Szerzői bevezető

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Szerencsés emberek vagyunk, mert azok közé tartozunk, akiknek életük legalább egy szakaszában és területén megadatik, hogy olyan tevékenységet végezzenek, amelynek hasznosságában és fontosságában maradéktalanul hisznek. Így vagyunk mi a Rajkkal.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Szinte természetes ebből következően, hogy felmerült bennünk, elmondjuk, mi is ez az intézmény, amely rajtunk kívül immár sok száz embernek nyújtott életre szóló élményt. A belső késztetés mellett kaptunk külső biztatást is. A Rajk Szakkollégium példája intézmények tucatjainak létrehozását inspirálta, s nem lenne haszontalan – mondták barátaink, kollégáink – ha lenne egy autentikus leírás az „ősszakkollégium”-ról.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ezek alapján éreztünk elég erőt ahhoz, hogy megírjuk ezt a könyvet. A személyes alapunk megvan hozzá: Chikán Attila az alapítástól negyven évig igazgatóként, azóta elnökként van jelen a kollégiumban, Ilyés Márton pedig előbb diákvezetőként, majd kilenc évnyi igazgatói szolgálatával annak bizonyítékát adta, hogy továbbvihetők, tartósak a rajkos alapelvek, s többféle vezetési stílussal, módszerrel is sikerrel alkalmazhatók. Bízunk abban, hogy működésünk során megértettük a Rajk és általában a szakkollégiumi működés lényegét, és sikerrel próbálkozhatunk a tapasztalatok összegzésével és továbbadásával.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mivel szakkollégiumi létünk mellett az élet más területein is helyt kellett s kell állnunk, több évre elhúzódott a könyv készítése. Egy olyan dinamikusan változó közegben, mint a Rajk, ez alatt sok minden módosul. A szerzők törekvése az, hogy a könyv a 2022/23 tanévben érvényesülő elveket és gyakorlatot tükrözze, rámutatva azokra a gyökerekre, amelyekből ezek táplálkoznak. A könyv a Rajkról szól: bár jó információink vannak más szakkollégiumokról is, nem próbáltunk széles körben érvényesülő gyakorlatot bemutatni a kép tisztasága érdekében maradtunk kizárólag a Rajknál. Meggyőződésünk, hogy a rajkos tapasztalatok hasznos kiindulópontul szolgálhatnak további szakkollégiumok alapításában és működtetésében, a helyi adottságok beépíthetők a modellbe.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Rajk e sorok írásakor alapításának 53. évfordulóját ünnepli. Az eltelt évtizedek az egész magyar társadalom számára nagy jelentőségű eseményeket hoztak. A Rajk mindig sűrítve tükrözte a külvilág állapotát, változásait, és alkalmazkodott a mindenkori lehetőségekhez. Nagyon gazdag a kollégium története – ebben a könyvben ennek csak egy leheletnyi áttekintését adjuk. Létezik egy négykötetes interjúsorozat a Rajk történetéről; amennyire törekedtünk ebben a könyvben arra, hogy tárgyszerűek legyünk, annyira engedtünk teret a szubjektivitásnak az interjúkötetekben. Így ezeket nem is adtuk közre nyilvános kiadásban, de kutatási célra rendelkezésre állnak a Rajk archívumában.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mi magunk elfogultságunkat megvallva büszkék vagyunk a Rajk teljesítményére. Hogy ez az érzés nem teljesen alaptalan, annak egyik legfőbb igazolása a ma az országban működő széles körű szakkollégiumi hálózat. Ezzel a könyvvel elsősorban ennek fejlesztéséhez szeretnénk hozzájárulni.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Budapest, 2023. május

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Chikán Attila

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

igazgató 1970–2010

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

elnök 2010–
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ilyés Márton

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

a Diákbizottság titkára 2001

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

igazgató 2010–2019
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave