5.4. Előadások, viták – meghívottakkal és saját hatáskörben

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Nobel-díjas Kenneth J. Arrow Neumann-díj-átvevő előadása, 2013
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A külső meghívottak előadásai a kollégium korai történetében az intézmény legfőbb eseményei közé tartoztak. A hetvenes-nyolcvanas években ezek voltak az informálódás első számú csatornái, itt lehetett igazán izgalmas, a tananyagokon túli tanulást segítő információkat kapni. Ebben az időszakban a Rajk állandó harcban állt a „hivatalos” felsőbbségekkel, hol a pártvezetés, hol az állami szervek gyakoroltak erőteljesebb nyomást arra, hogy kiket és milyen témákban hívunk meg. Tudatosan és taktikusan feszegettük a határokat, s ennek volt az eredménye, hogy a Rajk „városszerte” híres volt az előadásairól, amelyeknek a tiltottság közelsége külön hangsúlyt adott, a résztvevőkben a bennfentesség érzetét keltette. Így aztán gyakoriak voltak a „telt házas” rendezvények, s a kollégisták számára természetes követelmény volt a részvétel. Igazi nemzetközi csemegékkel is tudtunk szolgálni: kihasználva olyan alkalmakat, amikor neves külföldi tudósok valamilyen meghívásra vagy konferenciára Budapestre jöttek, elhívtuk őket a kollégiumba. Vendégkönyvünk számos világhírű tudós, köztük több Nobel-díjas bejegyzését őrzi, már a díjasok választása előtti időkből is.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A rendszerváltást követően alapvetően megváltozott a helyzet. A bőség zavara okozott gondot, akár mondhatjuk, túl sok helyen lehetett a városban érdekes előadásokat hallani, s a bennfentesség is eltűnt. Az előadások sokat vesztettek különleges szerepükből, ritkábbakká váltak, egyre inkább rétegigények kielégítését szolgálták, azaz kis létszámú közönség előtt zajlottak.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az internet elterjedése aztán természetes módon végképp betett az előadások kiemelt szerepének. Különleges eseménynek vagy csemegének kell lennie egy előadásnak ahhoz, hogy jelentős érdeklődést vonzzon, így az itt megszerezhető információ az hab a kurzusok és az internet által előállított tortán. A megváltozott helyzethez való alkalmazkodás következménye, hogy az egész előadót betöltő, nagy létszámot vonzó előadások helyett gyakorivá váltak az egyéni érdeklődésből vagy egy-egy kurzus tematikájához kapcsolódóan meghívott vendégek, akik szűkebb, de szakértőbb közönséggel folytatnak elmélyültebb beszélgetést.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ugyanakkor épp a mai generáció szélesebb körű tájékozottsága növelte meg a rajkosok által saját körükben szervezett tematikus beszélgetések, viták számát és jelentőségét. Ezek kis létszámú események, amelyek különböző formákban valósulnak meg, de rendszerint egy-két ember előzetesen közzétett vitaindítójával zajlanak, ami éppúgy lehet elméleti vagy módszertani, mint valamilyen közelmúlt eseményre vagy cikkre reflektáló. A tematikai skála igen széles, az észak-koreai válságtól kezdve valamilyen külföldi eseményen szerzett tapasztalaton vagy a hazai közgazdaságtani képzés gondjain át addig, milyen feltételekkel etikus ma kormányzati intézményben dolgozni, vagy mit is jelent ténylegesen a gépi tanulás.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave