Az idegtudományi kutatásokat megelőző vizsgálatok számos olyan kérdést vetettek fel, amelyre megbízható választ gyakran csak a különböző módszerek együttes alkalmazásával lehet adni. A prozódiai eltérésekre adott viselkedéses választ követő kutatások között mérföldkőnek számított az úgynevezett fejfordítási preferencia (HTP, head turn preference) eljárás (1. ábra), amelynek lényege, hogy az anya ölében ülő csecsemőtől jobbra, illetve balra elhelyezett hangszóróból eltérő hanginger szólal meg.

Az eltérő hangsúlyszerkezetű szavak esetében ezért azt várjuk, hogy a babák fejüket afelé a hangforrás felé fordítják, amely ismerős a számukra. Jusczyk és munkatársainak kutatásai (Jusczyk et al. 1993; 1999) azt igazolták, hogy a domináns hangsúlyra mutatott érzékenység 6 és 9 hónapos kor között alakul ki. A vizsgált 9 hónapos amerikai csecsemők az erős-gyenge, gyenge‑erős hangsúlymintázatú szavak közül egyértelmű preferenciát mutattak az elsőszótaghangsúlyos szavakra. Ez nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy az angolban a kétszótagú tartalmas szavak 90%-a elsőszótag-hangsúlyos (Cutler–Carter 1987). Ugyanakkor meglepő eredménynek tűnik, különösen a magzati hallást figyelembe véve, hogy a 6 hónaposok, eltérően a 9 hónaposoktól, nem mutattak ilyen preferenciát (Jusczyk et al. 1993). A szerzők magyarázata szerint a domináns hangsúlymintázat ismerőssége 6 hónapos korban még nem éri el a megfelelő szintet. A kutatócsoport későbbi vizsgálatai (Jusczyk et al. 1999) már azt mutatták, hogy a 7,5 hónapos csecsemők növekvő prozódiaérzékenységének köszönhetően az elsőszótag-hangsúlyos szavak kiemelése a folyamatos beszédből jelentősen megnő. A csecsemők akkor is az elsőszótag-hangsúlyos szavakat preferálták, amikor azt megelőzően kétszótagú gyenge‑erős és egyszótagú szóból álló párokat (guiTAR is; deVICE to) hallgattak, sőt hosszabban hallgatták az erős-gyenge álszavak listáját, mint az ismeretlen szavakét. Úgy tűnik tehát, hogy az elsőszótag-hangsúlyos szavak preferenciája jellemzi a prozódia fejlődésének kezdeteit, azaz a hangsúlyos szótag egyértelmű jelzésként működik a szóhatárok azonosításban, a szegmentációban. A szóhangsúly kiosztása azonban komoly kihívást jelent a prozódia fejlődésében azon nyelvek esetében, amelyek nem kötött hangsúlyt alkalmaznak, ezért feltételezhető, hogy a statisztikai tanulásnak külön jelentősége lesz, s mindez a szókincs fejlődését is meghatározza. Bár a statisztikai tanulásnak több nyelvi modellje is létezik, a széles körben elfogadott pszicholingvisztikai felfogás szerint a tanulásnak ez a formája univerzális, azaz területáltalános abban az értelemben, hogy nem a nyelvre specifikus (Frost et al. 2015).

Az újszülöttek számára valóban a hangsúlyhelyek jelentik az elsődleges támpontot, s később a fejlődés kezdetét jellemző prozódiai szegmentációnak tulajdonítható tévedések korrekciójával komplex feldolgozás alakulhat ki. A hangsúlyalapú szegmentáció statisztikai jellegű, amelynek fejlődését a nagyobb léptékű prozódiai és a finomabb felosztású fonotaktikai jellemzők együtt határozzák meg. Ennek lényege, hogy a csecsemők az anyanyelvükre jellemző hangsúlymintázat és a fonotaktikai megszorítások alapján képesek a szavakat kiemelni a folyamatos beszédből. A pszicholingvisztika egyik uralkodó elmélete szerint az eseménysorozatok statisztikai szabályszerűségeire érzékeny általános mechanizmus teszi ezt lehetővé, azaz a hallási tartományban működő mintázatkiemelés az ismétlődő sorozatok feldolgozásánál a szóhatárokra is épít (bővebben l. Lukács 2014). A kiemelést szolgálja, hogy a szótagok vagy a szegmentumok közötti átmenet valószínűsége a szavakon belül magas, mert mindig ugyanaz az elemek sorrendje, a szavak között viszont alacsony, mert olyan szekvenciák is megjelenhetnek, amelyek a szavakon belül nem fordulhatnak elő, gyakoriságuk kicsi.

Az átmenet-valószínűségeken alapuló statisztikai tanulás a ma ismert empirikus adatok szerint eltér a kötött és a szabad szóhangsúly-kiosztást alkalmazó nyelvekben. Kérdés azonban, hogy milyen súlya van az átmenet-valószínűségre épülő tanulásnak a kötött hangsúlyú nyelvekben. Nem hagyható ugyanis figyelmen kívül, hogy a nyelvi fejlődés és az átmenet-valószínűség kapcsolatával foglalkozó kutatások többsége angol anyanyelvű csecsemőkre vonatkozik még ma is. Saffran és Kirkham (2018) azt találták, hogy már a 8 hónapos csecsemők képesek követni az átmenet-valószínűséget. Teinonen és munkatársai (2009) háromszótagú álszavakkal kiváltott EKP-okat elemeztek és azt találták, hogy önmagában a szótaghatárt jelölő átmenet-valószínűség a hangsúlyos első és hangsúlytalan harmadik szótagot kísérő agyi válaszban a szótagkezdetet követő 310–360 ms tartományban jelentős eltérést eredményezett. Nyilvánvaló, hogy ez a születés előttről hozott érzékenység a csecsemő életkora, azaz tapasztalatai szerint változik, hiszen ekkor stabilizálódik, hogy az adott nyelvre jellemző kulcsingerek közül melyek jelzik a leghatékonyabban a szótaghatárokat. Tény az is, hogy bár az adott nyelv jellegzetes hangsúlymintázata és az átmenet-valószínűségekre való érzékenység kialakulását támogató statisztikai tanulás erős együttjárást mutat a szavak szegmentációjával és elsajátításával, nem ezek határozzák csak meg a szóhangsúlyészlelést (Teinonen et al. 2009) Az adott nyelvre jellemző többféle hangsúlymintázat esetében a szabálykivonást ugyan az átmenet-valószínűség statisztikai tanulása befolyásolja, nem tekinthetünk el a morfológiai komplexitás szerepétől, amely azt korlátozhatja is (Gervain–Mehler 2010).