A végzősök búcsúztatása

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A végzősöket egy hétvégét felölelő eseménysorral búcsúztatjuk, ennek része többek között egy változó szakmai tartalmú program, játékos kvíz (például „Kinek a felvételi kérdőívéből származik a következő mondás?”), kocsmatúra a jól ismert helyeken, „Végzős árverés”, ahol licitálni lehet (nem pénzzel, hanem közösségi felajánlásokkal) a búcsúzó kollégisták által árverésre bocsátott tárgyakra. Kiemelkedően fontos a közös vacsora/sörözés utáni búcsúztató ünnepség, ahol a maradók és az elmenők egy-egy képviselője mond beszédet, majd minden végzősről levetítjük a személyéről szóló archív anyagokból a kollégisták által készített videót. Az eseményt a plakettek és a „kiváló szakkollégista” oklevelek átadása zárja (ilyen oklevelet a kollégiumi gyűlés szavazata alapján adunk általában 5-8 végzősnek). A plaketten évtizedekig Rajk László arcképe, hátoldalán a plakett sorszáma és a végzés éve volt. Néhány éve a névadó személytől való elszakadás jegyében új, a mai szakkollégium szellemiségét kifejező plakett készült. Egy másik újítása az utóbbi éveknek, hogy rajkos diplomát adunk ki. Ez egy nagyon igényesen elkészített összegzés a végzősök szakmai és közösségi teljesítményéről, amelyet a nyári táborban adunk át. Ekkor kerül sorra évente a Heller Farkas-díj és (többévente) a Kardos László-díj átadása. A tábort záró tábortűznél minden végzős kérhet egy-két dalt, majd további közös éneklés, érzelmes megnyilvánulások után a tűz virradattal történő kihunyása jelenti a jeszkesség „hivatalos” végét. A már említett plakett felirata („Sosem lesz vége!”) azonban jelzi a perspektívát, ami meg is jelenik a VOSZK-ban.
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave