Bevezetés

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Farkas Beáta tanulmánya megkísérli elhelyezni Közép-Kelet-Európát a jelenlegi világgazdasági és politikai helyzetben, az Amerikai Egyesült Államokhoz, Eurázsiához, Kínához és Európához, azon belül főként Németországhoz viszonyítva. Bátor vállalkozás, mert 2022–2023-ban nagyon nehéz bármilyen tudományos megalapozottságú víziót bemutatni, hiszen a bizonytalansági tényezők száma és súlya messze meghaladja a kiszámíthatósági küszöböt – egyebek között a világjárvány, a gazdasági válság, az infláció, a szárazság, a nyersanyaghiány, az ukrajnai háború és következményei miatt.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ha a földrajzban egyértelmű is, a geopolitika nézőpontjából továbbra is nagyon nehezen értelmezhető Közép-Kelet-Európa mibenléte. Azt már most jelzem, hogy egyetértek a dolgozat azon állításával, miszerint az utóbbi évtizedben a Nyugathoz való tartozás helyett ez a térség beszorult két világ, Nyugat és Kelet közé. Közép-Kelet-Európa számára – az ukrajnai háború tárgyalt hatásai mellett – fontos lehet Európa gyengélkedése is, mind az uniós vezetés szintjén, mind a nagy tagállamok hibái miatt.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A tanulmány sajátossága és értéke, hogy a gazdasági folyamatokat tágabb politikai és jogi kontextusban próbálja értelmezni. Hozzászólásomban Farkas Beáta azon kérdésére szeretnék kitérni, hogy fennmarad-e a szabályalapú világrendre törekvés, illetve vannak-e univerzális normák, egyetemes érvényű emberi jogok.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave