4. Névmutató

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Aczél György (1917–1991): politikus, a Kádár-korszakban a kulturális élet legfőbb ideológusa, irányítója.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Andorka Rudolf (1931–1997): Széchenyi-díjas magyar szociológus, egyetemi tanár, rektor. A Rajknak hosszú időn át nyújtott elvi és gyakorlati támogatást. A kollégium Andorka-medáljának névadója.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Joshua Angrist (1960–): izraeli-amerikai közgazdász, a Massachusetts Institute of Technology professzora. 2011-ben nyerte el a Neumann-díjat, 2021-ben a Nobel-díjat.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Arrow, Kenneth J. (1921–2017): Nobel-díjas amerikai közgazdász, a kollégium tiszteletbeli Neumann-díjasa. Kétszer járt a Szakkollégiumban.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Balcerowicz, Leszek (1947–): lengyel közgazdász, politikus, a Varsói Közgazdasági Egyetem professzora. A Lengyel Nemzeti Bank elnöke (2001–2007) és Lengyelország kétszeres miniszterelnök-helyettese (1989–1991, 1997–2001). 1989-ben Tadeusz Mazowiecki első nem kommunista kormányában pénzügyminiszterként vezette a szabadpiaci gazdasági reformokat.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Balogh Edgár (1906–1996): írói álnevén Farkas Lőrinc, a csehszlovákiai és romániai magyar irodalom meghatározó alakja. Előadásokat tartott a kollégiumban.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Barta Márton (1987–): volt szakkollégista, a Diákbizottság titkára (2009), a kollégium társigazgatója 2019 óta. Kollégiumi munkája mellett a Budapesti Corvinus Egyetem stratégiai vezetője.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Bence György (1941–2006): filozófus, egyetemi tanár, 1990 és 1994 között politikai tanácsadó, későbbiekben politikai kommentátor. 1972 őszén indított kurzust a kollégisták számára, betiltották.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Bereményi Géza (1946–): a Nemzet Művésze, Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas magyar író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező. Munkássága és dalszövegei nagy hatással voltak a kollégistákra. Többször volt a kollégium vendége.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Berend T. Iván (1930–): Kossuth-díjas magyar történész, egyetemi tanár, rektor, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke. A rajkosok által kiadott Látószögek című kötet egyik interjúalanya. A Rajk első Tanácsadó Testületének tagja.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Bibó István (1911–1979): posztumusz Széchenyi-díjas jogi doktor, politikus. Nemzetközileg kimagasló politikai gondolkodó. A Rajk számára fontos értékeket képviselő egyéniség. A Bibó István Szakkollégium névadója.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Borbély Sándor (1931–1998): politikus. A Csepel Művek pártbizottságának első titkáraként a Rajk első Tanácsadó Testületének tagja. Később az MSZMP KB titkára, majd a munkásőrség országos parancsnoka.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Bourdieu, Pierre (1930–2002): francia szociológus, antropológus és filozófus. A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése elméletének megalkotója.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Bretter György (1932–1977): esszéíró, filozófus. A kollégisták által kiadott Szakkollégiumi Füzetek egyik száma az ő életművéről készült.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Bródy András (1924–2010): Széchenyi-díjas közgazdász. Több ikonikus kurzust, előadást tartott a kollégiumban. A Látószögek című kötet egyik interjúalanya.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Chikán Attila (1944–): A Rajk Szakkollégium alapítója, mai elnöke, korábbi igazgatója, rendszeres kurzustartó tanára. Kollégiumi tevékenysége mellett elismert közgazdász.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Csáki Csaba (1940–): Széchenyi-díjas agrárközgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, egyetemi tanár, rektor. A Látószögek című kötet egyik interjúalanya.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Cseh Tamás (1943–2009): Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, énekes, színész. Dalai nagy hatással voltak és vannak a kollégistákra. Számos alkalommal volt a vendégünk.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Csengey Dénes (1953–1991): író, politikus. Cseh Tamás szövegírójaként járt a Szakkollégiumban.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Csíkszentmihályi Róbert (1940–2021): Kossuth-díjas magyar éremművész és szobrász. A kollégiumi Neumann-díj és Simon-díj plakettjének alkotója.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Csizmadia Ernő (1924–1984): agrárközgazdász, egyetemi tanár, akadémikus, rektor. A Rajk első tanácsadó testületének tagja.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Demény Pál (1901–1991): kommunista politikus. Az MSZP egyik alapítója. Az 1980-as években a kollégium vendége volt.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Domokos Péter Pál (1901–1992): Széchenyi-díjas történész, néprajzkutató. A kollégium határon túli magyarság felé fordulásakor járt a Rajkban.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Donáth Ferenc (1913–1986): politikus, történész. Az 1980-as években a kollégium vendége volt.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Dyba, Karel (1940–): cseh közgazdász, politikus 1990 után miniszter. Előadást tartott a Rajk nyári egyetemén.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Erdei Ferenc (1910–1971): agrárközgazdász, politikus, szociográfus. A negyvenes évek végétől nagyszámú magas politikai funkciót töltött be.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Eső Péter (1970–): volt szakkollégista, a kollégium diákbizottságának tagja, később titkára (1992). A Neumann-díj alapításának kezdeményezője.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Fock Jenő (1916–2001): szocialista politikus, miniszterelnök. Az 1980-as években előadást tartott a kollégiumban.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Főző Zsolt (1989–): volt szakkollégista, a Diákbizottság titkára (2014), a kollégium igazgatója 2019 óta.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Gálik Mihály (1946–): egyetemi tanár, BCE Intézetigazgató, rádiós újságíró, a Magyar Rádió ügyvezető igazgatója (1990–1992), a Szakkollégium igazgatója az 1971/72 tanévben.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Gosztonyi János (1925–1985): politikus, 1980-ban oktatási államtitkár.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Habsburg Ottó (1912–2011): közéleti személyiség. Képviselő az Európai Parlamentben 1979 és 1999 között. 16 egyetem díszdoktora. 1989-ben előadást tartott a Rajkban.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hamvas Béla (1897–1968): Kossuth-díjas író, filozófus, esztéta. A Rajk Szakkollégiumi Füzetet készített írásaiból.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Heller Farkas (1877–1955): közgazdász, egyetemi tanár, akadémikus. A két világháború közötti közgazdaság-tudományi élet kiemelkedő képviselője. A Heller Farkas Szakkollégium névadója.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hervay Gizella (1934–1982): költő, író és műfordító. Szerepel a rajkosok Szakkollégiumi Füzetek sorozatában.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hincz Gyula (1904–1986): Kossuth- és kétszeres Munkácsy Mihály-díjas festő, grafikus és iparművész. Életművének nagy értékű darabjainak egy kis részéből a Szakkollégium kiállítást rendezett.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Huszár István (1927–2010): közgazdász, statisztikus. Volt népi kollégista. Magas állami és pártfunkciókat viselt a 60-as évek végétől. 1973 és 1980 között miniszterelnök-helyettes, 1975–80 között a Politikai Bizottság tagja. Címzetes egyetemi és főiskolai tanár. Fontos szerepe volt a Szakkollégium első Tanácsadó Testületében.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ilyés Márton (1978–): volt szakkollégista, a Diákbizottság titkára (2001), a kollégium igazgatója 2010 és 2019 között.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Jászi Oszkár (1875–1957): Író, politikus, egyetemi tanár, szociológus. A magyarországi polgári radikalizmus vezető alakja és teoretikusa. A Szakkollégiumi Füzetek sorozatban szerepelt.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kányádi Sándor (1929–2018): a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. A nyolcvanas években ellátogatott a Rajkba.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kardos László (1918–1980): etnográfus, ifjúság- és kultúrpolitikus, Kossuth-díjas, a néprajztudományok kandidátusa. A népi kollégiumi mozgalom vezető alakja. A Györffy István kollégium igazgatója. 1946-tól, alakulásától a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége (NÉKOSZ) főtitkára 1948-ig, a mozgalom feloszlatásáig. Többször járt a Rajkban, tagja volt az első tanácsadó testületnek.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kerekes Sándor (1948–): a BCE professzora, rektorhelyettes, dékán, az MTA doktora, a Látószögek kötet interjúalanya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kéri László (1951–): politológus, szociológus, tanár. 1977-től a Budaörsi úti kollégiumban az ő irányítása alatt jött létre a későbbi Bibó István Szakkollégium elődje.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kis János (1943–): liberális filozófus, a demokratikus ellenzék egyik vezéralakja, az SZDSZ első elnöke. Emlékezetes előadásokat tartott a kollégiumban, kurzust is hirdetett 1972-ben, de betiltották. A Látószögek kötet interjúalanya.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Klebelsberg Kunó (1875–1932): jogász, országgyűlési képviselő, művelődéspolitikus, rövid ideig belügy-, majd közel 10 évig (1922–1931) vallás- és közoktatásügyi miniszter. Minisztersége idején kiépítették a tanyai iskolák hálózatát, megreformálták a polgári iskolát és leányközépiskolát.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kopátsy Sándor (1922–2020): a közgazdaság-tudomány doktora, a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Közgazdász Életműdíjának kitüntetettje. Évtizedekig Magyarország egyik legismertebb közgazdásza. A Látószögek kötet interjúalanya.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kornai János (1928–2021): Széchenyi-díjas közgazdász, akadémikus, a Corvinus és a Harvard Egyetem professzora. A szocialista és posztszocialista gazdasági rendszerek legnagyobb hatású kutatója, a legismertebb magyar közgazdász. Számos alkalommal járt a kollégiumban, művei nagy hatással voltak a rajkosokra. Neumann-díjas.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kósa Ferenc (1937–2018): Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező. Volt országgyűlési képviselő (1990–2006), MSZP-s politikus.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kovács András (1925–2017): Kossuth-díjas és kétszeres Balázs Béla-díjas magyar filmrendező.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kövér László (1959–): magyar jogász, politikus. Bibó-szakkollégista, 1988-ban a FIDESZ alapító tagja. 1990-től országgyűlési képviselő, 2010-től az Országgyűlés elnöke.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Lengyel László (1950–): magyar jogász, közgazdász, publicista, politológus, 1990 óta a Pénzügykutató Intézet elnök-vezérigazgatója.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Lévai Sándor (1930–1997): bábművész, báb- és díszlettervező; legismertebb munkája a Süsü, a sárkány című bábfilmsorozat főszereplőjének, Süsünek a figurája. 1997-ben az Interdiszciplináris Tudományos Diákkör alapítója.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Litván György (1929–2006): magyar történész, politikus, a demokratikus ellenzék egyik vezető személyisége.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Lukács György (1855–1971): kétszeres Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar filozófus, irodalmár, esztéta, egyetemi tanár, marxista gondolkodó és kommunista politikus. A Magyarországi Tanácsköztársaság közoktatásügyi népbiztosa és a második Nagy Imre-kormány népművelési minisztere volt. A legnagyobb hatású magyar filozófus, munkásságát ma is világszerte ismerik.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Máriás Antal (1925–2001): a vezetés- és szervezetelmélet iskolateremtő professzora, egyetemi tanár, a hazai tudományos diákköri mozgalom kiemelkedő személyisége, az Országos Tudományos Diákköri Tanács és a Pro Scientia Alapítvány kuratóriumának elnöke. A Rajk első Tanácsadó Testületének elnöke.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Márkus György (1934–2016): magyar-ausztrál filozófus és egyetemi oktató, Lukács György tanítványa volt.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mencinger, Jože (1941–2022): szlovén jogász, közgazdász, politikus. 2001 és 2005 között a Ljubljanai Egyetem rektora. Előadást tartott a Rajk nyári egyetemén.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Navratil Ákos (1875–1952): közgazdász, jogtudós, egyetemi tanár, az MTA tagja. A két világháború közötti közgazdaságtan kiemelkedő jelentőségű alakja volt. Kiemelkedő a gazdaság interdiszciplináris vizsgálata terén végzett iskolateremtő elméleti munkássága.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Neumann, John von (1903–1957): született Neumann János Lajos. Magyar származású, magyar-amerikai matematikus. Maradandót alkotott a matematikai logika, a funkcionálanalízis, a kvantummechanika és a játékelmélet területén. A digitális számítógép elvi alapjainak lefektetésével vált ismertté, és a számítástechnika egyik atyjának tartják. A kollégium Neumann János-díjának névadója.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Orbán Viktor (1963–): magyar jogász és politikus, 1998-tól 2002-ig, valamint 2010 óta Magyarország miniszterelnöke. 1983-tól a Jogász, 1985-től Bibó István Szakkollégium tagja. 1988-ban a FIDESZ egyik alapítója.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Pataki Ferenc (1928–2015): akadémikus, az MTA Pszichológiai Intézetének igazgatója. A NÉKOSZ főtitkára.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Petri György (1943–2000): Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, újságíró, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Pozsgay Imre (1933–2016): politikus, egyetemi tanár, az MDP, az MSZMP és az MSZP tagja. A Kádár-korszak egyik vezető politikusa, kulturális és művelődési miniszter.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Rajk László (1909–1949): kommunista politikus, miniszter. Belügyminiszterként 1945 után fontos szereplője a Rákosi-diktatúra és terror kiépítésének. Emellett a népi kollégiumi mozgalom jelentős támogatója, pártfogója. 1949-ben Rákosi a párton belüli rivalizálástól tartva koncepciós perben elítéltette, majd kivégeztette. A Rajk Szakkollégium eredeti névadója egyrészt a népi kollégiumi mozgalomért végzett munkássága okán, másrészt (koncepciós perben kivégzett politikus lévén) az alapításkori Kádár-rendszerrel való szembe helyezkedés kifejezésére.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Rajk Lászlóné Földi Júlia (1914–1981): kommunista politikus, férjével együtt letartóztatták. Szabadulása után előbb a pártellenzék, majd a demokratikus ellenzék fontos szereplője. Többször járt a kollégiumban, az első Tanácsadó Testület tagja volt. Szociálpszichológus. Rajk László mellszobrát és a sok éven át a végzőseinknek átadott plakett eredetijét a kollégiumnak ajándékozta.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Rév István (1951–): történész, a Közép-európai Egyetem (CEU) Történelem Tanszékének professzora, a Blinken Nyílt Társadalom Archívum igazgatója, az Open Society Foundations Global Board tagja. A Rajk három tanácsadó testületének is tagja volt.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Sára Sándor (1933–2019): a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr, filmrendező, érdemes és kiváló művész.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Sárközy Tamás (1940–2020): jogász, egyetemi tanár, miniszterhelyettes, a vállalati jog kiemelt szakértője, a Kádár-korszak alatti reformok kiemelkedő szereplője, a kollégium egyik leggyakoribb előadója.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Simon, Herbert (1916–2001): Nobel-díjas amerikai közgazdász és politikai tudós, aki a döntéshozatal elméletének megalapozásában játszott fontos szerepet. 1988-as magyarországi látogatása során előadást tartott a kollégiumban. A kollégium Simon-díjának névadója.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Simonovits Gábor (1987–): volt szakkollégista, a kollégium szakmai társigazgatója 2019 óta.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Soros György (1930–): magyar születésű amerikai üzletember, közgazdász és filantróp, az Open Society Foundations és a CEU alapítója, a világ egyik leggazdagabb embere. Támogatása fontos szerepet játszott rendszerváltás előkészítésében és az átmenet során, ennek a szakkollégiumok, köztük a Rajk is kedvezményezettje volt.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Spiró György (1946–): Kossuth- és József Attila-díjas író, 1975-ben volt a kollégium vendége.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Stumpf István (1957–): jogász, szociológus, egyetemi tanár, a Bibó István Szakkollégium egyik alapítója, majd 1988-ig igazgatója. 1998–2002 között az első Orbán-kormány Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztere, 2010–2019 között alkotmánybíró, 2021-től a felsőoktatási modellváltásért felelős kormánybiztos. Tagja volt a Rajk tanácsadó testületének.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Szabó Kálmán (1921–2007): közgazdász, akadémikus, országgyűlési képviselő. 1968–73 között a Corvinus Egyetem (akkori nevén Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem) rektora, alapvető egyetemi reformok kezdeményezője és végrehajtója. Rektorként, valamint volt népi kollégistaként kulcsszerepe volt a Rajk Szakkollégium megalapításában, majd a kollégium elfogadtatásában, helyzetének stabilizálásában.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Szekfű Gyula (1883–1955): történész, publicista, egyetemi tanár, az MTA tagja, a kora újkori magyar történelem kutatója.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Tamás Gáspár Miklós (1948–2023): erdélyi származású marxista filozófus, politikus, köz- és újságíró, egyetemi oktató, az ezredforduló magyar filozófiájának egyik legnagyobb hatású, nemzetközileg ismert és elismert alakja.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Thaler, Richard (1945–): amerikai közgazdász, a University of Chicago Booth School of Business professzora. 2017-ben nyerte el előbb a Neumann-díjat, majd a Nobel-díjat.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Vásárhelyi Miklós (1917–2001): újságíró, politikus, 1994-től 2001-ig a Soros Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Vekerdy Tamás (1935–2019): pszichológus, író, a neveléstudomány kiemelkedő képviselője, a magyar Waldorf-óvoda és -iskolarendszer kialakításának szervezője és vezetője.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave