Civil kollégium

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A társadalmi felelősségvállalás legfőbb megnyilvánulási terepe napjainkban a civil szféra. Amellett, hogy a rajkosok egyénileg többféle civil szervezet munkájában vesznek részt, a kollégium intézményileg is szervez civil programokat. Az utóbbi években kétszer rendeztünk civil napokat, amikor az udvarunkon mintegy húsz civil szervezet állított fel standot, ahová külső érdeklődők is ellátogattak, de a legfőbb értéke a résztvevők egymás közti kapcsolatépítése volt. Mindkétszer rendeztünk szakkollégiumok közötti civil esettanulmány-versenyt is, neves zsűrivel – ezeken egy civil szervezet aktuális problémájára dolgoztak ki megoldási javaslatokat a több szakkollégiumból verbuvált csapatok. Civil indíttatású nagyobb programunk volt még a Lámpagyár, amely a civil szervezetek közötti online kapcsolatépítést volt hívatva segíteni (ez az erőforrások hiányában leállt). Idesorolhatjuk a startupok világába tett vállalkozásjellegű kirándulásunkat, a „Road Runner” -t, melynek keretében induló startupvállalkozásokba kapcsolódhattak be rajkos diákok, és azt tapasztaltuk meg, hogy a tudás, a kollégiumi lét keretei által különösen korlátozva, milyen nehezen váltható át üzleti sikerré.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Fontos fejlemény volt a legutóbbi pár évben a helyi politika felé való fordulás. Elsősorban igazgatónk volt ennek kezdeményezője, az ő személyes bekapcsolódása hívta fel a figyelmet arra, hogy a nagypolitikából absztrakt szinten megismert problémák, mind gazdasági, mind szociológiai területeken konkrétumokban jelentkeznek a lakókörnyezetünkben, s talán nagyobb eséllyel is lehet itt eredményesnek lenni, mint országos mértékben.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

E nagyobb projektek mellett a Rajk a története során többször volt részese más intézmények által szervezett társadalmi programoknak. Ezek igen széles skálán mozogtak: patronáltunk gyermekotthont, oktattunk a Vakok Állami Intézetében, vittünk számítógépeket észak-magyarországi roma településeken lakó gyermekeknek, építettünk közösségi házat hátrányos helyzetű gyermekek oktatási programja részére. Ezek közös jellemzője volt, hogy esetiek, illetve korlátozott idejűek voltak, s rendszerint néhány, esetenként egy-két tucat ember vett részt bennük. Ezzel együtt nem szabad ezek jelentőségét sem lebecsülni: ablakot jelentenek a társadalom eltérő rétegeinek kultúrájára, életmódjára, életfelfogására, hatásaik pedig közvetve minden kollégistához eljutnak. Az utóbbi években fontos társadalmi kérdéseket dolgoztunk fel fél-egyéves kollégiumi fókuszprogramok, szakmai előadások és akciók keretében (például a fenntartható élelmezés vagy a hajléktalanság és lakhatás témájában). Kiemelkedik ezek közül a „Vácegres-projekt”.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave