A dinamikus 10. század a régészeti leletek tükrében a Kárpát-medencében

The Dynamism of the 10th Century in the Carpathian Basin as Reflected by the Archaeological Finds

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Révész László

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

az MTA doktora, tanszékvezető egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Régészeti Tanszék, Szeged, tudományos főmunkatárs, Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

reveszlaszlo1986@gmail.com
 
 
Összefoglalás
 
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

E tanulmány a Kárpát-medence 10–11. századi temetőinek régészeti vizsgálatát tekinti át. Röviden kitér a társtudományok eredményeire és az interdiszciplináris együttműködés lehetséges területeire. A modern régészeti kutatások a regionális jellegzetességek vizsgálata felé mozdultak el. Ezek segítségével pontosabb képet nyerhetünk a 10–11. századi belső népmozgásokról, társadalmi átalakulásról. A kutatási eredmények rávilágítanak a magyarság és a helyben talált népek viszonyrendszerére, valamint a szomszédos népekkel kialakított kapcsolati zónák problémakörére is. Ezek eredményeként lehetővé válik, hogy a Kárpát-medence 10–11. századi leletanyagát beillesszük az európai történeti folyamatokba.
 
 
Abstract
 
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

The study offers an overview of archaeological research on the 10th–11th-century burial grounds of the Carpathian Basin, with a brief look at the main findings of the related disciplines and the potential fields of academic collaboration. Current archaeological research is now increasingly engaged in the study of regional characteristics, whereby we can gain a more detailed picture of the inner population movements and social transformation of the 10th–11th centuries. New research findings have shed light on the interaction between the ancient Hungarians and the local population groups as well as on the problem of the contact zones with the neighbouring peoples. As a result, it is now possible to fit the 10th–11th-century finds of the Carpathian Basin into a broader European framework.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kulcsszavak: magyar honfoglalás kor, regionális kutatások, régészet, 10. század
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Keywords: Hungarian Conquest period, regional studies, archaeology, 10th century
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

DOI: 10.1556/2065.182.2021.S1.15
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

 
 
Bevezetés: a kutatás általános helyzete
 
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A dolgozat címében szereplő jelző első ránézésre meghökkentőnek tűnhet: ugyan mitől lenne dinamikus a jelzett időszak? Nos, véleményem szerint, két irányból megközelítve is kiérdemelte ezt a minősítést a magyar honfoglalás és államalapítás kora. Egyik részről, a kutatás korábban soha nem tapasztalt mennyiségi és minőségi gyarapodásának lehettünk a tanúi az elmúlt évtizedek során. Ez jelenti egyrészt a témakörrel foglalkozó hagyományos tudományágak (történelemtudomány, nyelvészet, régészet, néprajz, antropológia stb.) szerepének bizonyos fokú átrendeződését és ezeken belül a régészeti kutatások jelentőségének a növekedését is. A nagyberuházásokat megelőző feltárások során hatalmas településrészleteket tártak fel, még ha ezek belső időrendjének és településtörténeti tanulságainak a megállapítása távolról sem lezárt folyamat. Más feltárások kapcsán nagyon jelentős a temetkezésekhez kapcsolódó leletanyag látványos bővülése is. Ez utóbbi nemcsak folyamatos mennyiségi gyarapodást jelent (napjainkra kb. 2000 lelőhely hozzávetőleg 40 000 sírját ismerjük a 9. század vége és a 12. század első harmada közötti időszakból), hanem komoly minőségi előrelépés is történt: egyre több a teljesen feltárt, jól dokumentált, s így magas forrásértékű lelőhely. Szerencsés módon ez együtt járt az alapkutatások felgyorsulásával, a 10–11. századi sírok és temetők leletanyagának a közzétételével, egy, a Régészeti Intézet, a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszéke és a Magyar Nemzeti Múzeum együttműködésében szerkesztett korpuszsorozatban. Ennek eredményeként napjainkra az alapvető régészeti forrásbázis a hajdani szállásterület hozzávetőleg 50%-áról mindenki számára teljeskörűen hozzáférhetővé és kutathatóvá vált (vö. Révész, 2020). A források bővülése a kutatások módszertani megújulásával is együtt járt, a szűken vett régészeti elemzések mellett folyamatosan növekszik a természettudományos vizsgálati eredmények beépítése a szintézisekbe. Különösen örvendetes, hogy ez a folyamat nem áll meg a határainknál. Szlovákia területén már az 1960-as évektől kezdődően komoly hagyománya van a 10–11. századi temetők közzétételének és elemzésének (Anton Točík [1968], Mária Rejholcová, Milan Hanuliak, Nevizánszky Gábor és mások). Ugyanezt a munkát Erdély és a Partium területén Gáll Erwin végezte el, s kulcsfontosságú a vukovári temető feldolgozása Željko Demo részéről. A német kutatók érdeklődését korábban Jochen Giesler (1981) és Mechtild Schulze-Dörrlamm (1988) dolgozatai jelezték, a 2000-es évektől viszont Falko Daim (Römisch-Germanisches Zentralmuseum, Mainz) irányításával nemzetközi projektek foglalkoztak e témakörrel.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A 10. század azonban nemcsak a régészeti ismeretek erőteljes, mennyiségi és minőségi gyarapodása miatt nevezhető dinamikusnak, hanem az óriási jelentőségű, viszonylag rövid idő alatt végbemenő változások okán is. A történeti források mellett bizonyos mértékben a régészeti leletekből is kiolvasható a társadalmi és politikai berendezkedés átalakulása a 10. század második felében és a 11. század elején. A társadalmi elit (törzsi-nemzetségi arisztokrácia, katonai kíséret) keleti, sztyeppei eredetű reprezentációja alapvetően megváltozott, a korábbi méltóságjelvények (aranyozott ezüstveretes övek, tarsolyok, szablyák és készenléti íjtartó tegezek) eltűntek a sírokból. Az új típusú fegyvereket – nyugati kétélű kardokat, szárnyas lándzsákat, baltikumi eredetű nyéltámaszos baltákat és bárdokat – forgató férfiak ilyeneket már nem használtak. Ugyanez a változás a női viseletben és ékszerkészletben jóval lassabban, több évtizedes késéssel ment csak végbe. Arra majd a bioarchaeológiai vizsgálatok fognak választ adni, hogy e régészetileg jól nyomon követhető változások mennyiben jártak a társadalmi elit összetételének módosulásával. A közrendű népesség esetében a változás nem ilyen látványos, de legalább ennyire mélyreható. A helyben talált népcsoportok ékszeranyaga mellett a bizánci–balkáni, valamint a nyugati szláv területek karikaékszereinek gyors elterjedése e társadalmi réteg egyre gyorsabb integrációjára utal. Mindez együtt járt településtörténeti változásokkal és a gazdálkodás átalakulásával: korábban lakatlan vagy gyéren lakott területek benépesítésével, illetve a hatalmi gócpontok módosulásával, áthelyezésével. A keresztény térítés hatásai a 10. század utolsó harmadában főként a világi hatalmi központokban mutathatók ki, az új vallás elterjedése és meggyökerezése azonban hosszú, közel másfél évszázados folyamat volt. E dolgozat terjedelmi keretei között nincs lehetőségem arra, hogy a 10. század régészeti kutatásának eddigi eredményeit akár csak az említés szintjén is bemutassam, így csupán néhány, általam fontosnak ítélt csomópontot szeretnék kiemelni.
 
 
A honfoglalás időszaka: a Kárpátokon innen és túl
 
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A régészeti leleteket valamely esemény történetének a rekonstruálására csak ritkán, s korlátozott mértékben lehet felhasználni. A 19–20. század fordulóján ugyan gyakori és kedvelt eljárásmód volt az, hogy a honfoglalás kori temetők lelőhelyeit Anonymus Gestája alapján megrajzolt útvonalakkal hozták összefüggésbe, s e leleteket a honszerző csaták, táborozások emlékeinek tartották, rövidesen nyilvánvalóvá vált azonban, hogy ez a módszer nem tartható. A temetők ugyanis egy-egy közösség többéves vagy évtizedes tartózkodásának a régészeti emlékei, nem pedig konkrét történeti események lenyomatai. Végeredményben az sem tisztázott, hogy pontosan mikor, s milyen módon történt a honfoglalás. A ma általánosan használt 895–896-os dátumot korabeli írott források nem őrizték meg, az csupán a millennium előkészületeire felkért, Pauler Gyula által vezetett tudományos bizottságnak az eseménytörténetből kikövetkeztetett, „közmegegyezésen” alapuló javaslata volt. Valójában az új haza birtokbavétele a történeti források szerint legalább három ütemben történt: valamikor 894 után a Duna–Ipoly vonaláig terjedő területet foglalták el, majd 900-ban (egy Észak-Itáliába vezetett hadjáratot követően) csatolták országukhoz a Dunántúlt, s 902–904 között, a Morva Fejedelemség leverése után a Dunától északra lévő területeket a Morva folyóig.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A régészeti leletek elemzése alapján azonban felvetődött ettől eltérő ütemezés lehetősége is. A kutatók egy része amellett érvel, hogy a magyarság megjelenését az általánosan elfogadott 895 körüli dátumnál évtizedekkel korábbra kell tennünk, egyes csoportjainak a beköltözését akár az írott források alapján a Kárpát-medencében történt első említésük idejére, 862 tájára feltételezve. Mechthild Schulze-Dörrlamm (1988) a honfoglalás kori sírokban talált muszlim és nyugat-európai pénzek, valamint huszonhét általa kiválasztott tárgytípus eurázsiai párhuzamainak gyűjtése alapján igyekezett kimutatni a Kárpát-medence magyarok által történt birtokbavételének szakaszait a 9. század utolsó harmadától a 10. század közepéig. Hasonló módszert követett Mesterházy Károly is: véleménye szerint a Felső-Tisza-vidéket Árpád magyarjainak megérkezése előtt már birtokukba vették (mintegy elővéd szerepet betöltve) a kabarok (Mesterházy, 1990). Újabban Szőke Béla Miklós érvelt a magyarok 862 körüli megjelenése mellett az írott források alapján. Türk Attila néhány Szeged környéki sír radiokarbon (14C) mérésének adatai nyomán gondol korai magyar betelepedőkre, itt azonban mindössze öt minta adataira támaszkodhatunk, kontrollvizsgálatok nélkül.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fenti hipotézisekkel szemben azonban komoly történeti és régészeti ellenérvek hozhatók fel. A magyarok Kárpát-medencében történő első felbukkanásáról tudósító források közül többen vitatják, hogy a 862. évre vonatkozó feljegyzés (Annales Bertiniani) valóban hozzájuk köthető-e? Az a kérdés viszont eldőlni látszik, hogy a következő, az Annales Iuvavenses Maximi által 881-re helyezett Bécs környéki hadjárat egy, a forrásban említett napfogyatkozás alapján valójában 891-ben volt. Eleink első felbukkanására tehát jövendő hazájuk területén a 862 körüli dátumnál három évtizeddel később kerülhetett sor!

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Érdemes megvizsgálni ebből a szempontból a régészeti lelőhelyeket. Az elmúlt másfél évtizedben ismét intenzívebbé váló kutatások (Türk, 2014; Komar, 2018) nyomán egyre határozottabb körvonalakkal kezd kirajzolódni a Dnyeper középső folyása és az Ingulec folyó között egy jellegzetes lelőhelycsoport, amelyet az egyik lelőhelyéről Szubbotci- (ukránul: Szubbotca) csoportnak neveznek. Sírjaiból olyan tárgyak kerülnek elő, amelyek párhuzamai részint a Dél-Ural vidékével, részint a Kárpát-medence 10. századi leleteivel mutatnak szoros kapcsolatot. Az előzetes híradások alapján e sírokat a radiokarbon vizsgálatok a 9. század második felére keltezik, s az etelközi magyarság régészeti hagyatékával azonosítják. Értékelésüket jelentős mértékben megnehezíti, hogy zömük szórványlelet vagy legfeljebb 1–3 síros temetőrészlet. Temetőiket nem ismerjük, a megmentett tárgyak zöme pedig a korabeli nemzetközi arisztokrácia igényeit kielégítő luxuscikk (arany vagy ezüst szablyadíszek, övveretek, edények stb.), így használóik etnikumáról keveset árulnak el (az etnikai értelmezés korlátaira: Bálint, 2006; Brather, 2006).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

E lelőhelyek másik csoportja nyugatabbra található, a Délkelet-Lengyelországtól (Przemyśl, Szudova Visnya) Moldváig, a Dnyeszter és a Prut folyók völgyéig húzódó sávban, lényegében a Kárpátok előterében. Magam hajlok arra, hogy a Háromszéki-medence mindössze két ismert 10. századi sírját (Csíkzsögöd, Eresztevény-Zádogostető) is e csoportba soroljam, azokat ugyanis nagyon nagy távolság választja el a Kárpát-medence 10. századi temetőinek tömbjétől. Sajnos e terület leletei is zömmel magányos sírok, de itt már akadnak nagyobb, 16–26 síros temetőrészletek is (Przemyśl, Szlobodzeja), melyeket leleteik, illetve a szénizotópos (14C) vizsgálatok a 10. századra kelteznek. Jóllehet a kutatók egy része a Dnyeper és a Dnyeszter völgyének a lelőhelyeit egyaránt a Szubbotci-lelethorizonthoz sorolja, s így az etelközi magyarság hagyatékának tartja, véleményem szerint ez nem lehetséges. A két lelőhelycsoportot legalább 400 km-es leletmentes sáv választja el egymástól: a kettő között található Déli-Bug környékéről ugyanis egyetlen lelőhelyet sem ismerünk, amelyet a magyarok elődeihez köthetnénk. Ennek ismeretében aligha számolhatunk a Kárpát-medencében valamiféle magyar „előőrsök” megtelepedésével a 860-as évektől, azokat ugyanis 750–800 km választotta volna el népük Dnyeper-vidéki szállásterületétől. Ráadásul, mint láttuk, nincs egyértelmű, vitathatatlan írott forrásunk sem, amely alátámasztaná a magyarok 891 előtti megjelenését a Duna–Tisza vidékén.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Kárpátok előterében talált lelőhelyeket illetően más magyarázat kínálkozik. Ennek tárgyi anyaga számos vonásában a 10. századra utal, hiányzik viszont belőle az a komponens, amely a Szubbotci-leletkört a Dél-Urál vidékéhez kapcsolja. Úgy tűnik, a magyar fejedelmek fennhatósága a 10. század első felében e területre is kiterjedt. Ez a történelemben nem lenne példa nélkül való, ugyanis a korai Avar Kaganátus fennhatósága 568–626 között ugyancsak kiterjedt a Kárpátoktól keletre lévő területekre is. A San–Prut–Dnyeszter-környéki temetők felhagyására a 10. század második harmadának vége felé kerülhetett sor, akkor, amikor a régészeti források szerint a Kárpát-medence belső területein is komoly változásokat figyelhetünk meg.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Korábban Bóna István, majd Bálint Csanád is rámutatott arra a tényre, hogy a keleti pusztákról a Kárpát-medencébe érkező népek anyagi kultúrája az új kulturális közegben viszonylag gyorsan átalakult. Így történhetett ez a honfoglaló magyarok esetében is: hagyatékukban egyetlen olyan tárgy sem maradt fenn, amely közvetlen Urál-vidéki kapcsolatokra utalna. Egyszerű használati eszközeik a korabeli eurázsiai sztyeppén széles körben elterjedt típusok, kerámiaművességükben az uráli kapcsolatoknak (ún. kusnarenkovói típusú kerámia) nincs nyoma. A korábban a szaltovói kultúrkörrel (a Kazár Kaganátus népeinek összetett régészeti hagyatékával) kapcsolatba hozott, a félnomád életmód bizonyítékának tekintett cserépüstökről kiderült, hogy nem keltezhetők a 11. századnál korábbra. Azok a (kevéssé szerencsés kifejezéssel) „magyargyanúsnak” nevezett (Türk Attila) nemesfém díszítmények (övveretek, veretes tarsolyok, tarsolylemezek, lószerszámdíszek, szablyaszerelékek stb.), amelyek kétségkívül kimutathatók a Szubbotci-leletkörben és a Dél-Urál körzetében is, nem tekinthetők etnikumjelzőknek. A korabeli társadalmi elitek e luxustárgyai ugyanis széles körben kimutathatók az Al-Duna vidékétől (Bulgária) a Kaukázusig, Kijev környékétől az erdőövezet finnugor népeinek hagyatékáig és Skandináviáig mindenütt. Ma már nyilvánvaló, hogy pusztán a tárgyak formai hasonlóságára építve lineáris őstörténetet írni nem lehet. A 10. századi Kárpát-medence régészeti hagyatéka egyvalamit jelez: azt a kulturális közeget, ahonnan a többgyökerű magyarság számos alkotóeleme kiszakadt, s egy vezető nemzetség irányításával mesterségesen szervezett politikai formációkba (nemzetségek, törzsek, törzsszövetség) tömörült.
 
 
A 10. századi Kárpát-medence képe a temetkezések tükrében
 
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Kárpát-medence 10. századi leletanyagának megítélése az elmúlt másfél évszázad során komoly változásokon ment át. A 19–20. század fordulóján Pulszky Ferenc, majd Hampel József nyomán magyarnak csak azokat a sírokat tartották, amelyek gazdag mellékleteket (lovas temetkezés, fegyverek, ékszerek, ruhadíszek, rangjelző tárgyak) tartalmaztak. A szegényes drótékszerekkel, egyszerű használati tárgyakkal vagy mellékletek nélkül eltemetett férfiak és nők hagyatékát a helyben talált, többnyire szláv népességgel azonosították, s ezt a nézetet elfogadták (s többnyire vallják ma is) a környező országok kutatói. A Kárpát-medence belső területei így hirtelen megteltek „szláv” temetőkkel (Hampel, 1907). A régészeti hagyaték ezen etnikai alapú felosztásának tarthatatlanságát ismerte fel az 1950-es évek végén Szőke Béla, s kimutatta, hogy a szegényes leletek valójában a honfoglalás kori köznép (a belső területeken zömmel magyar, a peremvidékeken szláv csoportokkal kevert) emlékeit jelzik (Szőke, 1962). Az etnikai felosztást elvetve, a különböző temetőket így egy-egy társadalmi réteg hagyatékának tekintette. Nézeteit a magyar kutatás magáévá tette, s a mai napig alkalmazza. Annak ellenére, hogy rövidesen kiderült: az általa felállított társadalmi kategóriákba (törzsi-nemzetségi arisztokrácia – középréteg – köznép) a konkrét lelőhelyek csak igen nehezen sorolhatók be. Egy-egy temetőben ugyanis többnyire különböző jogállású személyeket hantoltak el, így azok többsége aligha tekinthető valamely meghatározott társadalmi réteg hagyatékának. Ezt a több évtizedes patthelyzetet oldották fel Kovács László kutatásai (Kovács, 2013). Az ő javaslatai szerint a 10–11. századi temetőtípusok vizsgálata során mellőzni kell a (régészeti eszközökkel amúgy is nehezen meghatározható) társadalmi, illetve etnikai szempontokat. Helyettük pusztán az adott temető sírszámára és használati idejének hosszára kell koncentrálnunk. Így egy csapásra eltűntek a kutatást korábban merev kategóriákba szorító, az előrelépést meggátoló béklyók. Kovács László módszerét magam tovább finomítottam (Révész, 2020). Ennek során bevontam a vizsgálatokba a csupán töredékesen ismert lelőhelyeket is, kísérletet téve az azok által kirajzolt tendenciák felvázolására. A temetők leletanyagának összetételére és időrendjére koncentrálva, egymástól térben és időben elkülönülő regionális csoportok rajzolódnak ki, elénk tárva a 10–11. századi Kárpát-medence folyamatosan változó, rendkívül dinamikus képét. E munkát az egész Kárpát-medencére kiterjedően tervezem elvégezni, jelen fázásában a Keleti-Kárpátoktól a Duna–Ipoly vonaláig terjedő területet vizsgáltam át. Eredményeimet az alábbiakban összegezem (részletesen lásd Révész, 2020).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Általánosságban elmondható, hogy a honfoglaló magyarság még a Kárpát-medence letelepedésre alkalmas területeit sem tudta létszámánál fogva teljesen kitölteni. A 10. század első kétharmadában a temetők viszonylag kis sírszámúak voltak, az eltemetettek száma egy-egy lelőhelyen a százat ritkán haladta meg. Egészen extrém méretűnek (és egyedülállónak) számít közöttük a Sárrétudvari-Hízóföldön talált 262 síros lelőhely. E kis, többnyire néhány családból álló közösségek (Bollók, 2013) temetőiket gyakran csak néhány évig vagy évtizedig használták, majd tovább költözve új szállásokat és temetőket nyitottak. A korábbi feltételezésekkel szemben csak egyes kisebb térségekre volt jellemző az, hogy ugyanazon falu népessége a 10. század elejétől a 11. század végéig egy helyben maradt. A temetőket többnyire a folyók állandóan vagy időlegesen vízjárta térségeiből kiemelkedő dombokon, vagy a vízfolyásokat követő magaspartokon létesítették. A vizektől távolabb eső szárazulatokat azonban vagy betelepítetlenül hagyták, vagy csak nagyon gyéren szállták meg. Ennek következtében az olyan, egyébként jó termőtalajjal rendelkező területek nagy részén is csak ritkán találunk temetőket, mint például a Bácska, a Bánság vagy a Maros–Körös-közének belső területei. Az erdős, hegyes vidékekre legfeljebb a nagyobb folyók völgyei mentén hatoltak be, de inkább csak az ezredforduló időszakától.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Régészeti jellemzőik alapján a 10. század első kétharmadában számos, azonos kulturális közegből származó, de részben eltérő hagyományokkal rendelkező, egymástól területileg is elválasztható kisebb-nagyobb csoport különíthető el. Ezek a leletanyaguk összetételét, a temetőkben megfigyelhető nemi arányokat, a temetők szerkezetét és használati idejének hosszát tekintve is kisebb-nagyobb mértékben eltérnek egymástól. Kiemelkedik ezek közül a Felső-Tisza-vidék. Az ottani sajátos összetételű, mesterségesen szervezett, jelentős férfitöbbletet tartalmazó temetők fegyverekkel, méltóságjelvényekkel gazdagon felszerelt sírjaikkal a hajdani fejedelmek katonai kíséretét, s annak vezetőit rejthették. Egyedülálló leletgazdagságuk mellett figyelemre méltó, hogy ezekből került elő a 10. századi távolsági kereskedelembe való bekapcsolódást jelző Kárpát-medencei muszlim dirhemleletek 85%-a. Az egymástól gyakran csak 100–150 méterre létesített kis temetők vagy temetőcsoportok sávja Tiszaeszlár és Rakamaz határától a Bodrogközön át a Tiszahátig (Tuzsér, Eperjeske, Tiszabezdéd) húzódik. Szervezőelvükhöz érdekes adat, hogy például a teljesen feltárt karosi II. és III. temetőben (az I. temetőt mezőgazdasági munkák során feldúlták) nyugvó gazdag mellékletű férfiak („vezérek”) az archaeogenetikai vizsgálatok szerint testvérek voltak, míg hasonló kapcsolatok más eltemetettek között csak egy-egy temetőn belül mutathatók ki, de a temetők között nem.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Úgy tűnik, a 10. század első öt–hét évtizedében az újonnan jött és a helyben talált népesség többnyire elkülönült egymástól. Legfeljebb arra találunk példát, hogy kisebb magyar közösségek települtek a korábban itt lakott csoportok mellé vagy azok közelébe. Ez a jelenség főként a peremterületeken követhető jól nyomon. A régészeti leletek alapján abban az időszakban még kívül esett a magyar településterületen (de nem a szállásterületen, illetve az uralmi területen!) a Szatmár-Beregi-síkság, Erdély, de a Drávától délre és a Zala folyótól nyugatra eső térség is. A helyzetet jól illusztrálja a beregi, szatmári szilágysági területek helyzete, ahol egy sajátos, 10. század eleji, néhány síros kis temetőkből álló csoport kezd kirajzolódni Szolyva, Beregszász, Tarpa leletei nyomán, s valószínűleg e körhöz tartozott a kolozsvári temetők egy része is. E gazdagon felszerelt kis közösségeket a Bodrogköztől a Szatmár-Beregi-síkon, a Szilágyságon át a Szamos mentén Kolozsvárig húzódó terület szláv csoportjai közé rendelte a fejedelmi akarat. Hasonló jelenség a peremterületeken mindenütt megfigyelhető, s alkalmanként nem csupán a Kárpátok belső, hanem a külső karéja mentén is. Véleményem szerint ekként értékelhetjük a Kárpátok keleti előterében, a San folyótól a Dnyeszterig húzódó lelőhelycsoportot is.
 
 
Az államalapítás kora a temetők tükrében
 
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy a magyar településterületen számos, a 10. század korábbi évei során nyitott temető használata a század második felében megszűnik, olykor egész régiók területén. Ezek sorába tartozik mindenekelőtt az a Felső-Tisza-vidéki terület is, amelyet vezéri sírjai, katonai kíséretet rejtő temetői nyomán a korábbi fejedelmi uralmi központ helyével azonosítottunk. A temetőelemzések azt mutatják, hogy pontosan ugyanebben az időszakban nagy változások következtek be az itt élt népesség életében. Számos térségben a 10. század első felében nyitott temetők sorának használata megszakad: vagy nem használták tovább azokat, vagy az addig oda temetkező közösség mellé vagy helyébe újabb csoportok települtek. A 10. század közepe után lépték át a magyar közösségek a Zala folyó vonalát is, s telepednek meg Zala és Vas megyék területén, a Szerémségben, Dél-Erdélyben a Maros középső folyása körzetében, de a Kárpát-medence belső részén is olyan területeken, amelyeket korábban nem, vagy csak gyéren népesítettek be. Megváltozott a leletanyag összetétele is: megjelentek az új típusú fegyverek (kétélű kardok, nyéltámaszos balták és bárdok, frank szárnyas lándzsák) és lószerszámok. A 10. század második felében és a 11. század elején hirtelen és látszólag érthetetlen módon újra feltűnnek a 8. század végi, 9. századi avar és Karoling peremkultúrából ismert ékszertípusok, illetve azok változatai. Egyes települési gócokban olyan ékszertípusok jelentkeznek, amelyek hordozói eredetileg a Keleti-Alpok területén laktak (ún. Köttlach-kultúra). Mindezek más, újonnan feltűnő karikaékszerekkel (állatfejes karperecek, fonott vagy rombusz átmetszetű nyak- és karperecek, gyűrűk) nagyon gyorsan, néhány évtized alatt elterjedtek az egész Kárpát-medencében. Lényegében ekkor vált egységessé (mondhatni: uniformizálódott) a térség lakóinak ékszeranyaga. Ezzel párhuzamosan fokozatosan eltűntek a sírokból a korábbi, keleti jellegű viselet tárgyai: legelőbb a férfiak méltóságjelvényei (aranyozott ezüstveretes övek, szablyák, tarsolylemezek, veretes tarsolyok, készenléti íjtegezek), az új típusú fegyverekkel felszerelt férfiak ilyeneket már nem használtak. Némi fáziskéséssel ugyanerre a sorsra jutottak a női ékszerek és ruhadíszek is. Miként történhetett mindez?

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Indokolt lehet annak a felvetése, hogy az említett tárgytípusok gyors elterjedése és az új temetők nyitása a helyben talált népesség (avarok, szlávok, illetve a Karoling peremkultúra vegyes összetételű lakossága) szétszórása, s a magyar közösségekkel történő keveredése nyomán következett be. Az áttelepítések egyébként ez utóbbiak többségét is érintették. E folyamat eredményeként történt meg a honfoglaló és a helyben talált népesség anyagi kultúrájának egységesülése, amely jól kiolvasható a 11. századi temetők leletanyagából. E népesség alkotta a társadalom közrendű rétegeit, a formálódó Magyar Királyság alattvalóinak sokaságát. A jövőben az archaeogenetika és a stabilizotóp-vizsgálatok minél nagyobb számú, lehetőleg egy-egy teljes temetőt felölelő mintavételei segíthetnek tisztázni ezeket a kérdéseket.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mindez az államszervezéssel együtt járó tervezett telepítések eredményeként zajlott le. Közép-Európában nem egyedülálló módon: ugyanakkor hasonló folyamat zajlott le Csehországban és Lengyelországban is. Az egyeduralom kiépítésére törekvő dinasztia először igyekezett megerősíteni a céljai eléréséhez nélkülözhetetlen katonai kíséretét. Míg a Přemyslidák és a Piasztok ezt főként a területi terjeszkedéssel, és ezzel összefüggésben a nemzetközi rabszolga-kereskedelembe történt bekapcsolódással érték el, az Árpádok a zsákmányszerző hadjáratok és a békeváltság eredményeként befolyt javakkal tudták honorálni és gyarapítani a kíséretüket. Ez utóbbira támaszkodva eredménnyel vehették fel a harcot riválisaikkal. A hajdani, valós vagy fiktív vérségi alapon szervezett közösségek megbontásával, szétszórásával elejét kívánták venni annak, hogy törekvéseiknek bármilyen szervezett erő ellenállhasson. A dinasztia egyeduralmának kiépítése nyilván súlyos belső konfliktusokkal járt. Erről tanúskodnak Lengyelországban a regionális uralmi központok pusztulási rétegei, Csehországban a rivális Slavnik dinasztia elpusztítása és központjuk (Libice) lerombolása. Magyarországon a meginduló latin nyelvű írásbeliség őrizte meg e belharcok utolsó mozzanatait (Koppány, Gyula, Ajtony hatalmának felszámolása). E folyamatok régészeti lenyomatai, emlékei lehetnek az időrendjükben, összetételükben, területi megoszlásukban rendkívül változatos 10–11. századi temetők, sokuk megszűnése s újabbak megnyitása.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Nem szabad arról sem megfeledkeznünk, hogy e folyamatoknak nemcsak régészeti vonatkozásai vannak, hanem hatással lehetnek a korszakkal foglalkozó társtudományokra is. A középkor későbbi évszázadaiból fennmaradt írott forrásokban megőrzött adatok (helynevek, birtoklástörténet, intézmények, etnikai viszonyok stb.) automatikus visszavetítése a 10. századra komoly kockázatokat rejt magában mind a történettudomány, mind a nyelvészet számára. Hasonló a helyzet az antropológia vagy az archaeogenetika terén is (magyarul összefoglalóan vö. Bogácsi-Szabó et al., 2008). Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy az általánosságban ’honfoglalás kor’ néven nevezett 10. század melyik temetőjéből, melyik területéről és melyik periódusából történik a mintavétel. A vizsgálati eredmények ugyanis nagyon alaposan átgondolt régészeti szempontrendszer hiányában nem lesznek reprezentatívak, általánosíthatók pedig semmiképpen. A dinamikus 10. század talányainak kibogozása csakis interdiszciplináris együttműködés keretében, az adott szakterület szakértőinek együttműködésével lehetséges.
 
 
Irodalom
 
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Bálint Cs. (2006): Az ethnosz a kora középkorban. (A kutatás lehetőségei és korlátai). Századok, 140, 277–347.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Bogácsi-Szabó E. – Csányi B. – Tömöry Gy. et al. (2008): Archeogenetikai vizsgálatok a Kárpát-medence 10. századi népességén. Magyar Tudomány, 169, 10, 1204–1216.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Bollók Á. (2013): Magángondolatok temető, település és településtörténet viszonyáról a 10–11. századi Kárpát-medencében. Private Thoughts on the Relation between Cemetery, Settlement and Settlement History in the Carpathian Basin in the 10–11th Centuries. In: Kádár Zs.– Lakatos B. – Zarnóczki Á. (szerk.): Archivariorum historicorumque magistra. Történeti tanulmányok Bak Borbála tanárnő 70. születésnapjára. (Magyar Levéltárosok Egyesülete kiadványai 13.) Budapest: Magyar Levéltárosok Egyesülete, 25–70.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Brather, S. (2006): „Etnikai értelmezés” és struktúratörténeti magyarázat a régészetben. Korall, 24‒25, 23–72.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Giesler, J. (1981): Untersuchungen zur Chronologie der Bijelo Brdo-Kultur. Ein Beitrag zur Archäologie des 10. und 11. Jahrhunderts im Karpatenbecken. Praehistorische Zeitschrift, 1, 56,

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hampel J. (1907): Újabb tanulmányok a honfoglalási kor emlékeiről. Budapest: MTA

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Komar, O. V. (2018): A korai magyarság vándorlásának történeti és régészeti emlékei (Studia ad Archaeologiam Pazmaniensia. A PPKE BTK Régészeti Tanszékének kiadványai 11/ Magyar Őstörténeti Témacsoport Kiadványok) Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont 5, Budapest

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kovács L. (2013): A Kárpát-medence honfoglalás és kora Árpád-kori szállási és falusi temetői. Kitekintéssel az előzményekre. Vázlat. — Die landnahmezeitlichen und früharpadenzeitlichen Gräberfelder von Quartiere und Dörfer mit Hinblick auf die Vorgeschichte. Ein Abriss. In: Révész L.– Wolf M. (szerk.): A honfoglalás kor kutatásának legújabb eredményei. Tanulmányok Kovács László 70. születésnapjára. Szeged, SZTE, 511–604.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mesterházy K. (1990): A Felső-Tisza-vidéki ötvösműhely és a honfoglalás kori emlékek időrendje. – The Metal Workshop in the Upper Tisza Region and the Chronology of Finds from the Conquest Period. Agria, az Egri Múzeum Évkönyve, 25–26, 235–274.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Révész L. (2020): A 10–11. századi temetők regionális jellemzői a Keleti-Kárpátoktól a Dunáig. (Magyarország honfoglalás kori és kora Árpád-kori sírleletei 13) Budapest‒Szeged: Martin Opitz Kiadó

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Schulze-Dörrlamm, M. (1988): Untersuchungen zur Herkunft der Ungarn und zum Beginn ihrer Landnahme im Karpatenbecken. Jahrbuch des Römisch-Germanischen Zentralmuseums Mainz, 35, 2, 373–478.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Szőke B. (1962): A honfoglaló és kora Árpád-kori magyarság régészeti emlékei. (Régészeti Tanulmányok 1.) Budapest: Akadémiai Kiadó

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Točik, A. (1968): Altmagyarische Gräberfelder in der Südwestslowakei. (Archaeologica Slovaca, Catalogi Instituti archaeologici Nitriensis Academiae scientiarum slovacae 3) Bratislava: Vydavatel’stvo Slovenskej Akadémie vied

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Türk A. (2014): A korai magyar történelem régészeti kutatása napjainkban. (Perspektívák és teendők). In: Sudár B. – Szentpétery J. – Petkes Zs. et al. (szerk.): Magyar őstörténet. Tudomány és hagyományőrzés. (MTA BTK MŐT Kiadványok 1.) Budapest: MTA BTK, 19–29.
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave