4.2. Az alapok

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A VOSZK megalakulása nem járt semmilyen felhajtással, saját hatáskörünkben, csendben történt, tudatosan informális intézményként jött létre. (Érdemes persze megjegyezni, hogy az adott időszakban nem is igen lett volna lehetőségünk többre Az idő tájt árgus szemekkel figyeltek az „illetékesek” minden szervezeti mozgásra, de mivel nem álltunk ki vele nyilvánosan, ez a radar alatt maradt. A létszáma persze fokozatosan nőtt: az első végzős évfolyam 12 főből állt, a 2022/23. tanév végén 862 végzettünk van.) Kezdettől volt elnöksége: eleinte minden végzett évfolyam DB titkára és egy választott tagja képezte az elnökséget, majd a létszám bővülésével ez túl nagy testület lett volna, s egy ideig elég sok informális elemmel operáltunk. 1986-ban aztán kalandos adminisztratív körülmények között, még mindig erős környezeti ellenszélben megalakítottuk a Rajk Szakkollégisták Egyesületét (RSZE), innentől kezdve az egyesület elnöksége képviselte a VOSZK-ot. A formális szervezeti struktúra a legutóbbi években stabilizálódott, leírását a következő alfejezetben adjuk meg. A VOSZK fejlődésének színes folyamata gazdagon illusztrálva megtalálható az interjúkötetekben. Érdemes kiemelni, hogy VOSZK-nak kezdettől voltak többé-kevésbé rendszeres eseményei, amelyek közül fontosságukat tekintve kiemelkednek az évente kétszer rendezett és változó, de általában nagy népszerűségnek örvendő VOSZK-találkozók, az alakulási évfordulók, különösen az ötévente rendezett nagy ünnepségek és a kapcsolódó programok. De már korán rendeztünk voszkosoknak szóló szakmai programokat (ez a sorozat „Scampi” névvel megszakításokkal máig működik – a név az első ilyen rendezvényeknek helyet adó étteremtől származik). Népszerű program például a gyereknap, amelyet a voszkosok gyerekeinek tartunk évről évre.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A lényeg az, hogy kezdettől meggyökeresedett a szakkollégisták gondolkodásában, hogy a rajkosság nem ér véget az egyetem elvégzésével, illetve a kollégiumi évek sikeres teljesítményét elismerő plakett átvételével. Hamar megfogalmazódott az a tétel, hogy „A rajkosság egy életre szól!”, hiszen az örökség, amit a kollégiumból visznek magukkal a végzősök értékekben, tudásban, gondolkodásmódban, egész életük elszámolásának részét képezi. Gyakran hangzott, hangzik el évtizedekkel ezelőtt végzett rajkosok szájából, hogy egykori kollégiumi közösségük, a szobájuk, kurzusuk, évfolyamuk ma is a(z egyik) legfontosabb viszonyítási alap számukra helyzetek megítélésénél, döntések meghozatalánál. Fontos volt tehát mindig is a VOSZK a végzettek számára – de legalább ilyen lényeges volt a jeszkeseknek példaállításban, lehetséges pályák felrajzolásában.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Nem volt nehéz felismerni, hogy a voszkosok heterogenitása, pályáik, attitűdjük sokfélesége egyszerre jelent értéket és kihívást. Értéket, hisz ez választási lehetőségeket mutat fel, s kihívást, hiszen a mindenkori jeszkeseknek nem másolni, hanem újragondolni kell ezeket a lehetőségeket. Ez a kettősség, mint látni fogjuk, napjainkban is igen nagy jelentőségű. Hogy ez általában jól kezelhető, nagy mértékben annak köszönhető, hogy a Rajk története során nem szenvedett el olyan ideológiai törést, amilyen más nagy múltú szakkollégiumokban előfordult. Voltak a kollégiumot megrázó közösségi és politikai események, ezek azonban a Rajk alapvető küldetésének, értékválasztásának megkérdőjelezéséig soha nem vezettek. A VOSZK nem egyetlen nagy baráti közösség, de az általa képviselt folytonosság alkalmas hátteret jelent végzett hallgatóink számára, hogy önmagukkal és társaikkal szembenézve felidézzék a rajkos értékeket, s ezeket a világ változásainak szűrőjén átengedve ma is fontos iránymutatónak tekintsék.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A közbeszédben olykor komolyan, olykor tréfásan előkerülő „voszkos maffia” nem létezik. Igaz, mint mások, a szakkollégisták is használják a kapcsolati hálójukat, amelyben természetesen előkelő helyen vannak a voszkos társak, ezt azonban nem szervezi össze semmilyen általános cél vagy érdek. A voszkosok együttműködő és versengő szituációkban is találkoznak, és évtizedek tapasztalatai alapján elmondható, hogy ezek a találkozások korrektül történnek.
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave