A „Vácegres-projekt”

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

2012 februárjától mintegy három éven át zajlott a projekt. Akkori Tanácsadó Testületünk tagjaként Somody Imre, a neves vállalkozó és közéleti személyiség keresett meg bennünket azzal, hogy segítsük Vácegres fejlesztését. Ő akkor önkormányzati képviselő volt a faluban.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Vácegres lakossága három élesen elkülönülő részre tagozódott: egy „őslakos”, elöregedő, jellemzően szlovák gyökerű gazdálkodó közösség, egy betelepülő nagyon szegény, minden szempontból marginalizált cigány közösség, és egy, a falut agglomerációs alvóhelyként használó, Budapesten dolgozó jómódú réteg. A kérdés az volt, hogyan lehetne az ebből fakadó konfliktusokat életszerűen megérteni, hogyan lehet ebből az alapból kis társadalmat építeni.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fokozatosan kibontakozó és hullámzásokkal, de folyamatosan működő projektben több tucat rajkos vett részt. Sokoldalú tevékenységet végeztünk: építettünk buszmegállót, részt vettünk a főtér átalakításában, üzleti tervet készítettünk a Falu Kft.-nek, részt vettünk konkrét mezőgazdasági munkákban, főztünk bográcsban túrógombócot a falunapon, megmérkőztünk a helyi futballbajnokság csapataival. Sok rajkost megszerettek a helyiek, s bár a bonyolult társadalmi szerkezetű faluban persze voltak ellentmondásos reakciók is, összességében szimpátia kísérte a tevékenységünket. Még az is megesett, hogy a szomszéd falvakban irigy hangok hallatszottak az egyetemisták sikeres bevonásával kapcsolatban. A projekt lezárásakor szép ünnepséggel búcsúztunk egymástól a kiállítóban. Egyértelmű, hogy hasznára voltunk a falunak, még ha nem is értünk el átütő eredményeket. A részt vevő rajkosok között voltak, akik a vácegresihez hasonló környezetből érkeztek a Rajkba, de bizony a többség számára igen tanulságos, szemnyitogató volt a projektben való részvétel.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave