1. Mintafejezet: Előszó [P1_1cimfokozat_fejezet]

 

A Szaharától délre fekvő Afrika sohasem volt a világgazdaságba szervesen integrálódott kontinens. Ma sem az. Az általános vélekedés szerint ezért alapvetően a Szahara kiszáradása a felelős. Ugyanakkor Afrika soha nem volt hermetikusan elzárva az Óvilág többi részétől. Először a „tevék forradalma”, majd az ázsiai, kis késéssel az európai hajózás biztosította a gazdasági kapcsolatok folyamatosságát. Ez azonban az utóbbi fél évezredben nem igazán szolgálta a kontinens érdekeit. Először a rabszolga-kereskedelem, majd a 19. században kiteljesedett gyarmatosítás révén Afrika alárendelt szerepre kárhoztatott. A 20. század második felében a gyors dekolonizáció annak az ígéretét is hordozta, hogy a politikai emancipáció végre a gazdasági emancipációt is biztosítani fogja, akár egy emberöltőn belül. Ez a várakozás azonban nem teljesült, éppen ellenkezőleg, a kontinens gazdasága még egykori önmagához képest is visszamaradt, világgazdasági pozíciói pedig újra a 19. századot idézték. Annál is szembetűnőbb volt ez a sikertelenség, mivel a többi kontinens, különösen Ázsia, sokat javított örökölt pozícióin, így Afrika elkezdett „lecsúszni a világtérképről”. Még rosszabbra fordult a kontinens sorsa a hidegháború elmúltával, amikor a korábban kitartott diktatúrák jelentőségüket vesztették, támogatásuk drasztikusan lecsökkent. A korábban elfojtott konfliktusok a külső befolyás és érdeklődés csökkenésével eszkalálódtak, véres zavargások, polgárháborúk robbantak ki. A hadurak országhatárokat nem ismerő fosztogatásai és a lakóhelyüket elhagyni kényszerülő menekültek révén pedig egész régiók destabilizálódtak. Fordulatot az új évezred legelső évei hoztak. Sok afrikai ország rendezni tudta belső konfliktusait, a „diktátorok klubjának” tartott Afrikai Egységszervezet helyébe az Afrikai Unió lépett, amely részben feladta a belügyekbe történő be nem avatkozás sikertelen gyakorlatát. Ezzel párhuzamosan az ekkorra már megerősödött kínai, majd sorban a többi feltörekvő gazdaság elkezdte felszívni Afrikai nyersanyagait, mindenekelőtt bányászati termékeit. Megkezdődött a „második versenyfutás” Afrikáért. Talán ismét túlzottak voltak azok a várakozások, amelyek azt jósolták, hogy a nyersanyagboom ki fogja kényszeríteni a modernizációt, s a kontinensek közül utolsónak Afrika országai is fogyasztói társadalmakká válnak. A gazdasági növekedés ehhez adott volt, Afrika mutatóit csak Ázsia múlta felül. (1.1) [P1_pl_hiv] A szakértők egy része már arról cikkezett, hogy az új évszázad Afrika évszázada lesz. A „nyersanyagátok” azonban ismét visszaütött, a világgazdaság lassulása a nyersanyagok iránti igényt visszavetette, azok ára a korábbinál jóval alacsonyabb lett. Ez nagyon sok afrikai ország számára okoz ma is problémát. Kiderült ugyanakkor, hogy Afrika nem követi szorosan a világ többi részének trendjeit, a gazdaságot is meghatározó demográfiai mutatói például a várttól eltérően alakulnak, míg északon és délen a népesség robbanásszerű növekedése visszalassult, Afrika közepén továbbra is generációnként megduplázódik a lakosság száma. Ez átírja a mostanában lábra kapott pozitív várakozásokat, hiszen az oktatás, az egészségügy vagy a foglalkoztatás egy ilyen forgatókönyv mellett megoldhatatlan feladatokkal szembesül. [P1_normal_tompa]

Ez a könyv éppen ezeknek a kérdéseknek szentel kiemelt figyelmet, mi lesz az afrikai gazdaság sorsa a 21. században, milyen világgazdasági pozíciót lesz képes elérni? Az általános afrikanisztikai tanulmánykötetektől [P1_szin_cian] végre eljutottunk az egy kérdéskörre fókuszáló, a külgazdaság és a diplomácia területén is használható tematikus elemzésig. A szakma nagy neveit és ifjú reménységeit egyaránt felvonultató szerzőgárda [P1_szin_kek] nemzetközi összehasonlításban is figyelemre méltó munkát végzett. A tanulmányok logikus sorrendben követik egymást, még akkor is, ha ez a sorrend az Afrikát kevésbé ismerők számára első ránézésre akár furcsának [P1_szin_lila] is tűnhet. A népesség növekedése, a szegénység és a betegségkörnyezet ugyanis minden más kontinensnél jobban meghatározza a gazdasági kilátásokat. Számunkra is fontos itt, Európa közepén a szubszaharai térség demográfiai tendenciáinak [P1_szin_narancs] elemzése és megértése, valamint annak bemutatása, hogy mennyiben szolgálhatják ezek a jövőbeli gazdasági [P1_szin_piros] növekedést. Utóbbi elmaradása ugyanis mindennél nagyobb migrációs válságot indukálhat. Csak egy egészséges, jól működő [P1_szin_sarga] társadalom lehet képes kitörni az „örök [P1_szin_szurke] nyersanyagexportőr” kárhozatos szerepéből a nemzetközi munkamegosztásban, végre „igazi fejlődést”, nem csupán annak látszatát produkálni, ami csak a politikai hatalmat birtokló járadékvadász [P1_szin_vzold] kevesek és külső partnereik [P1_szin_zold] számára előnyös. E tanulmánykötet tudatosan adós marad a válasszal a legfontosabb kérdésre: tovább marginalizálódik-e Afrika? Ez ugyanis mai tudásunkkal megválaszolhatatlan. A szerzők azonban számba veszik a válaszhoz vezető út minden fontosabb elemét, így akinek van elég intellektuális bátorsága hozzá, akár maga is megkísérelheti megadni a választ. Ez azonban messze nem kötelező, az Afrika iránt érdeklődők e tanulmányok ismeretével felvértezve jobban követni tudják e ma már egyáltalán nem távoli kontinens sorsát, eligazodhatnak az események szövevényében. [P1_normal_beutessel]