Kurzushétvégék

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A rajkos kurzusok legalább fele tart lakiteleki hétvégét minden félévben. Ezeknek van egy meglehetősen általános menetrendje, ami a kollégiumi, egyetemi és személyes szempontok együttállása szerint alakult ki. Eszerint pénteken délután és este van a leutazás (a szülőktől kölcsönkapott autókkal és busszal, ritkábban vonattal), megérkezés után vacsora, ezt követőleg (általában 9-10 között kezdve) van az első kurzusfoglalkozás. Az esetek nagy részében 2-4 kurzus, azaz 20-30 ember van lent egyszerre, ez már elég ahhoz, hogy a kurzus után még legyen egy jó kis sörözés. Szombaton délelőtt van egy kurzus, ebéd után séta, kávézás a Tisza holtágánál, délután és vacsora után egy-egy kurzus, este ismét közösségi program. Vasárnap hajnaltól délig távozás kis csoportokban.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ez a program mutatja, miért van az Alkotóháznak olyan nagy jelentősége a Rajk életében. Szakmai szempontból igen sokat jelentenek ezek a koncentrált alkalmak, az egy-egy hétvégén tisztán 10-15 órányi szakmai program rendszerint nem a folyamatban lévő kurzusok egy alkalommal történő bővítését jelenti, hanem a féléves tematikához kapcsolódó speciális kitekintések, ráépítések, aktivizáló alkalmak ezek. Természetesen a kurzusvezetők is jelen vannak – ezen hétvégék magasra minősített voltát az is jelzi, hogy a külső kurzusvezetőket is viszonylag könnyű rábírni, hogy áldozzák be a hétvégéjüket. Nem egy esetben egy adott kurzus vendég előadót is hív. Amikor több kurzus van lenn, gyakran tartanak egy-két közös összejövetelt.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Közösségi szempontból is nagyon fontosak ezek az események. Változó, hogy kurzusonként és alkalmanként mennyi a szabad idő, illetve hogy az egyes kurzusok elfoglaltsága mennyire van szinkronban egymással, de két masszív közösségi súlypont szinte kivétel nélkül minden hétvégén létrejön. Az egyik a szombat délutáni séta a holtágnál (ez a Kiskunsági Nemzeti Parkhoz tartozó Tőserdő része) kávézással, fagyival vagy forralt borral, s rendszerint valami sportolás (foci, amerikai futball, méta) is belefér. A másik a kurzusok után mindkét este még órákig, sokszor hajnalig tartó buli, beszélgetéssel, társasjátékkal, ultizással, változó mennyiségű alkoholfogyasztással – jó időben tábortűzzel, közös énekléssel. Az étkezésekhez rendszerint helybéli szolgáltatóktól rendelünk, de nem ritka a közös főzés sem.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave