4. A kötet utóélete

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kötet – ahogy láttuk – 1932-ben kerül végül az olvasók elé. Sirola több levelében is kéri Babitsot, hogy erősítse meg: a küldött tiszteletpéldányokat megkapta.1 Babits késlekedő válasza már annak a jele lehet, hogy éppen olvassa a megkapott kötetet, és nem tudja, miként legyen a válaszában egyszerre udvarias és őszinte. Helyzetét az is nehezíti, hogy a sürgető levelek egy további kérést is megfogalmaznak. Sirola arra kéri Babitsot, hogy a kötetben olaszul lévő előszót jelentesse meg a Nyugatban magyarul is. Sirola ennek érdekében arra is késznek mutatkozik, hogy visszaküldi Babitsnak a tőle magyarul kapott szöveget – ha esetleg azóta már elkallódott volna Babitsnál az előszó eredeti szövege. A Nyugat olvasói végül soha nem olvashatták a Sirola-kötet babitsi előszavát.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kötetet azonban recenzálta a Nyugat: Elek Artúr írt róla hálás, de kritikus ismertetést. A hála annak szólt, hogy Sirola olaszul megszólaltatta a magyar költészet legjavát, és nem menekült el a nehéz feladat elől: nem nézte, hogy melyik verset „könnyebb a maga nyelvére áttenni, hanem az érdekeset, az eredetit és az újszerűségében megragadót kereste”. A kritika pedig azért járt, mert gyakran a „magyarázó egyszerűsítés” jellemzi az olasz szöveget, s a fordító nem tudja megtalálni és megalkotni „azt a kifejezési módot, mely az eredetinek annyira jellemző sajátossága”.2 A recenzens nem említi, hogy az előszót Babits jegyzi.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Babits és Sirola eddig viszonylag sűrű és baráti levelezése ezek után hosszú évekre megszakadt. Ez talán Sirola neheztelésével magyarázható: ő azt remélte, hogy a hálás és a „fordító művészetét”3 zengő babitsi előszót olvassák majd a Nyugat olvasói is, ehelyett Elek Artúrnak éppen a fordítói beleérzést és művészetet hiányoló kritikus írását kapták.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

De éppen a kötetbe írt jegyzetei alapján vélem úgy, hogy Babits sem szorgalmazta a további intenzív kapcsolatot. Talán Babitsnak még önmagával is el kellett számolnia, hiszen úgy írta meg a kötet előszavát, hogy nem volt tisztában azzal, mihez adja a nevét. És amikor immár a kész és kinyomtatott kötetet kezébe vette, inkább Elek Artúr kritikájával kellett egyetértenie, nem pedig a saját maga által jegyzett dicsérő előszóval.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ám ha előzőleg nem olvashatta a versfordításokat, akkor honnan tudhatta volna, milyen minőségre számítson? Egyrészt nyilván elkérhette volna a fordításokat, és ez esetben a kész köteten elvégzett lektori munkát, még időben, a megjelenés előtt csinálta volna meg, másrészt nagyjából tisztában is lehetett azzal, hogy mire számítson. Sirola első kötete, az Accordi magiari hasonló fordítói stratégiával és hasonló fordítói baklövésekkel dolgozik.4 Továbbá ismerünk egy olyan levelet, amiben Sirola fordítói kételyeinek ad hangot, sőt Babitstól kér segítséget egy-egy szöveghely fordítását illetően.5 Szövegértelmezési nehézségeit mutatja meg Babitsnak; nem érti például, hogy Ady Eltévedt lovasában a „csupa nyomások” vajon ’elnyomás’ (’oppressione’) vagy inkább ’nyom’ (’traccia’) értelemben szerepelnek. A kötetben megjelent szövegben végül a helyes ’elnyomás’ (’oppressione’) értelemben fordítja a szót. Hogy Babitstól kapott-e erre javaslatot, azt a válaszlevelek hiányában nem tudjuk, de egy érdekességen megakadt a szemem.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Sirola egy Babits-verssel kapcsolatban is tesz fel kérdést. A Temetői tavasz 7. sorának egyik kifejezésében – „szépszemü fekete néni” – bizonytalan. Először így próbálta fordítani: „vecchierella buona a bruno vestita” (’sötétbe öltözött jó öreganyó’), de elbizonytalanodott, hogy nem lenne-e jobb így: „signora dagli occhi belli a bruno vestita” (’sötétbe öltözött szépszemű hölgy’). Bár egyik megoldás sem telitalálat, hiszen túl azon, hogy nem „fekete”, hanem ’sötétbe öltözött’ nőről van szó, az elsőben a ’szép szemek’ hiányoznak, a másodikban pedig ’hölgy’, ’úrnő’ lesz a „néni”. A megjelent kötetben a két megoldás legrosszabb kombinációja lát napvilágot: „bella signora a bruno vestita” (’sötétbe öltözött szép hölgy’). Babits a dedikált kötetben hullámos vonallal alá is húzza a fordítást, és odaírja a margóra a magyar szöveget.6 Ha Babits az értelmezési nehézséget szóvá tevő levélre válaszolt volna, bizonyára nem ezt a megoldást javasolja.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kötet széljegyzetei alapján Babits most szembesül a lesújtó valósággal: a fordításkötet messze nem olyan jó, mint lehetne, és ebben talán neki magának is megvan a kellemetlen szerepe. Hiszen ha valaki a kötet megjelenése után ilyen éles szemmel szúrja ki az összes problémát az egyszerű sajtóhibától a betoldáson és kihagyáson át a szövegértelmet befolyásoló félrefordításig, akkor bizony a kötet megjelenése előtt is elvégezhette volna ezt a munkát. Mert az biztos, hogy alapos és hozzáértő lektor lett volna. Így viszont „csak” egy elmélyült és kritikus olvasót látunk.
1 Gino Sirola Babits Mihályhoz, Fiume, 1932. december 2. OSZK Fond III/1143/10, valamint Gino Sirola Babits Mihályhoz, Fiume, 1933. január 17. OSZK Fond III/1143/11.
2 Elek, 1933: 89–90).
4 Bár a félrefordításokról nem tett említést, a fordítói stratégiát és kötet hiányosságait érinti Antonio Widmarnak éppen a Nyugatban közölt recenziója (Widmar, 1928).
5 Gino Sirola Babits Mihályhoz, Fiume, 1930. január 4. OSzK Fond III/1143/4.
6 WMMM, S66, 34.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave