A tanulmány által feltett kérdések megválaszolásában segíthet, ha felteszünk egy további kérdést, mégpedig azt, hogy fenntartható-e, fenn fog-e maradni a poszt-vesztfáliai modell, amely a 20. század második felében alakult ki, illetve Közép-Kelet-Európa országai törekszenek-e a modell fenntartására. A poszt-vesztfáliai modell alapelvei a következők: a szuverén államok egyenjogúsága, a be nem avatkozás, az erőszak alkalmazásának tilalma, az önrendelkezési jog tiszteletben tartása, a jóhiszeműség, a viták békés rendezése, az emberi jogok érvényesítése, a nemzetközi viszonyokban az együttműködés elsődlegessége. Belátható, hogy ezeknek az elveknek az érvényesülése a nemes cél fontossága ellenére csak viszonylagos lehetett, főként a nyugati világon kívül, de az elmúlt három évtizedben Európán belül is jelentősen aláásták érvényesülését a volt Jugoszlávia és az egykori Szovjetunió területén az utódállamok között folyó háborúk. A globalizáció maga is – több szempontból – ellene dolgozott a modell érvényesülésének, és a globális hatalom jelenlegi válsága tovább bonyolítja a helyzetet. Saját gondolatmenetemet csak az emberi jogok kérdésére korlátozom, de érzékelhető, hogy még ebből a szűk szempontból is mennyire bonyolult és ellentmondásos a helyzet.

 

Az értékek iránti szkepticizmus következménye az emberi jogok másodlagossága, főként a gazdasági érdekekhez képest. Napjainkban a jog értékelemére való utalás, az erkölcsi elem a jogban elsősorban az emberi jogok (mint elidegeníthetetlen jogok) és az alkotmányosság koncepcióiban (az erkölcsi elveket is magában foglaló természetjogi elveknek és értékeknek ember alkotta, pozitív joggá transzformálásában) jelenik meg, főként az alkotmánybíróságok és a nemzetközi bíróságok (így a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága vagy a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság) ítélkezésében.

 

Ezekkel a kritikai megállapításokkal egyetértek. A bírálat jó példája a téma egyik bestsellere, Costas Douzinas Az emberi jogok vége című könyve (Douzinas, 2000). Bírálatának fő elemei az alábbiak.