TT1 – a politikai védelem

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Szakkollégium megalakulásakor nem gondolkodtunk ilyen konstrukcióban – igaz, a 25 alapító taggal indult s létszámát fokozatosan növelő kollégium mellé aránytévesztés lett volna tekintélyes emberek formális felkérése. Informálisan persze kaptunk tanácsokat, mindenekelőtt Szabó Kálmántól, majd más egyetemi oktatóktól, volt népi kollégistáktól, meghívott vendég előadóinktól. Az egyetemen belüli és a tágabb közeg is zavartan fogadta a szokatlan szerveződést. Erős hangon szóltak az ideológiai és mozgalmi fenntartások, de a mobilitás növelése éppúgy a hivatalos irányvonalba illett, mint a diákoknak a tudományos munkába való bekapcsolása. Érvényes és ugyanakkor a hivatalos ideológiába ágyazható szlogeneket lehetett tehát mondani a szakkollégium működése mellett. A kollégium előkészítésével kapcsolatos, hozzánk eljutott információ szerint az egyetemünkön belül maradó (főként a KISZ mozgalmi monopóliumát féltő, illetve az „elitképzéstől” ódzkodó) viharok a megalakulás után elcsendesedtek.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Két-három év után azonban hirtelen megváltozott a helyzet. Egyrészt kiderült, hogy a Szakkollégium nem is olyan ártatlan szerveződés, mint elsőre látszott – elkezdett például meghívni a korabeli politika szerint nemkívánatos személyeket. Ez ráadásul egybeesett azzal, hogy mint ismeretes, a hetvenes évek elején elindult a magyar politika és közélet keményedése, megerősödtek a magyar belpolitikában a liberálisabb ideológiai, közéleti gondolkodás elleni fellépések.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hogy mennyire volt veszélyben a kollégium léte, ma már nehéz lenne megmondani, az azonban bizonyos, hogy akkor így éreztük. Szabó Kálmán is osztotta ezt a véleményt, s ő tett javaslatot arra, hogy hozzunk létre egy befolyásos emberekből álló Tanácsadó Testületet, hogy segítsenek megvédeni a szakkollégiumot. Az ő személyes befolyása, a volt népi kollégisták összetartása és a politikai közélet megosztottsága együtt vezettek oda, hogy egy hihetetlenül színes és erős testület jött létre.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Tagjai között MSZMP politikai bizottsági tag, miniszterek, akadémikusok, párttitkárok, hajógyári munkás, egyetemi tanárok, nemzetközi jelentőségű filmrendező mellett ott volt maga Rajk Lászlóné is, aki az akkor még csak formálódó ellenzék kiemelkedő alakja volt. Egyetlen demonstratív, a legfontosabb szereplők részvételével lezajlott ülés volt, de vagy három évig úgy tartottuk (s ami még fontosabb: tartották) számon, hogy a testület létezett. Ha volt védelmi funkciója, azt betöltötte: a kollégium nemcsak fennmaradt, hanem mondhatni, bekerült a politikai köztudatba, mint több oldalról is figyelmet érdemlő intézmény. A testület hivatalosan sosem oszlott fel: Szabó Kálmánnal – aki formálisan az elnöke volt – egyetértésben a kollégium úgy döntött, hogy „hallgatólagosan” megszünteti, s egy idő után nem esett több szó róla.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave