Jól látszik azonban az is, hogy a lemorzsolódás általában (az 1985–1994-es időszak kivételével) erősebben érinti a lányokat, mint a fiúkat. Így végül a voszkosok körében is mindig lényegesen alacsonyabb a lányok aránya, mint a jelentkezők és a lemorzsolódók között, épp az alacsonyabb bekerülési arányok és az időközi lemorzsolódás miatt.

A kollégium egyik legfontosabb identitásképző eleme, hogy súlyt helyez a társadalmi mobilitásra, arra, hogy a hátrányos helyzetű, tehetséges hallgatóknak megfelelő támogató, az értelmiségivé váláshoz vezető utat egyengető közeget nyújtson. Sajnos azonban a mobilitási folyamatok elemzéséhez kevés adat áll rendelkezésre. „Második legjobb”, de azért eléggé hasznos változóként a szülők iskolai végzettségét három kategóriára osztva tudjuk elemezni (9. táblázat). Erre a célra nem önállóan kezeljük az apa és anya iskolázottságát, hanem egy erre a célra „gyártott” szülői iskolázottsági mutatószámot használunk. Együtt vesszük tekintetbe az apa és az anya végzettségét, majd a legalacsonyabb csoportba azokat soroljuk, ahol a szülők között nincs középiskolai végzettségű, a legfelső kategóriába pedig azokat, ahol a szülők között legalább egy felsőfokú végzettségű van (a többiek egy középső, vegyes kategóriába kerülnek).

Az 1970–74 közötti időszakban a felvételi során lényegesen kisebb esélye volt az alacsonyan iskolázott szülők gyerekeinek a felvételre, mint a magasan iskolázott szülők gyerekeinek: ezt mutatja, hogy a fel nem vettek között lényegesen nagyobb (45%) a nem érettségizett szülők gyerekeinek aránya, mint a felvételizők között (ahol 37%-os volt). Ez látszólag ellentmond a deklarált mobilitási támogatási törekvésnek, de tekintetbe kell venni a nagyságrendeket is: akkor még nagyon magas volt általában az alacsony iskolázottságúak aránya a magyar társadalomban és a későbbi időszakokhoz képest az egyetemen is. A kollégiumi évek során bekövetkezett lemorzsolódás viszont inkább a közepes iskolai végzettségű szülők gyerekeinél volt nagyobb arányú. Az 1975–84 közötti periódusban nem látszott ilyen tendencia, viszont ekkor a lemorzsolódás nagyobb mértékben érintette a magasabb társadalmi státusúakat (ami lényegében hasonló ahhoz a jelenséghez, mint amit a településtípus szerinti elemzésben láttunk a budapestiek kiesésére vonatkozóan).4 A nyolcvanas évek közepétől (mint ahogy azt már jeleztük) drasztikus váltás következett be: a kollégiumba felvételizők között gyakorlatilag minimálisra süllyedt az alacsony iskolázottságú szülők gyermekeinek aránya. Innentől kezdve a kollégium lényegében tehetetlenné és eszköztelenné vált a társadalmi mobilitási céljainak az előmozdítása terén – amit persze később érzékelt és a már említett mobilitási kezdeményezéseket (például SZKTP) tette. A későbbi időszakokban a magas iskolázottságú és a közepes iskolázottságú szülők gyerekei között előrehaladási százalékarányok nem érdemesek ezen a szinten további elemzésre. A kimaradás-bennmaradás mechanizmusainak megértéséhez más, ezeken a kategóriákon belüli finomabb distinkciók megtétele lenne szükséges.