Sohár Anikó (szerk.): Varietas delectat • A PPKE Hieronymus Fordítástudományi Kutatócsoportjának tanulmánykötete
›
Harmadik rész. Fordítás és nyelvhasználat • Part Three. Translation and language use
›
Translating Non-Standard Language: Andrea Camilleri in Hungarian • Dóra Bodrogai
›
2. The Functions of Sicilian
›
2.3. The Defining Function

2.3. The Defining Function

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

The most commonly found category is the third one, definitoria [defining], which is used to characterise a person or the ambient. The reason for it seems obvious, as the characters are more likely to speak in a certain way depending on their origins and education. Catarella, as mentioned, speaks a macaronic language, meanwhile, Montalbano changes his language and style based on the situation: for example, while talking to his elementary school friend, Gegè, he uses mostly dialect, which we can observe in both novels. This is also affirmed by Vizmuller-Zocco: Montalbano “is capable of juggling between those who speak in dialect only (as he does, for example, with Adelina, his maid), or in dialect and Italian (for example with Tanu ‘u grecu), or in a macaronic language (with Catarella), to those who try to express themselves in an Italian without any sign of origin” (Vizmuller-Zocco, 1999).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

In Kovács and Zaránd’s translation, this passage from dialect to Italian is not marked at all, while Lukácsi is trying to imitate it by using Hungarian dialectal and diastratic elements, such as gyüssz instead of jössz [you come], vóna instead of volna [would], which represents the pronunciation of people of lower social classes. It would seem like a good solution, as these distortions are translated almost exclusively in relation to people of lower social status. As Russi affirms in her analysis, albeit for La forma dell’acqua, “gender and age might be operative sociolinguistic parameters for the distribution of Sicilian features” (Russi, 2020: 87), so the method of using these features for the characters’ dialogues seems like a good intermediate solution for Il cane di terracotta as well.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

«Scendi Salvù» disse a Montalbano «godiamoci tanticchia di quest’aria buona» […]
– Szállj ki! – mondta Montalbanónak. – Élvezzük ezt a jó levegőt. […]
« Salvù, io lo so quello che vuoi spiarmi. E mi sono preparato bene, puoi interrogarmi magari a saltare». […]
– Salvu, tudom, mit akarsz megtudni tőlem. És én jól felkészültem, kikérdezhetsz „ugratva” is. […]
«Come sta tu soru?» spiò il commissario.
«L’ho portata a Barcellona, che c’è una clinica specializzata pi l’occhi. Pare che fanno miracoli. M’hanno detto che almeno l’occhio destro ce la faranno a farglielo recuperare in parte» […]
– Hogy van Marianna? – kérdezte a felügyelő.
– Elvittem Barcelonába, egy szemészeti klinikára. Állítólag csodákra képesek. Azt mondják, hogy legalább a jobb szemét részben használni tudja majd. […]
«Fatti trasferire alla buoncostume e lo vieni a scoprire. A me farebbe piacere, così aiuto un miserabile come a tia che campa di solo stipendio e se ne va in giro con le pezze al culo»
(La forma, 46–47)
– Gyere át az erkölcsrendészethez, és megtudod. Én örülnék neki. Tudnék segíteni rajtad, nyomorulton, aki csak a béréből él, és akinek kilóg a segge a gatyájából.
(A víz alakja, 37–38)
«Pronto, Salvo? Gegè sono. Lasciami parlare e nun m’interrumpìri dicendo minchiate. Haiu necessità di vidìriti, l’haiu a dire na cosa».
«Va bene, Gegè, stanoti stissa, se vuoi».
«Non mi trovo a Vigàta, a Trapani sono».
«Allora quannu?».
«Oggi che jornu è?».
«Jovedì»,
«Ti va beni sabatu a mezzanotti a u solitu posto?».
«Senti, Gegè, sabatu a sira sono a mangiari con una pirsona, però pozzu vèniri lo stesso. Si ritardo tanticchia, aspettami».
(Il cane, 126–127)
– Halló, Salvo? Én vagyok, Gegè. Hagyjá beszélni, és ne szakíts félbe mindenféle marhasággal. Találkoznunk kell, mondanom kell neked valamit.
– Rendben, Gegè, akár máma éccaka, ha akarod.
– Nem vagyok Vigàtában, Trapaniban vagyok.
– Akkor mikor?
– Máma mi van?
– Csütörtök.
– Jó neked szombaton éjfélkor a szokott helyen?
– Várjál, Gegè, szombat este vacsorálok valakivel, de attól még mehetek. Ha kicsikét késnék, várjál.
(Az agyagkutya, 147–148)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Other educated characters are also capable of changing the register which we can see in the next example. Saro, while talking to Montalbano, changes from dialect to standard Italian without missing a beat: Che non l’avevo trovata [That I hadn’t found it] is correct standard Italian. However, in the translation, this passage is not visible at all, all of the dialogue is carried out in standard Hungarian.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

«Quando l’hai trovato?».
«Lunidia a matinu prestu, alla mànnara».
«L’hai detto a qualcuno?».
«Nonsi, sulu a me muglieri».
«E qualcuno è venuto a spiarti se avevi trovato una collana così e così?».
«Sissi. Filippo di Cosmo, che è omu di Gegè Cullotta».
«E tu che gli hai detto?».
«Che non l’avevo trovata».
«Ti cridì?».
«Sissi, mi pare di sì. E lui ha detto che se per caso la trovavo, dovevo dargliela senza fare lo stronzo, perché la cosa era delicata assai».
(La forma, 64–65)
– Mikor találtad meg?
– Hétfőn, korán reggel a Legelőn.
– Elmondtad valakinek?
– Senkinek, csak a feleségemnek.
– És nem jött senki, aki érdeklődött volna nálad, hogy találtál-e egy ilyen nyakláncot?
– De. Filippo di Cosmo, Gegè Cullotta egyik emberje.
– És te mit mondtál neki?
– Hogy nem találtam meg.
– Hitt neked?
– Igen. Azt hiszem, igen. Azt mondta, hogy ha megtalálom, át kell azonnal adnom neki, minden tréfát félretéve, ugyanis fontos dologról van szó.
(A víz alakja, 52–53)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

In the following conversation, the inspector is talking to an immigrant woman called Fatma. She is using a language typically attributed to beginners: she uses infinitive instead of conjugated verbs (tu aspettare – te várni) [you wait], there are missing or wrongly used parts in verbal and adjectival structures (io molta sfortuna [I much bad luck] – én nagyon szerencsétlen [I very unlucky]; detto [said]). These characteristics are rendered very similarly in Hungarian: verbs in infinitive form, missing copula (be), and missing articles. However, the Hungarian translators felt the need to include a stronger phrase (kapaszkodik hozzám literally he is hanging onto me instead of just fond of me) and a wrong inflection (emberje instead of embere [his man]) to render the grammatically incorrect nature of Fatma’s speech.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

«Non ti spaventare» disse il commissario.
«Io non spavento. Io molta sfortuna».
«E perché?»
«Perché si tu aspettare qualche giorno, io non era più qua».
«E dove volevi andare?»
«C’è signore di Fela, me affezionato, a lui io piacere, domenica detto me sposare. Io credo lui».
«Quello che ti viene a trovare ogni sabato e domenica?».
Fatma sgranò gli occhi.
«Come tu sapere?».
Ripigliò a piangere.
«Ma ora tutto finito».
«Dimmi una cosa. Gegè ti lascia andare con questo signore di Fela?».
«Signore parlato con signor Gegè, signore paga».
[…]
«Oh sì! Venuto signor Filippo, che lui uomo signor gegè, detto a tutti noi se troviamo collana d’oro con cuore di brillanti dare subito a lui. Se non trovata, cercare».
«E sai se è stata ritrovata?».
«No. Anche stanotte tutte cercare».
(La forma, 59)
– Ne félj – mondta a felügyelő.
– Én nem fél. Én nagyon szerencsétlen.
– És miért?
– Mert ha te várni néhány nap, én nem lenni többé itt.
– Hova akartál menni?
– Van Felából egy kliensem, kapaszkodik hozzám, én tetszeni neki, vasárnap mondta, engem elvesz. Hiszek neki.
– Aki meglátogat téged minden szombaton és vasárnap?
Fatma nagyra meresztette a szemét.
– Te honnan tud?
Újra elkezdett sírni.
– De most minden vége…
– Mondd, Gegè hagyja, hogy elmenj ezzel a felai úrral?
– Úr beszélt Gegè úrral, úr fizet.
[…]
– Ó, igen! Jött Filippo úr, aki Gegè úr emberje, mondta mind a lányoknak. aki találni arany láncot nagyköves szív rajta, rögtön neki adni. Ha nem talált, keresni.
– Az tudod, hogy megtalálták-e?
– Nem, ma este is minden lány keresni.
(A víz alakja, 47–48)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

The following three sections are all related: the Cardamone family tends to employ foreigners as maids who speak similarly to Fatma in the previous example. Although they speak more correct Italian, their speech is still marked by some strong elements, such as wrong consonant use. The use of the /g/ instead of the /k/ in the first example could be an indication of the Genovese dialect, but in the story, Montalbano is unable to distinguish where the servant is from, so it is probably not the case. The verb guardare [to watch] is also conjugated incorrectly (io guarda), while the last verb, tu aspetta [you wait] is used incorrectly because it contains the personal pronoun, which should be left out in the imperative. In Hungarian, the same mechanism was used by the translators: they changed the /k/ sounds into /g/ and rendered the wrong imperative with a missing closing consonant, which, with the help of the narration, could lead to the same assumption as in Italian.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

«Ghi è tu ghe palla?».
«Sono Giovanni, c’è Ingrid?».
«Ga ora io guarda, tu aspetta».
(La forma, 100)
– Gi bezél?
– Giovanni vagyok, Ingrid ott van?
– Aggó most én megnézni, te várjá!
(A víz alakja, 85)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

The second example is almost identical to the previous one: the maid uses voiced consonants instead of the voiceless ones (/b/ instead of /p/, /dz/ instead of /s/) and incorrect verbal structures. In Hungarian, this incorrectness is only indicated by the wrong inflection of the verbs (e.g. Ki beszélsz? [Who (you) talk?] instead of Ki beszél? [Who’s talking?] and vársz instead of várj [(you) wait]), so Lukácsi chose not to imitate the consonant changes and limit the incorrectness to the verbal structures.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

«Bronto? Chi balli? Chi balli tu?».
«Ma dove le vanno a raccattare le camerier in casa Cardamone?» si domandò Montalbano.
«C’è la signora Ingrid?».
«Zì, ma chi balli?».
«Sono Salvo Montalbano».
«Tu speta».
(Il cane, 66)
– Halló! Ki beszélsz? Ki beszélsz ott?
– Honnan verbuválják a házvezetőnőket Cardamonééknál? – tette föl magában a kérdést Montalbano.
– Ingrid asszony otthon van?
– Van, de ki beszélsz?
– Salvo Montalbano vagyok.
– Te vársz.
(Az agyagkutya, 74–75)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

In the third example, still a case of a maid of the Cardamone family, the pattern repeats: the maid, a foreigner, does not know how to conjugate verbs, in some cases, they are completely missing (e.g. Non casa signora [Not home lady]). The use of the title of a painting by Gauguin indicates the erudition of the inspector, although it does not get him any closer to being understood. At the end of the conversation, Montalbano, a bit mockingly, imitates the speech of the maid. The Hungarian translation, in this case as well, was mostly limited to the wrong inflection of verbs: Lukácsi chose to use these instead of the infinitives.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

«C’è la signora Ingrid? Lo so che è tardi, ma devo parlarle».
«Non casa signora. Tu dire, io scribare».
I Cardamone pativano la specialità d’andarsi a cercare le cammarere in posti dove manco Tristan da Cunha aveva avuto il coraggio di mettere piede.
«Manau tupapau» fece il commissario.
«Niente capire».
Aveva citato il titolo di un quadro di Gauguin, era da escludere che la cammarera fosse polinesiana o di quei paraggi.
«Tu essere pronta scribare? Signora Ingrid telefonare signor Montalbano quando lei tornare casa».
(Il cane, 245–246)
– Ingrid asszony otthon van? Tudom, hogy késő van, de beszélnem kell vele.
– Nincs házban asszonyom. Te mondasz, én írsz.
Cardamonééknak megvolt az a gyengéjük, hogy olyan helyekről hoztak maguknak házvezetőnőt, ahová még Trisztán de Cunha se merte volna betenni a lábát.
– Manau tupapau – mondta a felügyelő.
– Semmit nem értesz.
Egy Gauguin-kép címét mondta be, vagyis ki van zárva, hogy a házvezetőnő Polinéziából vagy valahonnan arról a tájról származna.
– Tudsz írsz? Ingrid asszony hazajön telefonál Montalbano úrnak.
(Az agyakutya, 291)
chevron_left
chevron_right
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next
A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:
    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave