A bolognai folyamat, a szakmai élet változásai

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az első évtized elején beindult bolognai folyamatra (ami az Európa Tanács által kezdeményezett, az egységes Európai Felsőoktatási Térség létrehozását célzó lépéssorozat munkaneve) jó előre igyekezett felkészülni a kollégium, számos fűtött vitát rendeztünk, hogy aztán kiderüljön: az első időben a változások alig érintették a kollégiumot, gyakorlatilag az összes rajkos az alapszak után közvetlenül folytatta mesterképzésen, méghozzá a Corvinuson belül. Később fokozatosan változott a helyzet, amihez a kollégium máig rugalmasan alkalmazkodik viták és SZMSZ módosítások sorozatával. Ebben az időben kezdett nagyobb problémává válni sok kollégista 20-40 órás munkavállalása. Ez részben anyagi gondok miatt történt, de talán még nagyobb mértékben a külvilágból érkező impulzusok hatására: a vállalati szféra kifejezetten kereste az olcsón foglalkoztatható diákokat, az egyetemi oktatás alacsony követelményrendszere pedig lehetővé tette az akár teljes munkaidőben dolgozást. A munkavállalás kérdése máig napirenden van, mindkét említett tényező ma is szerepet játszik. Eközben a kollégiumi élet tovább fokozott aktivitása még inkább teljes embert kíván.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Leszek Balcerowicz későbbi lengyel miniszterelnökhelyettes, akkor még mint ellenzéki aktivista, 1985. Mellette Kalotay Kálmán
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Bevezettük a „Szakkollégium Tanára” kitüntető címet, amelyet évente legfeljebb egy, tartósan (legalább hat, nem feltétlenül egymást követő féléven át) kurzust tartó, kiemelkedő oktatónk kaphat meg azóta is, a kollégiumi gyűlés szavazata alapján. Ugyanakkor kénytelenek voltunk megalkudni azzal, hogy pénzügyi források hiányában nem tudtuk megfelelően emelni a tanári fizetéseket. 2002-ben megtartottuk az első online kurzust, igaz, hogy nem sikerült végigcsinálni, de figyelemre méltó kísérlet volt. Rendszeres szakmai kapcsolatban voltunk a romániai magyar szakkollégiumokkal: többször jártunk Kolozsváron, Csíkszeredában és Nagyváradon. 2004-ben Gyalun szerveztük meg az első határainkon túli NYATA-t, amely sok év után újra nagy létszámú részvétellel zajlott.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A gazdálkodási szakos hallgatók többéves lobbizása eredményes lett, 2005-ben az akkor már tíz éve sikeresen működő Neumann-díj mintájára megalapítottuk az üzleti tudományok kiválóságainak adandó Herbert Simon-díjat. Felmerült az is, hogy egy tágabban értelmezett spektrumú társadalomtudományi díjat is létre kellene hozni – erre azonban csak majd két évtizeddel később került sor.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave