13.2. A Rajk szerepe a mozgalomban

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Rajk történelmi helyzete és gazdag tapasztalatai alapján kezdettől fogva jelentősen befolyásolta a mozgalom formálódását, ugyanakkor merített is a társintézményekkel való együttműködésből. Kollégiumunk alapelveit figyelembe véve természetes, hogy a mozgalomban való aktív részvétel a Rajk mint intézmény és a rajkosok többsége számára személy szerint is elengedhetetlen kötelezettség.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szakkollégiumi mozgalom eseményei általában jelentős társadalmi tartalommal rendelkeznek. Valamilyen formában és mértékben, de tapasztalatunk szerint, szinte minden szakkollégiumban megjelenik a mindenkori társadalmi viszonyok kritikus szemlélete, s ezzel együtt a vágy és egyfajta tettrekészség a helyzet javítására. Ennek ereje más és más az egyes szakkollégiumokban, s nyilvánvalóan sokféle nézet van arról, mit jelent a helyzet javítása, illetve hogy ennek hátterében milyen a mindenkori politikai irányvonalakhoz, a pártpolitika jellemzőihez való viszonyulás. Általánosnak tekinthető a szélsőségek elutasítása és a pozitív viszonyulás a Rajk értékrendjében megfogalmazott legtöbb tételhez. Ezek a viszonyok megalapozzák, hogy a szakkollégium-közi találkozók konstruktív, jóindulatú és kellemes légkörben tudjanak lezajlani, akkor is, ha a mozgalmat érintő egyes kérdésekben olykor éles viták is vannak.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A viták leginkább a mozgalom szervezeti kereteiről, ennek perspektívájáról, az állami intézményrendszerbe való beilleszkedéséről szólnak. A Rajk elvi álláspontja évtizedek óta változatlan: a szakkollégiumi mozgalom szervezetének és tevékenységének az önállóságra, a diákönkormányzatiságra és a demokratikus működésre kell épülnie, az egyes szakkollégiumok működési elveinek mintegy kiterjesztéseként. Ezért nem támogattuk soha egy olyan országos szakkollégiumi szövetség létrejöttét, amelynek működése felett állami intézmények meghatározó befolyást gyakorolhatnak (akárcsak pénzosztással vagy annak ígéretével is). Ez az alapállásunk az évek során hol több, hol kevesebb megértésre talált a szakkollégiumok közösségében. Ez részben abból adódott, hogy időszakonként változott a kormányzati nyomás az átfogó szakkollégiumi szervezet létrehozására (ez a nyomás részben jogszabályi keretekkel való manőverezésben, részben olykor tekintélyes, de – mindmáig igen szerényen megvalósuló – pénzosztási ígéretekben öltött testet). Ma ez a nyomás gyenge, talán mert az illetékes kormányzati szervek érdeklődése másfelé fordult, és talán azért is, mert van a mozgalomnak egy kialakult szervezeti struktúrája, és ma nem látják érdemesnek, hogy energiát fektessenek a szakkollégiumok befolyásolására. (Viszont a szakkollégiumi mozgalom természetes ellensúlyaként eltérő ideológiai bázison és a szakkollégiumok számára elképzelhetetlen pénzügyi háttérrel létrehozták a Mathias Corvinus Collegiumot.) Napjainkban maga az Interkoll gondolkodik az intézményesülés lehetőségén, tekintettel a mozgalomban előállt szervezeti fejlődésre.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A többi szakkollégiummal való egyetértés mértéke másik részben attól függött, hogy a Rajk mennyire találta meg a megfelelő formákat és hangsúlyokat, továbbá a szövetségeseket elvei képviseletében. Volt olyan időszak, amikor a mozgalom irányítói között érezhettük magunkat, és olyan is, amikor jogos kifogások érték az általunk megvalósított vagy javasolt stratégiát.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Napjainkban egy jórészt kiforrott, bár persze mozgásban lévő szervezeti struktúra működik a mozgalomban, amelyben a Rajk aktív, gyakorta kezdeményező szerepet játszik. Állandó résztvevői vagyunk a Szakkollégiumok Egyeztető Fórumának, köznapi nevén az Interkollnak, amely 2007 óta létezik. Ez a szervezet az országos szövetségről szóló viták kompromisszumaként jött létre, koordinál, szervez, kormányzati befolyás nélkül. Vannak tisztségviselői, akiknek megválasztása valóban demokratikus módon történik. A Rajk rendszerint szerepet kap a vezetésben. A DB ülésein beszéljük meg a képviselendő álláspontot, s kapunk visszacsatolást az ülések eseményeiről. Az Interkollon dőlnek el az immár évente rendezett NYATA-k szervezésének alapkérdései, itt hirdetik meg az egyes szakkollégiumok azokat a saját eseményeket, amelyekre invitálják a társkollégiumok tagjait is. Esetenként komoly viták közepette itt születnek meg közös állásfoglalások is, társadalmi, politikai kérdésekben – viharos részletek után jutottunk közös nevezőre például a CEU eltávolításának ügyében.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az Interkoll közösségét választott bizottságok segítik. Talán a legfontosabb a tapasztalt, volt szakkollégiumi vezetőkből és más felsőoktatási szakértőkből álló Minősítő Bizottság és az ő tevékenységüket támogató, diákokból álló Minősítést Segítő Bizottság. Ezen bizottságok a Rajkban uralkodó közvélemény szerint jól töltik be hivatásukat, a „minősített szakkollégium” címek odaítélését, illetve megújítását, a címhez vezető utak kijelölését – igazolván, hogy a szakkollégiumi közösség képes az önigazgatásra. Az Interkoll koordinációs testülete a Kommunikációs Bizottság, amely az operatív feladatok ellátásáért és a külső kommunikációért felel, tiszteletben tartva az egyes szakkollégiumok autonómiáját és értékeit.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Érdemes a szervezeti témák között megemlíteni a Rajk szerepét abban, hogy a European University College Association, az EucA (lásd a VI. fejezetet) boardtagjaként a Rajk aktív szerepet játszik abban, hogy a nemzetközi szervezet működésében a hazai szakkollégiumok is részt vegyenek. Ma kilenc magyar tagja van az EucA-nak.
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave