákpályázat. Ez a versengés ma is megmozgatja a Kárpát-medence magyar nyelvű középiskolás diákságát. Az írások legjobbjai unikális tudósítások páratlan természeti kincseinkről, felelevenítik a magyar tudományosság érdemes alkotóinak emlékét, ifjonti tűzzel leplezik le a tudományos köntösbe bújt halandzsát. A Magyar Tudományos Akadémia székházában tartott díjátadást minden korosztály a tudományos közösségbe történő befogadás szertartásaként éli meg.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Szorosan kapcsolódnak e pályázathoz a szerkesztőbizottságból toborzott előadók közreműködésével rendezett előadóülések, személyes látogatások a legaktívabb diákközösségek iskoláiban. Kiemelkedő sikerű volt a lap alapításának 140. évfordulóját megünneplő előadás-sorozat, amelynek helyszínei sűrűn beborították a Kárpát-medence térképét.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A hazai és a nemzetközi tudományosság nagy eseményei szétfeszítették a havi lapszámok kereteit, és évente több különszámban kértek helyet. Az orvostudomány, az űrkutatás, a részecskefizika, a környezettudomány, a hálózatkutatás stb. átfogó bemutatása mellett különszám ünnepelte a Fény Évét vagy legutóbb Simonyi Károly centenáriumát. A különszámok kiadásának hátterében a szerkesztőknek és főszerkesztőjüknek a hazai tudományt finanszírozó testületekkel, a tudományos kutatóintézetek vezetőivel kialakított, személyes megbecsülésen alapuló kapcsolata áll.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Végül, nem felejthetők ki a Staar-korszakot jellemző teljesítmények sorából az esszéíró, interjúkészítő Staar Gyula személyes alkotásai. A matematika iránti szerelmét és a fizika tiszteletét tükröző írásaival e nehezen közvetíthető terület legkiválóbbjait vonzóan és tartalmasan mutatta be a tudomány világa iránt érdeklődőknek. Néhány interjúja, köztük a Simonyi Károllyal folytatott beszélgetés, nélkülözhetetlen forrása a 20. század magyar tudománytörténetének.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az MTA elnöke 2017. december 6-án a Természet Világa akadémikus és MTA-doktor tagjainak társaságában mondott köszönetet Staar Gyulának szerkesztői és esszéírói munkásságáért, további személyes alkotói sikereket kívánva a tudomány eredményeinek és legkiválóbb személyiségeinek a széles olvasóközönséggel való hiteles megismertetésében.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave