2. Szemelvények a Rajk sajtójából

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Egy oktatási intézmény napi működése nem feltétlenül alkalmas arra, hogy egyáltalán megközelítse az újságírók és szerkesztők ingerküszöbét. Ami a kollégistáknak és akár a tágabb környezetnek érdekes és fontos (hiszen a mindennapi létüket meghatározó kérdésről szól), az korántsem hírértékű országos szinten. Pedig számos szakmai vagy diákbizottsági döntésnek lett később a magyar politikai és gazdasági életet közvetetten befolyásoló hatása. Elég csak arra gondolni, hogy a kollégisták milyen kurzusok közül választhattak, és mikre jártak, vagy kik voltak a szint- és szobatársaik. Mind-mind hosszas és heves viták eredményei, még sincsenek róluk tudósítások az online hírportálokon. Ezekről maximum belső jegyzőkönyv készül, amelynek olvasottsága elmarad a New York Times vezércikkéétől.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Rajk Szakkollégium, a többi oktatási intézményhez hasonlóan, az alapvető működésével nehezen tudná felkelteni a sajtómunkások figyelmét, viszont szakmai teljesítménye, története és beágyazottsága miatt mindvégig radaron maradt. Erről tanúskodik az áttekintett közel 800 nyomtatott és online újságcikk, amelyből jelen könyvhöz 150 darabot válogattunk ki a szerzőkkel, hogy érzékeltessük, mennyire változatos események és témák kapcsán jelent meg a Rajk (László) Szakkollégium. Válogatásunk nem átfogó képet, inkább ízelítőt ad a sajtómegjelenések jellegéről.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Fontos szűrési szempont volt, hogy csak azon publikációk maradjanak a végleges listában, amelyekben a kollégium egésze mint intézmény érintett. Így például eltekintettünk a szerzők tevékenységéről szóló írásoktól vagy olyanoktól, ahol voszkos portrékban a CV elemeként megemlítették a tagságot. Viszont ha egy interjú során szóba került, és a válaszadó érdemben kitért rá, kollégistaságáról megosztott egy történetet vagy mesélt arról, hogy neki mit jelent a kollégium, akkor maradt.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Élesen elkülönülő témacsoportok képe rajzolódik ki a Szakkollégium sajtómegjelenéseit vizsgálva. Egyrészt kiemelkedő eredményekről (pl. esetversenyek, tanulmányi versenyek) és szakmai eseményekről (előadás- és konferenciaszervezés) rendszerint – bár véletlenszerűen – jelennek meg hírek, tudósítások. A kerek évfordulókról általában megemlékeznek. A leghírképesebb esemény a kollégium által alapított három díj (Neumann, Simon, Andorka) a díjazottak előadásai és interjúi révén, amelyekről tucatjával jelennek meg hírek, beszámolók, összefoglalók. Legjobb szcenárió, ha díjátadó után a díjazott pár napon belül még egy Nobel-díjat is kap, akkor a diákok „jóstehetsége” meglehetősen nagy hírértékkel bír. A díjasokkal kapcsolatos cikkekből csak egy mintát adunk, mivel igen sok, egymástól jellegében nem különböző ilyen írás született.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Másrészt megfigyelhető egy politikai témájú cikkhalmaz, amibe számos téma tartozik az egyetemi-intézményi politizálástól kezdve az országos pártpolitikáig. Főleg azon cikkeknek lett nagyobb visszhangja (értsd több újságban, több megjelenést eredményezett), amikor a kollégisták kifejezik véleményüket egy oktatási reformmal kapcsolatban vagy konkrét személyi kérdésben, szolidaritást vállalnak hátrányos vagy megtámadott csoportokkal, mint például a kelet-magyarországi romák, a határon túli magyarok, a CEU és az SZFE. A politikai témájú cikkeknek van egy olyan részhalmaza, amely a rendszerváltás és a FIDESZ témakörét tárgyalja, ahol a Rajk mint az egyik szellemi központ jelenik meg. Végül egy kisebb csokor Rajk László megítélésével és a névkérdéssel foglalkozik, ahol rendszerint a kollégium a passzív fél, amelyet megtalál véleményével egy párt vagy közszereplő, amire később a kollégium reagál.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Nem célom teljes áttekintést adni a Rajkról szóló sajtóanyagokról, de mindenképpen ajánlom a böngészést a cikkválogatásban, mivel a kollégium prizmája egészen más, sajátos fénytörésbe helyezi az elmúlt 50+ év eseményeit. Elég csak azt megnézni, mennyi és hányféle újságban és platformon jelent meg a Rajk Szakkollégium, legyen az megyei hírlap vagy nemzetközi magazin, hivatalos pártsajtó vagy szamizdat, szakfolyóirat vagy bulvár, ifjúsági újság vagy országos napilap. A megjelenési helyek változása egyben leköveti a magyar sajtó és társadalom alakulását. Ennyiben a Rajk sajtójának jelentősége túl is mutat magának az intézménynek a történésein.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kalotai Bálint Dániel
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1975

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Nemzet (1975) Rajk László szobra a közgazdaságtudományi szakkollégiumban, „Szoboravatás – A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Rajk László szakkollégiumának könyvtárában pénteken délután leleplezték névadójuk, Rajk László mellszobrát.” [Kollégium, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1980

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Hírlap (1980) Fiatalok órája. A hátrány előnyei, „10 éves – Fiatalok órája: Kerek évfordulóhoz kapcsolódott a kedd esti Fiatalok órája című tv-műsor: most tíz éve alakult meg a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Rajk László szakkollégiuma. Egy évtized önmagában is történelem már, de ez a kollégium, ezek a kollégisták vallják: régebbiek a gyökereik.” [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Nemzet (1980) Tízéves a Rajk László szakkollégium, „Konferencia – A 80-as évek magyar gazdaságáról rendeztek szimpóziumot hétfőn a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Rajk László Szakkollégiumában a kollégium működésének tizedik évfordulója alkalmából.” [szakma, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1981

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Beszélő (1981) Tétova zendülők, „Konferenciaszervezés – November 21-re az MKKE Rajk László Szakkollégiuma előadást és vitát hirdetett Bibó István életművéről. A hivatalos szervek előbb betiltották az estet – persze, amúgy magyar módra; azt kívánták volna, hogy az előadó jelentsen beteget –, majd némi huzavona után mégis beleegyeztek, hogy megtartsák egy héttel később, 28-án. A terem zsúfolásig megtelt. A közönség kérdései olyan dolgokat firtattak, mint hogy mit gondolt Bibó az 1956 utáni konszolidációról.” [Helyszín, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ifjú Kommunista (1981) Társbérletben, „A Rajk László Szakkollégium ettől az oktatási évtől kezdve társbérletbe kényszerült. A körülmények nem túl rózsásak, ám a kollégiumi élet – ha nem is zavartalanul – tovább folyik.” [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mozgó Világ (1981) DEAR MR VILÁG, „Az Interdiszciplináris Tudományos Diák Kollégium Diákbizottságának fölhívása” [szakma, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1982

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Egyetemi Lapok (1982) Diákhangok az oktatás korszerűsítéséről, „Egyetemi reform – Tamás Tibor a Rajk László Szakkollégiumról beszélt. Hetventagú önkormányzati rendszer működik benne. A DB-ülések nyilvánosak, az igazgatót a diákok választják. A kollégium a NÉKOSZ-hagyományokat ápolja. A munkás-paraszt származású hallgatók alkotó értelmiségivé válását segítik elő az öntevékeny körök létrehozásával és támogatásával.” [JESZK, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Nemzet (1982) Az egész embert vállalják…, „Konferencia – Kétnapos tudományos konferencia kezdődik ma reggel Budapesten, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Rajk László Szakkollégiumában. A rendezvényen – melyre az ad alkalmat, hogy most tíz éve hagyták el az első végzős hallgatók a kollégiumot – négy szekcióban összesen 47 előadás hangzik majd el.” [szakma, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Nemzet (1982) Egykori és mai diákok tanácskozása, „A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Rajk László Szakkollégiumának tegnap Budapesten megkezdődött kétnapos tudományos konferenciája, amin a kollégium egykori és mai diákjai tartanak előadásokat.” [szakma, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Népfront (1982) A Fiatal Közgazdászok Klubjának egy éve, „A Fiatal Közgazdászok Klubjának egy éve – Magától értetődő, hogy legtöbben akkor jöttek el, amikor például a felsőfokú közgazdászképzés reformjáról volt szó. 10-15 tagra mindig lehetett számítani. Ez főleg azzal magyarázható, hogy – mint rövid szervezeti és működési rend is rögzíti – a klub bázisa az egyetem Rajk László Szákkollégiuma. Innen került ki a klub elnöke, dr. Chikán Attila, a kollégium igazgatója.” [Kollégium, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1983

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Hírlap (1983) Kollégiumi nevelőmunka, „Kollégiumi nevelőmunka – Kis színes” [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Nemzet (1983) Népfrontvita a kollégiumokról, „Konferencia – Közös tanácskozáson vitatta meg csütörtökön a Hazafias Népfront Országos Elnöksége mellett működő gazdaságpolitikai munkabizottság és pedagógiai munkabizottság a fiatal közgazdászok szakmai neveléséről és társadalmi beilleszkedéséről szóló előterjesztést.” [Kollégium, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1985

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Jövő Mérnöke (1985) Pályázati felhívás – Témánként hatezer forintos első díj, „Az idén augusztusban zajlott a IV. Országos Szakkollégiumi Találkozó, amelyet a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Rajk László Szakkollégiuma, az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogász szakkollégiuma, a Kossuth Lajos Tudományegyetem Tóthfalusi Sándor Kollégiuma és a Budapesti Műszaki Egyetem Martos és Münnich Kollégiuma közösen rendezett. A találkozó hat napján társadalmunk fontos, létünk és jövőnk szempontjából meg kerülhetetlen problémáit vitatták meg.” [Mozgalom, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Századvég (1985) Egy lehetőség: A szakkollégium, „Stumpf István: Egy lehetőség: A szakkollégium – „A Rajk László szakkollégium mintájára elkészült egy működésiszabályzat-tervezet, amely sohasem lépett életbe.” [Mozgalom, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1986

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ifjú Kommunista (1986) Kisközösségek élő példái, „Ismertető – A Rajk László Szakkollégium 1970-ben alakult meg. Olyan vidéki származású egyetemisták alapították, akik szerettek volna közösen mélyebb szakmai ismeretekre szert tenni, s akik célul tűzték ki egy demokratikus kisközösség megteremtését.” [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ifjúsági Szemle (1986) Egyetem-politika-vita, Egy felsőoktatási rétegfórum tapasztalatai (1981–85), „Az 1. táblázat alapján jól látható, hogy a közgazdász hallgatók vezetik a tanácskozások felszólalóinak sorát. Feltétlenül meg kell említenünk a Rajk László Szakkollégiumot, amely sok olyan aktív közgázost tömörít, akik az EFIN-ek szervezőiként (pl. 1981., 1985.) is fontos szerepet játszottak.” [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Századvég (1986) Gondolatok egy diáktáborról, „Kövér László–Orbán Viktor: Gondolatok egy diáktáborról – „1985. augusztus 26. és 30. között Szarvason közös tábort rendezett az MKKE Rajk László Szakkollégiuma, a BME Martos (405 Kör) és Münnich Kollégiumai, a KLTE Tóthfalusi Sándor Kollégiuma és az ELTE jogász szakkollégiuma. Az ország kb. 20 különböző oktatási intézményéből mintegy 200 diák érkezett.” [Nyata, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1987

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Egyetemi Lapok (1987) Működő demokrácia, „Mozgalmi szerveződés – Október 30-a és november 1-je között az országos szakkollégiumi mozgalom újabb találkozójára került sor Velemben. Tíz kollégiumból jöttek a beszélgetésre.” [Mozgalom, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Egyetemi Lapok (1987) Szakkollégiumok – válaszúton, Szakkolimozgalom – reform: „Augusztus 21. és 24. között tartották meg Pápán a VI. Országos Szakkollégiumi Találkozót. A II. Nyári Találkozó kezdeményezője a Rajk László Szakkollégium, támogatói pedig az ELTE jogász szakkollégiuma, a BME Martos Flóra Kollégiuma, a Dr. Münnich Ferenc Kollégium és a KLTE Tóthfalusi Kollégiuma.” [NYATA, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ifjúsági Szemle (1987) Vázlat a társadalom politikai körökről klubokról, „A hetvenes évek végén működő körök, klubok, szakkollégiumok között alig-alig volt közös kapcsolat. 1981–82-ben a Rajk Szakkollégium, a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégium, a Társadalomelméleti Kollégium (MKKE), a BME 405-ös Kör (Martos Kollégium) és a Társadalmi Valóság–Nemzeti Önismeret Kör (Münnich Kollégium) között alakult ki egy laza koordináció. 1982-ben Tésán került megrendezésre az I. szakkollégiumi találkozó a Rajk Szakkollégium szervezésében, amelyen a fentieken kívül más kollégiumok képviselői is részt vettek.” [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Századvég (1987) Kelet–Nyugat találkozó, „Benda Gyula–Orbán Viktor Kelet-Nyugat találkozó „A független egyetemi köröket a Rajk László Szakkollégium, az Erdei Kör, a Jászi Kör és a rendező Jogász Szakkollégium tagjai reprezentálták. Részt vettek a katolikus bázisközösségek küldöttei és a környezetvédelmi mozgalom közismert aktivistái.” [Politika, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Vas Népe (1987) Nyitott társadalom… Megújuló kollégiumi mozgalom, „Megújuló kollégiumi mozgalom” [Kollégium, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1988

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ifjúsági Szemle (1988) Szakkollégiumok – negyven év múltán, „Reformethosz és jogállamiság. Kísérlet a Rajk és a Jogász Szakkollégium vázlatos összehasonlító elemzésére” [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Ifjúság (1988) Fényes szelekre várva, „A NÉKOSZ-os hagyományokat követve több mint másfél évtizede alakult a Közgázon a Rajk László Szakkollégium.” [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Nemzet (1988) Az ifjúság népfrontjellegű, független társadalmi szervezeteként kívánunk működni, „A gazdaság a tulajdonviszonyok aktuális kérdéseinek, mélyebb összefüggéseinek megvitatásával folytatódott pénteken a balatonszemesi Express-táborban a Szárszó ’88 konferencia. A felsőoktatásban tevékenykedő szakkollégiumok, valamint a Honismereti és Társadalompolitikai Klubok Tanácsa szervezésében zajló tanácskozáson délelőtt a Rajk László Szakkollégium közelmúltban végzett hallgatói tartottak bevezető előadásokat.” [Mozgalom, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Nemzet (1988) Szárszói Front Zászlóbontás – bizonytalanságokkal, „Szárszói front megalakulása és nemzetközi sajtótájékoztató” [Mozgalom, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mozgó Világ (1988) Ménesi út 12., „Egyszerűen rosszul érzi magát az adott környezetben, ezért olyan mikroklímát szeretne megteremteni, amelyben saját értékei szerint élheti mindennapjait, maga választhatja meg vezetőit és azt a tevékenységet, azt a szakmai ismerethalmazt, amely leginkább érdekli. Ehhez hozzátartozik, hogy az én fogalmaim szerint ma két, viszonylagos függetlenséggel, tehát az egyetemi testen belül önszervező autonómiával rendelkező, szervezetileg, intézményileg és helyiségileg elkülönülő szakkollégium van. Az egyik a Rajk László, amely 1971-ben alakult, a másik a mienk, a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégium.” [mozgalom, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1989

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Egyetemi Szemle (1989) Magyarország helye a mai Európában, Habsburg Ottó előadása Európáról – „Mindenekelőtt mély hálámat szeretném kifejezésre juttatni, hogy a Budapesti Egyetem Rajk László Szakkollégiuma meghívott magyarországi tartózkodásom alkalmából itt olyan témáról előadást tartani, amely igazán szívügyem. Felejthetetlenek a történelmi kapcsolatok Magyarországgal, és a gyermekkori emlékeim. Most azonban, bár nem felejtjük el a múltat, a jövő felé kell fordulnunk, hogy együtt keressük a megoldást a ma közös nehéz problémáira.” [Helyszín, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Esély (1989) „Hajléktalanokért Társadalmi Bizottság Alapítólevele, – Sas Magdolna egyetemi hallgató (Rajk László Szakkollégium)” [VOSZK, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Fejér Megyei Hírlap (1989) A múlt héten írták, „Keresztelőt akar a Rajk László Szakkollégium. A rajkosok meg kívánják változtatni a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem nevét.” [névkérdés, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Köznevelés (1989) Új Népi Kollégiumokért Mozgalom, „Megalakult az Új Népi Kollégiumokért Mozgalom koordinációs bizottsága, amely a Rajk László Szakkollégiumban tartja üléseit.” [Mozgalom, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Nemzet (1989) A Budapesti Közgazdasági Egyetem, „Tiltakozás Bős–Nagymaros építkezés ellen” [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyarország (1989) Faltörő kosok: Hol tanultak? Ki áll mögöttük?, „A jogászok, a szakkollégisták és a szigorúan szakmai alapon álló közgázos Rajk László Szakkollégium tagjai közül sokan rossz szemmel nézték, hogy a politika egyre inkább áthatotta a szakmai diszciplínákat.” [Politika, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mai Nap (1989) Családi hagyományként, „Március 15. ünneplése a Rajkban” [Kollégium, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1990

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Hírlap (1990) Nyílt levél Rabár Ferenc pénzügyminiszter-jelölt úrhoz, [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Nemzet (1990) Húszéves a Rajk László Szakkollégium, [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Nemzet (1990) Már több száz egyetemi hallgató és oktató írta alá, „Aláírásgyűjtés: szolidaritás Litvánia polgáraival” [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Nemzet (1990) Szellemjárás a 20 éves Rajk-kollégiumban, „Kétnapos konferencia a húszéves fennállását ünneplő Rajk László Szakkollégiumban.” [szakma, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Nemzet (1990) Szellemjárás a Rajk-kollégiumban: Adalékok a rendszerváltás természetrajzához, „Konferencia a rendszerváltás problémáiról” [szakma, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

MTA Kritika (1990) FIDESZ – új generáció és szellemiség a politikában, [mozgalom, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1991

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Hírlap (1991) A Bibó-kollégium védelmében, „A Bibó-kollégium védelmében, a visszaszolgáltatás ellen.” [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Nemzet (1991) A VII. Országos Szakkollégiumi Nyári Tábor, „7. Nyata – A VII. Országos Szakkollégiumi Nyári Tábort 1991. szeptember 5–8-ig rendezik meg a zánkai Gyermeküdülő Centrumban. Részvételi díj személyenként 500 forint. A találkozó költségeihez a Soros Alapítvány hozzájárul.” [NYATA, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Nemzet (1991) P’o Drom konferencia: A cigányságról – tudományos igénnyel, „Konferencia a cigányság helyzetéről” [szakma, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Nemzet (1991) Tiltakozás a Bibó Szakkollégiumért, „Egyetemi színpad, vita – épületek visszaszolgáltatása az egyházaknak” [mozgalom, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1992

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Hírlap (1992) A Magyar Hírlap október elsejei száménam, „Helyreigazítás – A Soros Alapítvány politikai csatározásokba való bevonása ellen tiltakozó nyilatkozat aláírói közül a Rajk László Szakkollégium diákbizottsága technikai okok miatt kimaradt.” [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Hírlap (1992) A Soros Alapítvány Kuratóriumának 1992. októberi döntése, „A Soros Alapítvány Kuratóriumának 1992. októberi döntése: Rajk László Szakkollégium, Budapest 1 800 000 Ft, 2 db számítógép, 1 db fénymásoló” [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Hírlap (1992) Privatizációs diákkonferencia, „Privatizációs diákkonferencia – a kelet-európai privatizációkról a Rajk László Szakkollégium szervezésében a Közgazdaság-tudományi Egyetemen” [szakma, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1993

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Európai Utas (1993) Nemzet és liberalizmus, „Kéri László – nemzetről és liberalizmusról: A Rajk László Szakkollégium rendezvényein rendszeresen feltűntek a népi írók és a határon túliak egyaránt. És ezekből a kollégiumokból rendszeresen jártak az emberek Erdélybe, a Felvidékre, Délvidékre, nem feladatként, hanem hobbiszerűen, vakációszerűen, ami mögött persze mindig volt egyfajta kimondatlan politikai tudat is.” [Helyszín, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Népszabadság (1993) 1968-ról 1993-ban, „1968-ról konferencia 1993-ban a Rajkban” [Helyszín, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Népszabadság (1993) Egy kollégiumi születésnap margójára, „Egy kollégiumi születésnap margójára – 23 éves” [mozgalom, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Pesti Hírlap (1993) Nyerjen egy tankot!, „Quiz – Hol alakult meg 1988. március 30-án a Fiatal Demokraták Szövetsége?” [Politika, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Romániai Magyar Szó (1993) Rajk-Tábor – Tmd-Szervezésben, [Mozgalom, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1994

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

168 óra (1994) Félelem nélkül, „FIDESZ-tagok, portré: Köztudomású, hogy ez a párt az egyetemi szakkollégiumi mozgalomból nőtt ki, a pártelit tekintélyes hányada a Bibó Kollégiumból és a mostanában kevesebbet emlegetett, de annál nagyobb hagyományú Rajk László Szakkollégiumból jött.” [FIDESZ, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Színes Vasárnap (1994) Hivatásos nyerők, „A rendszerváltás fiatal titánjairól” [Kollégium, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1995

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Figyelő (1995) A magyar college, portré [Évforduló, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Közgazdasági Szemle (1995) 25 éves a Rajk László Szakkollégium, Bródy András gondolatai [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Népszabadság (1995) A tandíj – politikánk kórtünete, „Tandíjkérdés – Kollégisták érvei a tandíj mellett” [Politika, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Népszabadság (1995) Azok a szép hetvenes évek, „Huszonöt esztendős a Rajk László Szakkollégium – interjú” [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Népszabadság (1995) EU-csatlakozás – alternatívákkal, „ Diákok és kutatók a budapesti integrációs műhelyben” [szakma, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Reggeli Délvilág (1995) Történelmi krónika, „Bibó-vita – Az előadást betiltják, majd engedélyezik.” [helyszín, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1996

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Nemzet (1996) Nyári levelek, őszi felújítások, „Nyári levelek, őszi felújítások Szakmai munka, közösségi élet, társadalmi érzékenység a Közgazdaságin” [mozgalom, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Századvég (1996) Elszalasztott vagy elhalasztott politikai generációváltás?, „A mozgalom két meghatározó bázisa az 1970-ben alapított Rajk László Szakkollégium (Közgazdaságtudományi Egyetem) és az 1983-ban született Bibó István Szakkollégium (ELTE Állam- és Jogtudományi Kar) volt, amelyek céljaik kidolgozottsága, a folyamatos működés és az infrastrukturális ellátottság szempontjából kiemelkedtek a többi közül.” [Mozgalom, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1997

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Népszabadság (1997) Verseny az inflációról, „Első közgazdász szakmai verseny” [szakma, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1998

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Közgazdasági Szemle (1998) Kornai – a kortársak szemével, „Kornai Jánosról Attila – Sok éven keresztül tartottam egész éves kurzusokat a Rajk László Szakkollégiumban Kornai munkáiból: előbb főként az Anti-equilibrium, majd elsősorban A hiány alapján. A mai harmincasok számára ezek a művek alapvető szemléletformáló hatásúak voltak.” [Díjas, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Nemzet (1998) A szakmák legjobb képviselői tanítanak: Elitképzés anyagi gondokkal, „Mi a szakkoli? Intézményismertető” [mozgalom, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Nemzet (1998) Beérett a szakkollégiumi mozgalom – Fekete bárányokból vezető politikusok, [Politika, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Népszabadság (1998) A rácsodálkozások konferenciája, „Közép-Európa »új arcairól« beszélgetnek az egyetemisták Felsőtárkányban” [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Népszabadság (1998) III. Közgazdász szakmai verseny, „Közgazdászversenyt hirdet a Rajk” [szakma, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Népszabadság (1998) Szeplőtlen fogantatás, „A IV. NYATA (nyári tábor) mint a szakkollégisták, a klubok és a körök tagjainak első együtt gondolkodásának helyszíne.” [politika, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1999

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Nemzet (1999) Helyzetkép a jobboldalról – A Fidesz ereje, „Szakkoli mint politikai keltető” [Politika, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Nemzet (1999) Közlemények, „1%-os felajánlások megköszönése” [Kollégium, Print].

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Múltunk (1999) Visszaemlékezések – Kardos László visszaemlékezése Rajk László és a népi kollégiumok kapcsolatára, [Rajk, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Népszabadság (1999) Ahol a diák maga dönt, mit tanul, „A szakkollégiumok kilátásai az ezredforduló Magyarországán” [mozgalom, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Népszabadság (1999) Szeplőtelen fogantatás 4., „Felhívás a kollégium hirdetőtábláján.” [Politika, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

2000

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

24.hu (2000) A független változó, „A népi kollégiumok, az Eötvös Kollégium és az angol college-ok mintájára létrehozott Rajk László Szakkollégium három évtizedes története során – alapvető hagyományainak megőrzése mellett – komoly változáson ment át.” [Kollégium, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Nemzet (2000) Generációs élmények, „Spéder Zsolt a koliról” [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Népszabadság (2000) Elitképzés, „Szakkollégium-szabályozás és ennek vitája” [mozgalom, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Népszabadság (2000) Közgazdászverseny, „Közgazdászversenyt hirdetett a Rajk Szakkollégium” [szakma, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

2001

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Közgazdasági Szemle (2001) Nyári Közgazdaságtan Műhely, „Szakma – A CEU és Rajk László Szakkollégium diákjai körében végzett kísérletekkel öt hipotézist teszteltek a haszonmaximalizálási és a kevésbé tiszta igazságossági elv viszonyáról. A kísérletek során az eredeti ultimátumjáték annyiban módosult, hogy az első játékos egy véletlenszerű eseménnyel (kockadobással) emelhette vagy csökkenthette a felosztandó összeget.” [Kollégium, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Népszabadság (2001) Szeplőtelen fogantatás 10., „A start előtti készülődésről: Miért Rajk és Bibó lettek a névadók?” [Mozgalom, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Népszabadság (2001) Szeplőtelen fogantatás 12., „A »mostohaszülő«, a Rajk László Szakkollégium szerepéről” [Mozgalom, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Népszava (2001) Szép szó, „TEK 20. születésnapjára – portré” [Mozgalom, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

2002

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

24.hu (2002) Szakkollégiumok – a jövő krémje?, „Szakkollégiumok – A szakkollégiumok között nagy öregnek számít az elsőként alapított Rajk László Szakkollégium.” [Kollégium, Online]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

2003

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

24.hu (2003) Nexusban maradnak, „VOSZK – A magyar gazdasági élet egyik leglátványosabb kapcsolati hálója a közgázos szakkollégiumok, főleg a 33 éves Rajk köré szerveződik.” [Kollégium, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Budapesti Nap (2003) Fél év múlva valószínűleg költözhet a Közgáz, „Egyetemi reform – Költözés: Mi lesz a Horánszky utcában található Rajk Szakkollégiummal és a Ráday utcában található diák szállóval?” [épület, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Index (2003) CPG-másolás miatt lett ügynök a Hetek újságírója, „III/III – A bírák határozata szerint az ellenőrzött személy a Belügyminisztérium III/III-2/a. alosztályának adott jelentéseket 1985 novemberétől 1987 márciusáig a környezetében megforduló személyekről, különösen évfolyamtársairól, a Rajk László Szakkollégium rendezvényeit látogató személyekről, valamint a március 15-i, október 6-i és október 23-i napok rendezvényeinek látogatóiról.” [Kollégium, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mozgó Világ (2003) Politikus jogászok III., „FIDESZ-alapítás – Deutsch-interjú” [Politika, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

2004

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Eszmélet (2004) Magyarország neoliberális forradalma A kapitalista globalizáció sikertörténete?, „Magyarország neoliberális forradalma. A kapitalista globalizáció sikertörténete? – Soros György és a Rajk kapcsolata” [Politikai, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Napi Gazdaság (2004) A civil szféra kommunikációjában mostohagyerek az internet, „Konferencia a civil szervezetek és az internet adta lehetőségekről” [Helyszín, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Napi Gazdaság (2004) A Közgáz tízmilliárdért bővül, „A Rajk-kollégium épülete visszakerül az egyházhoz” [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Napi Gazdaság (2004) Másfélszeres kollégiumi díj a Közgázon?, „Súlyos előirányzott deficit” [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Népszabadság (2004) A tudás: befektetés, „Gary S. Becker előadása” [Neumann, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Népszabadság (2004) A változtatás joga – Be(le)szóló szakkollégiumok, „Javasoljuk a szakkollégiumok körültekintőbb definiálását a készülő törvényben, egy keretösszeg elkülönítését a kollégiumok fenntartására, a pénz éves szintű pályáztatását és a tagok elhelyezésére szánt kollégiumi normatíva megőrzését – ismertette a kollégiumok konszenzusos elképzeléseit Édes Balázs, a Rajk László Szakkollégium küldötte, a minisztérium képviselőjének reagálására várva.” [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Világgazdaság (2004) Magyarországon Gary Becker, „Becker átveszi a Neumann-díjat” [Neumann, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

2005

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Napi Gazdaság (2005) A kapcsolati tőkében erősek a szakkollégiumok, „A Budapesti Corvinus Egyetemen pezseg a szakkollégiumi élet, összesen öt szervezet működik: az üzleti irányultságú EVK és Heller Farkas, és az inkább elméleti vonalon tevékenykedő Rajk László Szakkollégium, a Társadalomelméleti Kollégium és a Széchenyi István Szakkollégium.” [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Népszava (2005) Tízmilliárdos beruházás a Corvinuson, „Rajk költözés – Mészáros Tamás rektor a többi között arról szólt, hogy a mostani tanévben két kollégiumot újítanak fel, és jövő februárban új épületbe költözik a Rajk Szakkollégium.” [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Tekintet (2005) Szeplőtelen fogantatás – Párhuzamosok találkozása, „Szakkollégiumi arcok és harcok. 1998. karácsonyán jelent meg a Népszabadságban a Szeplőtelen fogantatás című, a FIDESZ megalakulásával foglalkozó, két teljes újságoldalas tényfeltáró riportom. A kedvező fogadtatás sorozatot formált a témából: már túl vagyok a 16. folytatáson. Eljött az ideje a cikksorozat könyvvé formálásának, a rendszerváltás egyetemi ifjúsági (FIDESZ) központú előtörténete megírásának. Vizsgálódásom kezdő éve 1970, a második szakkollégiumi mozgalom kerete, a Rajk Szakkollégium alapításának időpontja.” [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Világgazdaság (2005) Könyvajánló: Szervezeti tanulmányok, „March könyvajánló – A Rajk László Szakkollégium által 2004-ben alapított Herbert Simon-díjat elsőként a Nobel-díjas névadó egykori szerzőtársa, James March kapta.” [szakma, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

2007

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Népszabadság (2007) Alapszabályban rögzített titkolódzás, „Mennyire nyitottak a társadalmi kérdésekre, miként látják a sajtó szerepét az egyetemisták: – Mi, rajkosok, eléggé kritikusak vagyunk – mondta Zsótér Csaba. – Számtalan újságcikket vitatunk meg írásban és szóban a belső fórumokon.” [Kollégium, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

2009

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Educatio (2009) Interjú Chikán Attilával, a BCE Rajk László Szakkollégiumának alapítójával; [az interjút készítette Perjés István] „A modellről – A Rajk szerencsés csillagzat alatt született, mert éppen az alappillérei tudtak megmaradni. Az 1970. március 20-án megalakult Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Szakkollégiumát (amit akkor persze még nem Rajknak hívtak) három alappillérre, a szakmai igényességre, a közösségiségre és a társadalmi érzékenységre építettük fel.” [Kollégium, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Népszabadság (2009) Nem tiltják a politizálást az egyetemen, „Mészáros Tamás szerint a Corvinus hallgatóinak az átlagnál talán kicsit magasabb a politikai aktivitása, ennek nagy hagyománya van a Rajk Szakkollégiumban, az egyetem ráadásul szorosan kötődik a társadalomtudományokhoz, így a hallgatók e téren többet tudnak, tájékozottabbak.” [Politika, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

2010

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Figyelő (2010) Látszani kell, „A szakkollégium önszerveződő »minidemokráciáját« is üdvösnek tartják, a közösségi döntések során ugyanis a diákok megtanulnak kulturáltan vitatkozni, megvédeni a maguk igazát, egyezkedni. S természetesen a »network« is működik, a volt szakkollégisták segítik egymást, egyes munkahelyeken – ilyen a Mol, a jegybank, a versenyhivatal – komoly »rajkos kontingens« alakult ki.” [VOSZK, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Világgazdaság (2010) Ismét corvinusos csapaté lett a trófea, „Esetversenysiker – A csapat tagjait nagyban segítette az egyetemi felkészítő kurzus, amelynek keretében elsajátították az előadásmódot, a csapatmunkát, és természetesen számos konkrét probléma megközelítését is. A győztes gárda gyakorlatilag egy éve dolgozik együtt, mindannyian az egyetem Rajk László Szakkollégiumának a tagjai, ez fontos szakmai-közösségi hátteret biztosít számukra.” [szakma, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

2011

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Figyelő (2011) Érlelés alatt, „»Nem szabad érés közben megkóstolni a grappát, mert a keletkező gázok miatt mérgező lehet« – óvták a padovai egyetem kihelyezett campusán, Coneglianóban a Budapesti Corvinus Egyetem Rajk László Szakkollégiumának klasztereket tanulmányozó diákjait és PhD-hallgatóit.” [szakma, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hvg.hu (2011) A három Corvinus-karnak együtt kell maradnia, „A Corvinus-karok integrációjának és a bolognai rendszer bevezetésének voltak hibás lépései, de semmi nem indokolja, hogy a saját kategóriájukban kiemelkedő tanszékeket más felsőoktatási intézményekhez csatolják – olvasható a corvinusos diákszervezetek és szakkollégiumok, köztük a Rajk László Szakkollégium, az Európai Hallgatók Hálózatának Egyesülete és a BCE Széchenyi István Szakkollégium közös állásfoglalásában.” [Kollégium, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Közgazdasági Szemle (2011) Bródy András gazdaságiciklus-elmélete, „Bródy Andrásról – A szerzők Bródy András tanítványának vallják magukat, bár tanulmányaik idején Bródy-tantárgy nem létezett. A hetvenes évektől kezdődően András alkalmanként előadott a Rajk László Szakkollégiumban, ahol egy-egy önképzőköri kurzus az ő munkái köré szerveződött.” [Kollégium, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mandiner (2011) Diákszervezetek a felsőoktatási tervekről, „Egyetemi átalakulás – Diákszervezetek képviselői vitáztak kedden a Budapesti Corvinus Egyetemen a kormány felsőoktatási terveiről. A Rajk László Szakkollégium által rendezett fórumon Mészáros Tamás rektor is megjelent.” [Kollégium, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Napi Gazdaság (2011) Teljes a bizonytalanság a vidéki campusokon, „Bár a Hoffmann Rózsa oktatásügyi államtitkár és Mészáros Tamás, a Corvinus rektora közötti tárgyaláson a híradások szerint »rendkívül kulturált és szakmai« megbeszélés folyt, a szakkollégiumok képviselői elsősorban éppen ezeket a felsőoktatás átalakításával és az egyetemi integrációval kapcsolatos szakmai érveket hiányolják. Kovács Dávid, a Rajk László Szakkollégium DB titkára szerint nem jelent feltétlenül problémát, hogy a kormány a költségvetési fegyelem jegyében forrásokat vonna ki a felsőoktatásból és egyes egyetemi karokat integrálna, ám emögött egyelőre – a költségvetést érintő politikai célokon túl – semmiféle szakmai, oktatáspolitikai koncepciót nem lehet felfedezni.” [egyetem, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

2012

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Felsőoktatási Műhely (2012) Szakkollégiumok, a tehetség közege, „Tehetséggondozás – Az egyesületi típus megteremtője a Rajk László Szakkollégium, amelyet 1970-ben hoztak létre az akkori Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem fiatal oktatói, hallgatói.” [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Iskolakultúra (2012) Egyházi szakkollégiumok, „A szakkollégiumok modern formájukban az 1970-es évektől jelentek meg hazánkban (elsőként a Rajk László Szakkollégium Budapesten) mint a felsőoktatásban kapott képzés kiegészítői. Az első szakkollégiumok alapvető célja a magas szintű tudományos képzés volt. Kezdetben politikai ellenzéki álláspontot képviseltek – erről tanúskodik az egykori hallgatók mai szerepvállalása –, ezt az ideológiai színezetet a rendszerváltás tüntette el.” [Szakkollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Nemzet (2012) Kemény munkával és tehetséggel lehet maradandót alkotni, „A kollégiumnak jövője van, ahol megtalálható annak az igénye, hogy megismerjük a természetet és a társadalmat.” [Kollégium, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Világgazdaság (2012) Gyakornokként számítanak a legjobbakra, „Esetversenysiker – Mint kérdésünkre elmondták, az egyetem és a Rajk László Szakkollégium nagyjából azonos arányban adott számukra olyan tudást, amelyre szükségük volt a győzelmükhöz. Több olyan egyetemi kurzuson is részt vettek, amely fontos módszertani alapokat adott nekik, és a szakkollégiumban is kiemelten foglalkoztak az esettanulmányokkal.” [szakma, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

2013

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Index (2013) A közgazdász a Fülöp-szigeteki csodadoktor szintjén van, „»A reformközgazdász-nemzedék nagyon komoly korlátokat tudott átlépni, de azóta is sok esetben szembesülünk a hiányosságokkal, viszont a rendszerváltás óta kinevelődött új közgazdász generációkból nemzetközi szintű szakemberek kerültek ki« – mondta Chikán Attila volt gazdasági miniszter, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora, a Rajk László Szakkollégium konferenciáján.” [Kollégium, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Index (2013) Jobb a cseh oligarcha, mint a magyar, „Szexi Közgáz – Ezen a néven indított tudomány-népszerűsítő eseménysorozatot a Rajk Szakkollégium, amelynek nyitó eseményén Orbán Krisztián is megszólalt.” [Kollégium, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Hírlap (2013) Dézsy nyílt levelet írt a rektornak, „Névkérdés – Az egykori belügyminiszter, Rajk László – az ÁVO létrehozója, az első koncepciós perek szervezője, a vallásos, nemzeti és demokrata szervezetek betiltója – nevét viseli a mai napig a Corvinus Egyetem Horánszky utcai szakkollégiuma. Dézsy Zoltán filmrendező, televíziós szerkesztő tiltakozásul nyílt levelet intézett Rostoványi Zsolthoz, az egyetem rektorához, amelyben javaslatot tesz a kollégium nevének megváltoztatására.” [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mandiner (2013) Kevés az oligarcha, féltudású az elit,Maradhatunk vagy mennünk kell? – az új közgazdásznemzedék dilemmái címmel rendezett konferenciát a Rajk László Szakkollégium a Budapesti Corvinus Egyetemen kedden. A fő kérdés az volt, hogy magasan képzett közgazdászaink miért nem vesznek részt a gazdaságpolitikai döntések kialakításában: mennyire nyitott a politika, mi az értelmiség hibája, és mit kellene ezentúl jobban csinálni. Ha kíváncsi az egymással nem versenyző oligarchák, a féltudású elit és az államtól függő kutatók problémáira, olvassa el Varró László, Orbán Krisztián, Kézdi Gábor és Chikán Attila gondolatait.” [Kollégium, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Népszabadság (2013) A szving sapkája, „Amatőr kórusok töltötték meg a Palotanegyedet – A Rajk László Szakkollégium udvarán például a HEKK kamarakórus. A vad koleszos bulikhoz szokott helyen furcsán hatott a kórus látványa, de csak addig, amíg fel nem hangzottak Sztojanov Georgi művei. A bolgár zeneszerző hangulatképei nagyon éltek a meglepően jó akusztikájú udvarban.” [helyszín, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

2014

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Háromszék Megyei Tükör (2014) Szexi közgazdaságtan, „Szexi közgazdaságtan: A Romániai Magyar Közgazdásztársaság (RMKT) Ifjúsági Frakciója (RIF) a Mikó Imre Szakkollégiummal és a Rajk László Szakkollégiummal partnerségben november 29-én rendezi meg szakmai rendezvényét Szexi közgazdaságtan címmel. Az egynapos konferenciát a Rajk László Szakkollégium által elindított magyarországi kezdeményezés mintájára szervezik meg először Erdélyben.” [Helyszín, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Népszava (2014) A nemzeti bank mégis vesz hangszereket, „MNB pénz: Matolcsy György jegybankelnök egyébként azt mondta: a társadalmi felelősségvállalási programot egyelőre abból a 280 milliárd forintból finanszírozzák, amelyet az MNB a kamatcsökkentési ciklus eredményeként halmozott fel. 150 millió jut a Budapest Music Centernek, nagyobb összeget kap még a Zengafons Kft. (60 millió), illetve a Közép-Európai Idegsebészeti Alapítvány (36 millió), valamint a Rajk László Szakkollégium (30 millió).” [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Világgazdaság (2014) Szakkollégium hozta össze a győztes csapatot, „A Budapesti Corvinus Egyetem győztes csapata tagjainak mindegyike a Rajk László Szakkollégium tagja, ott ismerték meg egymást.” [szakma, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

2015

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Forbes (2015) Nulladik lépés, „Roadrun-R Budapest: A Corvinus Rajk László Szakkollégiumának jelenlegi és volt tagjai találták ki. »A feltaláló a saját szakterületén profi, mi az üzleti tudásunkat, kapcsolatainkat adjuk a történethez.«” [Innováció, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Forbes (2015) Titkos kézfogás sincs, „Negyvenöt éve »inkubálnak« felelős értelmiségieket, függetlenségük az egyik legalapvetőbb értékük, enélkül nem gyártana identitást ma sem az ország első szakkollégiuma, a Rajk. Az igazgató, Ilyés Márton öt éve vette át Chikán Attila örökségét.” [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hvg.hu (2015) Nekiment a Rajk Szakkollégiumnak a Jobbik, „Névkérdés – Szávay István jobbikos képviselő írásban érdeklődött Balog Zoltán miniszternél, hogy miért viselheti még a szakkollégium a kommunista diktatúrához kötődő Rajk László nevét?” [Kollégium, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Index (2015) Mit csinál a strucc a forradalomban?,A struccikon – A címben szereplő idézet egy úgynevezett street art, amit az ismeretlen alkotó a Rajk László Szakkollégium bejárati ajtójára fújt fel, valamikor 2006-ban.” [Kollégium, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mandiner (2015) Piacgazdaságot és a szegénység felszámolását akarják a szakkollégisták, „NYATA – A Mandineren korábban már megjelent, Magyarország oktatására fókuszáló vitákon túl a magyarság gazdasági és nemzetpolitikai kihívásaihoz kapcsolódó dilemmákat is átbeszéltek hallgatók a Mikó Imre Szakkollégium és a Rajk László Szakkollégium által közösen megrendezett Szakkollégiumok XX. Nyári Találkozóján.” [Kollégium, Online]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

2016

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

444.hu (2016) Gyanús volt az állambiztonságnak, hogy Orbán és Kövér Soros pénzéből finanszírozza a Századvéget, „Az 1988. május 4-én írt III/III-87/5.-as jelentés beszámol arról, hogy Soros György f. hó 5-én felkeresi a Rajk László Szakkollégiumot, ahová a Jogász Szakkollégiumból is várnak hallgatókat. A találkozón a fiatalok beszámolnak a kollégium működéséről általában és az alapítványból kapott támogatás felhasználásáról.” [Kollégium, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Educatio (2016) A Rajk-modell: egy pedagógiai kísérlet és tapasztalatai, [Rajkról, Print és Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Heti Válasz (2016) Jobb, mint külföldön, „A Rajk Magyarország első szakkollégiuma, jórészt ennek a mintájára jött létre a többi hasonló intézmény is. Autonóm, önigazgató rendszer – a felnőtté válás legjobb terepe, és egyben nagyon intenzív élmény, értékközösség, amely folyamatos vitákban formálódik.” [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Index (2016) Ugye hallott már róla, hogy Magyarországon munkaerőhiány van? Na de tudja-e, hogy pontosan miért?, „Ha nem, akkor itt van ez a szexi videó, amelyet a Rajk László Szakkollégium kollégistái készítettek, hogy közérthetően levezessék az okokat.” [Kollégium, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mandiner (2016) Lehet jelentkezni a középiskolás Szabó Kálmán Tehetségprogramra, „Szabó Kálmán Tehetségprogram megalapítása – Anyagi gondokkal küzdő, közgazdásznak készülő középiskolásokat támogatna a Rajk László Szakkollégium és a Budapesti Corvinus Egyetem. Azok jelentkezését várják november 30-ig, akik kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkeznek és a Corvinuson vagy az ELTE alkalmazott közgazdaságtan szakán szeretnének továbbtanulni.” [Kollégium, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Népszava (2016) Lázár legyen bátor, adja elő bizonyítékait, „Titkosszolgálati akta – Soros a Rajkban: Eközben a Könyvtáros Tumblr közzétett egy jegyzőkönyvet azok közül, amelyeket annak idején a Belügyminisztérium III/III-as csoportfőnöksége a FIDESZ-alapítók és Soros György találkozóiról írt. A 1988. május 4-én írt III/III–87/5-ös jelentés arról számol be, hogy »Soros György f. hó 5-én felkeresi a Rajk László Szakkollégiumot, ahová a Jogász Szakkollégiumból is várnak hallgatókat.«” [Kollégium, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

2017

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

24.hu (2017) A Rajk Szakkollégium volt tagjai is arra kérik Ádert, ne írja alá a Lex CEU-t, „A Rajk László Szakkollégium 242 korábbi tagja is csatlakozott azokhoz, akik a köztársasági elnököt aláírásukkal ellátott levélben kérik arra, hogy ne írja alá a CEU-t ellehetetlenítő törvényjavaslatot.” [VOSZK, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

24.hu (2017) A szakkollégiumok összefogtak, hogy együtt tiltakozzanak a felsőoktatási törvénymódosítás ellen, „Szabad ország, szabad egyetem – A Szakkollégiumok Egyeztető Fóruma április 21-i ülésén úgy döntött, hogy a kezdeményezést támogató szakkollégiumokkal Szabad ország, szabad egyetem néven egy országos platformot hoz létre.” [Kollégium, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

24.hu (2017) Kommunista mártírról elnevezett intézmény zavarja a Jobbikot, „Szávay István szerint a kommunizmus maradéka, hogy a volt belügyminiszter Rajk Lászlóról szakkollégium van elnevezve.” [Kollégium, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

444.hu (2017) A kommunistáknak nem tetszik a kritikus, szabad szellem a felsőoktatásban, „Visszaemlékezés – A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem szakkollégiuma, a Rajk a halódó pártállamban egyike lett azoknak a kis szigeteknek, ahol szabadon lehetett gondolkodni, beszélni, írni. Gyakran megfordultak itt a formálódó ellenzék legjelesebb képviselői, és gondolataik ebben a közösségben termékeny talajra találtak.” [Kollégium, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

444.hu (2017) Ezekről a tüntetőkről nagyon nehéz elhinni, hogy Magyarország ellenségei, „A tömeg magját szakkollégisták adták – a Bibó István, a Rajk László, a Széchenyi István és a Simonyi Károly Szakkollégiumból és a korábbi diáktüntetések szervezésében is nagyon aktív Társadalomelméleti Kollégiumból is jöttek emberek.” [Kollégium, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Heti Válasz (2017) Akik megelőzték a Nobel-díjat, „Kiszámíthatóság, térségi szemlélet, a kkv-k termelékenységének javítása – ezekre kell jobban figyelni a Rajk László Szakkollégium diákjai szerint, akik kitüntetésükkel egy hónappal »elé lőttek« a közgazdasági Nobel-díjnak.” [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Index (2017) 242 volt szakkollégista állt ki a CEU-ért, „Záporoznak a kormánynak címzett, a CEU mellett kiálló nyílt levelek a különböző budapesti szakkollégiumok tagságától. A legfrissebb, vasárnapi kiállás a Rajk László Szakkollégium 242 volt tagjától érkezett, az aláírók csatlakoznak a szakkollégium március 31-i nyílt leveléhez, támogatásukról biztosítják az április 4-i törvénymódosítással megtámadott egyetemet, és arra kérik Áder Jánost, ne írja alá a törvényt.” [Kollégium, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mandiner (2017) A CEU védelmében, „Mi, a Rajk László Szakkollégium 243 volt tagja csatlakozunk a szakkollégium nyílt leveléhez az Nftv. 2017. április 4-én elfogadott módosítása ellen, támogatásunkról biztosítjuk a Central European Universityt, és kérjük Áder János köztársasági elnök urat, hogy ne írja alá a CEU működését lehetetlenné tevő törvényt.” [VOSZK, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mandiner (2017) A Rajk nem írta alá a szakkollégiumok CEU-s nyilatkozatát, „A jezsuitáktól a Társadalomelméleti Szakkollégiumig több budapesti szakkollégium aláírta a CEU melletti szakkollégiumi kiállást. A Rajk László Szakkollégium viszont nem. Megkérdeztük őket ennek okáról.” [Kollégium, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Népszava (2017) Tízezrek álltak ki a CEU mellett, „CEU-tüntetés – A Rajk László Szakkollégium a Corvinus diákszervezete, egyben a legrégebben működő magyarországi szakkollégium. Jelenlegi és volt tagjai közül sokan vannak az aláírók között.” [Kollégium, Print]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

2018

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Index (2018) Mi lett a 37 Fidesz-alapítóból? „A Rajk László Szakkollégium tagja volt” (7) [VOSZK, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Index (2018) Nem tudja, melyik pártra szavazzon? Segítünk!, „A Kire szavazz? projekt tavaly októberben indult három budapesti szakkollégium (Bibó István Szakkollégium, Heller Farkas Szakkollégium, Rajk László Szakkollégium), valamint a Corvinus Informatikus Diákkör közreműködésével.” [Kollégium, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Qubit (2018) Kétséges a középiskolai rangsorok módszertana, Új megoldást kerestek a Rajk & Qubit Hackathon versenyzői, „Hogyan változott az esélyegyenlőség helyzete a magyar közoktatásban az elmúlt tíz évben? – ezt a kérdést próbálták megválaszolni a csapatok a Rajk Szakkollégium és a Qubit közösen szervezett kreatív adatversenyén.” [Kollégium, Online]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

2019

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

444.hu (2019) A Corvinus szenátusa szavazott volna az SZFE melletti kiállásról, de a rektor nem engedte, „Lánczi szerint vannak a Corvinust az SZFE-nél sokkal közelebbről érintő erkölcsi kérdések, amelye miatt senki nem kezdeményezett szenátusi megbeszélést, például a Rajk Szakkollégium elnevezése.” [Kollégium, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

444.hu (2019) Minden kiállás az SZFE mellett, rendszeresen frissítve, https://www.facebook.com/rajkofficial/photos/a.133737683366415/4256746081065534/ [Kollégium, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

444.hu (2019) Volt bennük spiritusz – szakkollégisták 1989-ben, „Visszaemlékezés – A gombamód szaporodó szakkollégiumok közül szinte csak a Rajkot és a Bibót emlegetjük. Nyilván ez leegyszerűsítés, de ha a jelentőségüket nézzük, megfelel a történeti igazságnak.” [Kollégium, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Index (2019) Nem adja fel a Mi Hazánk: kormányhivatallal neveztetné át a Rajk Szakkollégiumot, „A Mi Hazánk Ifjai országos szervezője vasárnap, Budapesten a Rajk László Szakkollégium épülete előtt tartott sajtótájékoztatót.” [Kollégium, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Hang (2019) Stumpf István: Orbán és Szájer ösztöndíja is Sorostól jött ám, „Visszaemlékezés – Közben a rajkosok folyton jártak át hozzájuk, így arra jutottak, hogy kell egy szakkollégium. Ezt persze nem nevezhették el Bibó Istvánról, és bár mellette még Jászi Oszkár neve is felmerült, azért inkább Jogász Társadalomtudományi Szakkollégium lettek. Pezsgő időszak volt, intellektuális lázadásban szocializálódott, bár megint csak persze a KISZ-szel szemben sem alakíthatták meg a FISZ-t. (Azaz a Független Ifjúsági Szervezetet.)” [Kollégium, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Nemzet (2019) A kommunista utcanevek eltörlése, „A kommunista utcanevek eltörlése – A Rajk László Szakkollégium vagy a BME alá tartozó Schönherz Kollégium példája jól ismert, a Jahn Ferenc Kórház átnevezéséért azonban máig kevesen emeltek szót.” [Rajk, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

TDK Könyvtár (2019) Közgáz diáktudós – Verseny, életmód, identitás, „A TDK-mozgalomban fontos szerepet töltenek be a szakkollégiumok, amelyeknek a tagjai gyakran a kurzusmunkához kapcsolódóan is végeznek kutatásokat. A szakkollégisták a dolgozatok 43 százalékát regisztrálták és írták 2019-ben, a helyezést elért dolgozatok között valamivel nagyobb arányban, 46 százalékkal részesedtek. A Corvinus hét szakkollégiuma közül a Rajk László Szakkollégium tagjai a legaktívabbak, a szakkollégisták által leadott dolgozatok közel harmada itt született – ez egyben a teljes dolgozatszám 15 százalékát jelenti.” [Kollégium, Online]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

2020

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

G7 (2020) 50 éves a Rajk Szakkollégium, „50 – (A szerző a Rajk igazgatója volt 2010–2019 között.)” [Kollégium, Online]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Korall (2020) A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Rajk László Szakkollégiuma a tradíciók és a szocialista elitképzés metszetében (1970–1988), [Kollégium, Print]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyar Nemzet (2020) Rajk-kollégium, „Ha tréfa lenne, sem tudnék nevetni rajta, hát még így, hogy igaz… A Budapesti Corvinus Egyetem egyik szakkollégiuma még most, harminc évvel a rendszerváltás után is a kommunista belügyminiszter, a Rákosi-diktatúra egyik kiépítője, az ÁVO létrehozója, Rajk László nevét viseli.” [Kollégium, Online]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

2021

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

G7 (2021) Kaliforniától Budapestig – világszínvonalú kutatók a Rajk Szakkollégium videósorozatában, „Rajk50 – A Rajk Szakkollégium, a Budapesti Corvinus Egyetem egyik szakkollégiuma 2020-ban ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját, két másik jubileummal egyetemben: a Neumann János-díj 25. és a Herbert Simon-díj 15. évfordulójával. Az egész éves ünnepségsorozat elemeként 2020 januárjában a szakkollégium két diákjaként Bálint Dániel operatőrrel elutaztunk az Egyesült Államokba, hogy interjút készítsünk korábbi díjazottakkal.” [Díjas, Online]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

2023

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Józsefváros Újság (2023) Diákönkormányzat felsőfokon, „Riport a kollégiumról – Először a Rajk Szakkollégium szépen felújított épülete tett kíváncsivá a Horánszky utca 6. alatt, aztán találkoztam néhány kollégistával, akik sokkal érdekesebb »épületet« mutattak meg: egy nagy hagyományú, de igencsak élő, önigazgató közösséget.” [Kollégium, Online]
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave