Közéleti események

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Több fontos újítás ment végbe a belső közéletben. Szakmai életünk szervezettsége jelentősen nőtt, az SZMT szerepe megerősödött, különös súlyt kapott az újonnan felvettek szakmai szocializációja. Létrehoztuk a végzős előadások intézményét, amellyel a végzősök mintegy számot adtak a kollégiumi pályafutásuk alatt elért fejlődésről. 2001-ben készült el az első honlapunk, ennek fejlesztésére komoly energiákat fordítottunk. Innentől mind a mai napig építünk az informatikai fejlődésre. Elmondható, hogy minden korban a legutóbbi lehetőségek kihasználására törekedtünk, botladozva, de látványos eredményeket is felmutatva. Még a „régi épületben” kezdtük el a „szülői értekezletek” sorozatát, azóta általában kétévente meghívjuk egy délutánra a szülőket, kis ünnepséggel és informális programokkal igyekszünk minél inkább meggyőzni őket, hogy itt tényleg jó helyen vannak a gyermekeik. (Ez azóta is a kollégium egyetlen közvetlen kapcsolata a diákok szüleivel.)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Színjátszókörünk már-már profi szintű előadásokat tartott klasszikus darabok magas színvonalú prezentálásával. A Top Dogs előadásával Csíkszeredába is eljutottunk, emlékezetes kirándulás keretében.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Habsburg Ottó előadása. Bemutatja Kata Péter DB titkár (1989)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A politikai-társadalmi közeget többnyire elmocsarasodottnak látták az emberek, sem a Rajkban, sem a szakkollégiumi mozgalomban nem történtek igazán érdemi események ebben az időszakban. Fontos fejlemény volt, hogy ezt a voszkosok többször is kifogásolták, nagyobb aktivitásra, a kezeletlen társadalmi problémák miatti elégedetlenség kifejezésére ösztönözve. Ez volt az első időszak, amikor a voszkosok kritikailag értékelték és aktívan befolyásolták a jeszkesek tevékenységét (JESZK= a jelenlegi szakkollégisták összessége, a VOSZK mintájára később bevezetett mozaikszó). Ez azóta többször megtörtént, és mindannyiszor élénk vitákat generált: részben tartalmi szempontból, részben a voszk-jeszk kapcsolat kérdését elvileg felvetve (mennyiben „szóljanak bele” a voszkosok a JESZK tevékenységébe, illetve mennyiben tartoznak felelősséggel egymásért). A belső viták során erős volt az a vonal, amely szerint a Rajknak a közvetlen politizálás helyett áttételesen, a szakpolitikákra irányulva kellene a közéletben részt vennie, a „politics” helyett a „policy”-ra koncentrálva. Volt persze több kisebb megmozdulás, kiemelhető a De a miénk! eseménysorozat, amelyet az évtized végén több szakkollégiummal együtt szerveztünk. A teljes nevén De a miénk! – Magyarország 2030 események a feszítő társadalmi problémákra igyekeztek felhívni a figyelmet, elkötelezetten utalva a magyar narancs legendás jellemzésére: „kicsi, savanyú, de a miénk…”.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave