3.2. Szocializáció-integráció

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az újonnan felvettek szocializációja a kollégium egyik legfontosabb, s ennek megfelelően gyakorlatilag folyamatosan a figyelem középpontjában álló folyamata. Fontosságát az az egyszerű tény adja, hogy a kollégium egyötöde a dolgok rendje szerint évente cserélődik, ha tehát fenn akarjuk tartani a működés folytonosságát, nagy figyelmet kell fordítani a mindenkori új tagok beépítésére a kollégium közösségébe, kultúrájába, munkájába. Ezt a folyamatot hagyományosan szocializációnak neveztük – az utóbbi időben azonban a hatékonyabb és elvszerűbb beépítés érdekében folytatott viták hatására elkezdtük az integráció kifejezést használni. A változás lényege, hogy a szocializáció kifejezést egyoldalúnak érezték a változtatásra javaslatot megfogalmazó rajkosok, mondván, hogy túlságosan az alkalmazkodás igényét fejezi ki, mintegy paternalista módon, ezzel szemben az integráció az aktív, mind az UF (újonnan felvett szakkollégista), mind a kollégium részéről cselekvést megkövetelő viszonyulást fejez ki.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az elnevezésnek van orientáló, hangulati jelentősége, de a kollégium sosem várta el új tagjaitól az egyoldalú alkalmazkodást. Gyakran és széles kontextusban alkalmazott szlogen ezzel szemben az UF-ek felé az az elvárás, hogy „mindenki csinálja meg a maga kollégiumát”, hiszen hosszú távon ez biztosíthatja, hogy a kollégium tényleg a tagság akaratával megegyező módon, folyamatosan megújulva működjön. Ennek a jelszónak mélyebb tartalma van, mint ahogy az első pillanatra látszik, hiszen azt fejezi ki, hogy a szakkollégium fejlesztése minden tagnak személyes feladata is.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave