Meggyőződésünk, hogy Polányi Mihály által ránk hagyományozott, személyes tudásra fókuszáló „filozófiai programja” kifejezetten jól alkalmazható a turizmus és a vele szoros összefüggésben álló társadalomföldrajzi dimenziók újra- és újra-feltérképezése során.

Az akadálymentesség és az akadálymentesítés általunk szorgalmazott paradigmaszintű megkülönböztetésének szükségessége egyre inkább nyilvánvalóvá válik életünk sok-sok területén. Gondolunk itt arra, hogy hasonló módon a fenntarthatóság fogalom- és gyakorlatvilágához az akadálymentesítés is egyre inkább ismert elméleti és gyakorlati olvasata mindennapjainknak (Medarić et al. 2021; Pécsek 2015). Azonban meggyőződésünk, hogy az akadálymentesítés értelmezési és megvalósítási módjai kifejezetten sok és alapvető hiányosságot tartalmaznak, illetve, ha kellő nyitottsággal és személyes tudásból fakadó elkötelezettséggel és tapasztalattal felvértezve, a javítás és a megértés szándékával közelítünk a területhez, jóval többet tudhatunk meg például az ember és az őt körülvevő fizikai tér viszonyairól is.

Tanulmányunk éppen ezért vállaltan egyrészről filozófiai szemszögből közelíti meg a problémát, másrészről egy olyan empirikus kutatás sajátos ötvözete, mely – bízunk benne – jól rávilágít az akadálymentesítés és az akadálymentesség közötti különbségekre, de ezen túlmenően a „kettejük” alapvetően organikus és szinergikus viszonyaira is. Ezt az 1. ábrával illusztráltuk (Farkas–Raffay–Dávid 2022).

Mint láthatjuk, az ürességtermészetű létezésvilág körülöleli és „karakterizálja” is az emberi létezés és ezáltal az annak teret adó környezetünk milyenségét, melyet technológiai és szellemi módon is igyekszünk akadálymentessé és akadálymentesítetté tenni. A halmazok metszéspontjában található „valós létezés szférája” a létalap ürességtermészeténél fogva „tartalmazza” a személyes karaktervonások hatásait, vagy azoknak a nem figyelembevételét.

Tanulmányunk tehát erre a személyes létezésdimenzióra fókuszál, törekedve arra, hogy az akadálymentesítés és az akadálymentesség paradigmáit egyre alaposabban górcső alá legyünk képesek venni. Egyrészről igyekszünk felhívni a figyelmet arra az egyszerű tényre, miszerint az általunk több esetben funkcionális fogyatékossággal élő emberek ugyanolyan élet- és utazásélményekre vágynak, mint az úgynevezett „egészséges” társaik (Gonda–Raffay 2020; Gonda–Nagy–Raffay 2019; Lättman et al. 2019).

Úgy is fogalmazhatunk, nincsenek élményigény-fogyatékosságok, vagyis értelmezésünk szerint a fogyatékosság nem szubsztanciális, azaz ürességjellege ezen kontextus mentén is alátámasztható. Másrészt az élmények átéléséhez ezen társadalmi csoport tagjainak esetében az átlagnál másabb, bizonyos értelemben összetettebb épített környezeti „együttállásra” van szükség (Michalkó 2023).

Ez elméletileg és gyakorlatilag is igazolható módon akkor tud megvalósulni, ha esetünkben a szállásadók az akadálymentesként hirdetett ingatlanok esetében kialakítanak egy olyan kontrollingrendszert, amelynek megalkotásába bevonnak érintett, azaz fogyatékosággal élő embereket (is) (Cserti-Szauer et al. 2022). Ez természetesen nem azt jelenti elsősorban, hogy minden, ebben az esetben a booking.com által hirdetett szálláshelyet felkeres ez a hozzáértő emberekből álló szakértői team, hanem elsősorban a szállásadók által rendelkezésre bocsátott fényképek, videók és méretarányos tervrajz alapján megközelítő pontossággal meg tudják határozni az adott szálláshely akadálymentesítési paramétereit és státuszát.

Ezen felmérés és vizsgálódás alapján kerülhetne egyáltalán megjelenítésre az oldalon az adott ingatlan akadálymentesítési státusza.

Mint az empirikus kutatásunk eredményeiből láthatjuk, a jelenleg az oldalra feltett képek alapján nem, vagy alig eldönthető, hogy az adott szálláshely mennyire használható egy akadálymentesítési igényű utazó számára. Fontosnak tartjuk megjegyezni, az általunk javasolt előzetes akadálymentesítési audit sem csodaszer a személyes jellegű igények lehetséges teljesülésének tekintetében, azonban jóval több valós információt szolgáltathat az utazni vágyó fogyatékossággal élő emberek számára (Mező 2019).

Az eddigiekből, bízunk benne, kiolvasható, hogy közös erővel pontosítani és javítani vagyunk képesek az elérhető információk hitelességét és minőségét, annak érdekében, hogy az akadálymentességi igényű utazók ezek alapján reálisabban tudják felmérni leendő szálláshelyük akadálymentesítési paramétereit. Természetesen szinte lehetetlen olyan akkreditációs és kommunikációs mechanizmust, illetve hozzáférést biztosítani, amely a személyes térkialakítási és térhasználati igényeket és lehetőségeket a keresés során segíteni, illetve tükrözni tudja.

Ezért az akadálymentesítés technológiai aspektusait kiegészítő, filozófiai értelemben azokat „megalapozó” szellemi és eszmei emberi cselekvésmódok ismerete és alkalmazása véleményünk szerint az, ami feloldja a személyes jellegű térhasználhatósági paradoxont.

Igyekszünk tehát az akadálymentesség fogalom- és létmegélési módozatainak kidolgozásával és megismertetésével pozitív hatást gyakorolni úgy a tudományos közösségre, mint a hétköznapi és az üzleti élet szereplőire, s ezáltal összességében a mindennapi valóságunkra is. Tudvalévő, hogy saját szociokulturális közegünkben manapság egyre nehezebben mondható ki direkt módon egy társadalmi szituáció és létezésélményről, hogy nem minden aspektusában konformizálható, illetve megoldható (Han 2020).

Az akadálymentesség-természetű létezési mód és annak személyes és közösségi térre vonatkozó „axiómái” véleményünk szerint ebbe a körbe tartoznak, azonban a filozófusoknak és a kutatóknak, meggyőződésünk, hogy elemi kötelessége vizsgálódni az ilyen és ehhez hasonló területeken, éppen azért, hogy a valóság(ok) és az ember viszonya reális maradjon és bizonyos idealisztikus elvárások és „gyakorlatok” eszmékké és létélményekké tudjanak válni (Heidegger 1945).

Vizsgálódásunk tehát reményeink szerint megnyitja a kapukat a tudomány és a hétköznapok gyakorlatának világában is azon szemlélet kidolgozására, befogadására és alkalmazására, amelyet mi akadálymentesség-természetű emberi eszmének és cselekvésnek nevezünk.

Erre azért is szükség van meglátásunk szerint, mert az elmúlt évek során résztvevőként és azok alanyaként is gyakorta vizsgált empirikus kutatások eredményei megerősítették azon bölcseleti jellegű hipotézisünket, miszerint az akadálymentesként hirdetett szálláshelyek esetében igen nehezen eldönthető, hogy szándékoltan vagy a szükséges ismeretek hiányából fakadóan történik-e a félreinformálás. Amely a (turizmus)biztonság aspektusából nézve akadálymentességi igényű utazók közösségének félrevezetése.

Az általunk végzett munka jellegéből adódóan a tér, a hozzá kapcsolódó utazási élménymegélés és a mindezekhez elengedhetetlenül szükséges akadálymentesítés, akadálymentesség fogalmi, eszmei és gyakorlati keretek összesége. Bízunk benne, hogy mindez kellően plasztikusan érzékelteti az ember és az ő létezését biztosító tereknek az ürességtermészetét, vagyis azt a potencialitás-dimenziót, melynek aktuálissá tételével például a fogyatékosság általánosan ismertnek vélt megjelenési és megélési formái az eddigieknél jelentősen pozitívabb és komplexebb megvilágításba kerülnek. Másrészről bízunk abban is, sikerült felhívni a figyelmet arra az egyszerű tényre, miszerint az akadálymentesség-természetű létezésmódunk, nem kizárólag egy elvontnak tekinthető filozófiai jellegű absztrakt paradigma, mint inkább egy olyan élet- és térértelmezési „gyakorlatok” összessége, mely a fogyatékosság eredendően negatív konnotációit az emberi létezés sajátos, de mégiscsak el nem különülő részeként tételezi.

Végül, de nem utolsósorban pedig meggyőződésünk szerint rávilágít az általunk végzett vizsgálódás egyrészről a szállásadói és disztribútori felelősség kérdésére, továbbá az utazásbiztonság ezen aspektusokból kevésbé vizsgált területeire is. Így a tér, értelmezésünk szerint, egyaránt jelenti létezésünk fizikai kereteit, azok eredendően akadálymentesség-természetű manifesztációit, és a létezés megismerését lehetővé tevő fizikai utazások „komplexitástermészetű háttérvilágait” is.