Évfordulók

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Rajk minden évben megünnepli születésnapját, az alakulási évfordulót. A Szakkollégium ünnepélyes alakulóülése 1970. március 20-án volt, erre emlékezve minden év március végén rendezünk egy összejövetelt, amelyre a volt szakkollégistákat is meghívjuk. Az alakulási évforduló formája időről időre változik, rendezvényszerű eseménytől a sima bulizásig. Ötévente adunk nagy hangsúlyt az évfordulóról való megemlékezésnek, ilyenkor vaskos összegző, visszatekintő kiadványok készülnek, többféle rendezvényt (például szakmai konferenciát, kerekasztal-beszélgetést) tartunk, s van egy nagy szülinapi ünnepi est, ahol többszáz volt szakkollégista ünnepel együtt a jeszkesekkel.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Fontos hagyományunk, hogy születése évfordulóján minden évben megkoszorúzzuk Kardos László és Szabó Kálmán sírját. A szakkollégisták változó nagyságú, 10-30 fős delegációja látogat el a Farkasréti temetőbe, beszédek hangzanak el, és elénekeljük a népi kollégisták indulóját (Sej, a mi lobogónkat…). A koszorúzás után hagyományosan beülünk a temető melletti vendéglőbe, s folytatjuk az emlékidézést, az aktualizálást.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave