Tájékozódás és tájékoztatás

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Innentől kezdve várjuk az UF-eket az épületbe, délutáni beszélgetésekre, esti sörözésekre – majd opcionálisan részt vehetnek a nyári tábor előestéjére rendszeresített kollégiumi gyűlésen, majd kötelezően a nyári táborban, ahol bekerülnek a kollégiumi élet mélyvizébe. A tábor első napján az elnök és az igazgató „mesél” nekik a kollégium múltjáról, alapértékeiről, válaszolnak a felmerülő első kérdésekre. Másnap részt vesznek a felsőbb évfolyamok „önmarcangolásán”, aztán a vitákon, személyi szavazásokon, választanak kurzusokat és szobatársakat, érzékelik a diplomaátadásnál és a végzősöket búcsúztató tábortűznél a rajkosság érzelmi mélységeit – nem csoda, hogy a rengeteg információtól és impulzustól kábultan jönnek vissza a tábor végén.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Aztán jön a nyár, amikor legtöbbjükkel csak szórványos a kapcsolat, bár persze be-bejárnak a kollégiumba, egyre több embert ismernek meg, egyre több a kérdésük is, meg a kapott válasz is.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Szeptembertől egyrészt beleszoknak a rajkosok hétköznapi életébe, másrészt beindul a formális integrációs menetrend. Ennek fontos része a Rajk szakmai munkájába való bekapcsolódás, amit az SZMT vezet:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  • szakmai orientációs alkalmakat szervez számukra: ezeknek funkciója az igényes szakmai munka ismérveivel, követelményeivel való megismertetés, a témaválasztás segítése, a rajkos lehetőségek és követelmények feltárása.
  • figyelemmel kíséri, hogy folynak a nyári táborban felvett alapozó kurzusok. Minden évben indul három-négy direkt az UF-eknek szervezett alapozó kurzus, amelyeknek az a funkciójuk, hogy bevezessen egy-egy szakmai terület tartalmába, szemléletébe, módszertanába. Az UF-eknek erősen ajánlott legalább egy ilyen kurzus felvétele, de lehetőségük van a „normál” kurzusokba való bekapcsolódásra is.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szakmai szocializáció eseményein komoly szerepet kapnak a fiatal voszkosok, akik már túl a diplomán, de még közel az UF-ekhez sok értékes elemet tudnak behozni.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Rajk lényegének, gyökereinek megismerését egyrészt a kollégiumtörténeti kiadványok átadásával, másrészt egy-két filmvetítéssel összekötött beszélgetéssel igyekszünk elérni (általában levetítjük a Rajk40 filmet, A NÉKOSZ-legendát és/vagy a Fényes szeleket). Ezek az esték sokat segítenek a kollégium hagyományainak, szokásainak megértésében.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kollégium félévnyitó eseményei közé tartozó lakiteleki DB-n, amely gyakorlatilag a kollégium egészét megmozgatja, részt vesznek négy nagy elvi vitán, majd jön az UF hétvége, ahol a szervezéshez szükséges 3-4 idősebb szakkollégistán, az igazgatón (most igazgatókon) kívül csak maguk vesznek részt, a kollégiumról és a világról beszélgetnek, csapatépítő események zajlanak. Ez a hétvége erősen hozzájárul az évfolyamon belüli megismerkedéshez, növeli az évfolyamöntudatot, s a maga kellemes emlékeket keltő megvalósulásával a Rajkhoz való érzelmi kapcsolatokat is erősíti.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Aztán beindulnak az „UF-sörözések”. Ezek a 2010-ben történt igazgatóváltás óta vannak. Valahogy pótolni akartam a kiköltözéssel elveszett lehetőséget a véletlen folyosói, udvari találkozásokra, amelyeken keresztül a személyes kapcsolódások könnyebben létrejöttek, mint a formális események, kurzusok, teaházak, gyűlések keretében. Az UF-ekkel való személyes kapcsolódás meggyorsítására találtam ki azt a máig is működő rendszert, hogy minden UF-szobát (általában hat ilyen van) meghívok egy sörözésre, vacsorára a „nyócker” egy általuk választott helyére.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave