Rend(?)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szobák rendben tartása a bentlakók feladata, a közösségi terek takarítására két takarítónőt alkalmaz a kollégium. Nincsenek könnyű helyzetben: valljuk be, a kollégisták a polgári mérce szerint többnyire hanyagok és rendetlenek (a belátogató szülők szerint még annál is rendetlenebbek, mint otthon…). Ebből ritkán adódnak komoly feszültségek, a kollégisták morogva, időnként kiakadva ugyan, de elnézik egymásnak a mosogatás elmaradását, a hűtőben felejtett élelmiszert, a szétdobált ruhákat. Eseti súrlódásoktól eltekintve a takarítóinkkal is szívélyes a kollégisták viszonya. A fenntarthatóságot segítik az ÁNTSZ és a tűzoltóság reguláris helyszíni szemléi, amelyek előtt mindig nagyszabású rendcsinálás folyik, de még inkább ez van a két-három évente rendezett „szülői értekezlet” előtt.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ez az esemény kedves színfoltja a kollégium életének. Kora délután kezdődő néhány órás rendezvény, amikor a rajkosok szülei (esetenként nagyszülők, testvérek is) belátogatnak a szobákba, találkoznak gyermekeik elbeszélésekből ismert szobatársaival, bejárják az otthoni ebédek közben virtuálisan megismert közös tereket. Köszöntésekkel, kis műsorral, ajándékokkal várjuk őket – amit rendszerint túlzott mértékű süteményellátmánnyal és más ételekkel viszonoznak. Hosszabb-rövidebb beszélgetések zajlanak az udvaron egymással és az egyik lábukról a másikra álló gyermekekkel – és estére már csak a sok sztori marad.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Nos, ezen „szülői értekezlet” előtt van mindig a legnagyobb takarítás, rendcsinálás – ami után még mindig akad fejcsóválás a szülők részéről az állapotok rendezettségét illetően. Mindenesetre ezek az alkalmak a visszajelzések szerint nagy mértékben javítják a szülő-gyermek kapcsolatokat, segítenek megértetni a szülőkkel, miért látják csak néhány hetenként gyermeküket, s egyáltalán, miért kellett neki beköltöznie.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szülői látogatáson túl is vannak persze nekibuzdulások, nem is eredménytelenül. Egyre eredményesebbek a törekvések a szelektív hulladékgyűjtésre. Minden évben számos szobát festenek ki a diákok. Kreatívan dekorálják a közösségi helyiségeket. Igyekeznek lomtalanításkor szerzett bútorokkal feldobni a berendezést. A bútorok nagy része ma is az, amit a 17 évvel ezelőtti költözéskor szolgálatba helyeztünk, s ez bizony meg is látszik rajtuk. A kollégium díszei a kiállítóban büszkén álló könyvespolcok, amit negyven éve(!) mentettünk meg a nagy egyetemi átalakítás során, amikor megszüntették a régi könyvtárat a főépületben.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave