A bulik

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A csendes beszélgetőstől a fékevesztett vad táncolásig a nagykonyha asztalán – a bulik sok műfajban jönnek, s természetes részei a kollégium közösségi életének. Egy jó szemű és empatikus megfigyelő izgalmas szociográfiát írhatna róluk.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A buli – az itt használatos értelemben – mindenféle társas együttlét, ahol a résztvevők elsődleges célja, hogy aktuálisan jól érezzék magukat. Ez szinte bármilyen tevékenység keretében történhet, a társasjátéktól a táncig, de a Rajkban – tekintettel a szereplők életkorára és szociológiai jellemzőire – a szó hallatára elsődlegesen olyan esemény jut az emberek eszébe, amelynek során hangos zene szól (ennek aktuális műfaja állandó viták tárgyát képezi), és hol több, hol kevesebb alkohol elfogyasztása mellett tánc folyik.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ezek természetesen nagyon népszerű események, s ennek megfelelően gyakoriak – igaz, a gyakoriság mértéke, s pláne ennek érzékelése (kinek sok, kinek kevés) eléggé változó. Nagyon fontos színt jelentenek a kollégiumi szocializáció palettáján, s természetes, hogy létük és minőségük befolyásolja a kollégiumi lét vonzerejét. Az is evidens, hogy fontos szerepük van a párkapcsolatok alakulásában, aminek jelentőségét nehéz volna túlbecsülni.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A bulik gyakran más események kifutásaként vagy kapcsolódó részeként jelennek meg. Így a VOSZK-találkozóktól a fiú- és lánynapon át a „Komoly és finom” rendezvényig (amikor évente egyszer a kollégisták maguk adnak elő éneket, táncot, zeneszámot, költeményt – ez a komoly; és néhányan saját süteményeket készítenek – ez a finom). De szinte minden csütörtökön az esti program után buli van. Buli van a nyári és téli táborok estéin, felváltva csendes és kemény. Külön műfaj a „spontán buli”, amit csak úgy elkezd valaki. A helyszín többnyire meghatározza a buli jellegét és viszont. A „nagy konyhás buli” a legkomolyabb, akár reggelig tartó, „szomszédbosszantó” (bár súlyos összegeket költöttünk szigetelésre, van, hogy áthallatszik). A „pincebuli” intimebb, kevesebb emberrel, zenével, az udvari bulik többnyire kettéoszlanak beszélgetős és táncolós részre. A legnagyobb bulik az udvarbálok, évente kétszer. Ekkor meghívunk voszkosokat, más szakkollégiumokat, illetve külső barátokat, s alkalmanként 2-300 ember is összegyűlik.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

De ha valaki egy csendes késő tavaszi vagy kora őszi délután vagy hétköznap este betéved a Rajk udvarára, megtapasztalhatja a szelíd bulikat is, halk zenével, társasozással, ultizással, beszélgetéssel.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave