EucA (European University College Association)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mindig is kerestük a Rajk-modell nemzetközi megfelelőit, de nemigen találtuk. Az EucA-ra szinte véletlenül találtunk rá, a 2011-es KEK-en egy résztvevőről kiderült, hogy ő egy európai szervezet titkára (ez volt az EucA). Hamarosan több információt szereztünk róluk, s az év novemberében fel is vettek bennünket az akkor nyolc (ma 12) országban működő nemzeti kollégiumi szervezetet tömörítő EucA tagjainak sorába. Némi diplomáciát igényelt a dolog, mivel addig csak kollégiumi szövetségek voltak a tagok, amelyek mögött egyes országokban több tucat kollégium volt, mi pedig szóló tagként kívántunk belépni. Elfogadták végül azt az ígéretünket (amit egyre nagyobb sikerrel teljesítünk), hogy bevonunk más magyar kollégiumokat is, és így teljes jogú tagok lettünk. Sikerült a tagdíjfizetés számunkra (akik értelemszerűen a legkisebb tag voltunk s vagyunk) kedvező konstrukcióját is megtalálni. A szervezeten belül aktivitásunkkal, valamint a Rajk tényleges tevékenységének megismertetésével hamar sikerült tekintélyt szerezni, ennek köszönhető, hogy hosszú ideje boardtagok vagyunk. A tagság intézménynek szól, de persze személyi képviselettel jár: a DB választja képviselőnket, aki kifelé tartja a kapcsolatot, s befelé szervezi a rajkosok részvételét.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az EucA furcsa szervezet. Deklarált küldetése a kollégiumközi csereprogramok, minőségi nemzetközi mobilitás és „soft skill” tréningek szervezése. Tagságában igen fontos szerepet játszanak az egyházi kollégiumok (nem véletlen, hogy a szervezet létrejötte olasz-lengyel együttműködéssel indult, 2008-ban.) A 12 ország tagszervezetei több mint tízezer kollégista diákot képviselnek. Hamar világossá vált, hogy a Rajk (és a magyar szakkollégiumok) szakmai elvárásaihoz képest lazák a programjaik (workshopok, nyári egyetemek, tréningek), de érdekesek és általában színvonalasak. A Rajk maga két EucA-konferenciát szervezett az elmúlt években, s emellett a szakkollégisták Londontól és Cambridge-től Brüsszelen át Rómáig vettek részt számos EucA-programon, benne a board ülésein és a közgyűléseken.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A résztvevő rajkosok hasznosnak és gyümölcsözőnek találták az interakciókat. Ahogy a Rajk 45 kötet aktuális fejezetének szerzői fogalmaztak: alapvető fontosságú tapasztalat, hogy „mi, európai fiatalok talán jobban hasonlítunk egymásra, mint gondoltuk volna”. S ez talán nem is haszontalan felismerés egy olyan korszakban, amikor nem csekély széthúzás fenyegeti az Európai Unió jövőjét.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave