2.3. A műfordítók láthatósága

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A jó fordító láthatatlan. Ezzel az állítással több interjúalanyom is egyetértett, és a kérdőívemben is hasonló tendencia rajzolódott ki. De vajon szükségszerűen annak kell-e lennie, vagy lenne igény a műfordítókban ennek a szerepfelfogásnak a megváltoztatására, és jelenleg inkább némi beletörődéssel viseltetnek ezen állapot iránt? Egyáltalán más országokban mi a tapasztalat ezen a téren?

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Számos teoretikus az egyes fordító szövegen belüli nagyobb fokú jelenléte mellett is kiállt, gondolhatunk akár arra a viszonylag új keletű fordítástudományi elvre is, mely szerint egy adott szövegen kifejezetten érződnie kell, hogy fordítási művelet terméke. Ez az elv, illetve a fordító „szövegen belüli láthatóságának” kérdése sokak által vitatott, az interjúk során azonban kíváncsi voltam arra is, hogyan határozzák meg „pozíciójukat” és feladatukat az általam megkérdezett műfordítók a fordítandó szöveghez, illetve még inkább az adott szöveg alkotójához képest.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ahogy arra több tanulmány rávilágít, például Dam és Zethsen 2010-es empirikus felmérése, melynek középpontjában a fordítói státusz vizsgálata állt, különböző képzettséggel rendelkező, dán szakfordítói csoportok körében végzett kutatáson keresztül (Dam & Zethsen, 2010: 194–211); az ismeretek hiánya jelentheti a legnagyobb problémát, mivel a laikusok közül sokan nem tudják, mi kell ahhoz, hogy valaki kvalifikált fordító legyen. Ahogy nincsenek tisztában azzal sem, miben áll a fordítói tevékenység jelentősége a mai modern társadalmakban. Számos kutatás (többek között Sela-Sheffy, 2010) felhívja a figyelmet, hogy a műfordítót a laikusok elgondolásában sok esetben „a művészet misztikus köde” lebegi körül, ez pedig még zavarosabbá teheti a nem hozzáértők műfordítókról alkotott elképzeléseit. Ennek a zavaros képnek a kialakulásához és fennmaradásához pedig a műfordítók maguk is jelentősen hozzájárulnak hivatásuk „idealizálásával” és „miszticizálásával”.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Érdemes lehet abból a kérdésből kiindulni, folytatnak e diskurzust a műfordítók szakmai helyzetükről külső személyekkel, és ez milyen befolyással lehet a róluk kialakított kép formálódására nézve. Egyáltalán mennyire folytatnak párbeszédet más műfordítókkal? A kérdőív alapján a kitöltőknek több mint a fele (9 műfordító) szokott beszélgetni saját műfordítói helyzetéről pályatársakkal, illetve 7 kitöltő a szakmán kívüli személyekkel is megosztja a szakmai státuszát illető gondolatait, ami azt jelenti, hogy a műfordítókat foglalkoztatja saját szakmai helyzetük, feltételezhető tehát, hogy arra valamilyen módon befolyással kívánnak lenni. Erre azonban, ahogy a legtöbb interjúalanyom válaszából kiderült, némiképp korlátozottak a lehetőségek, és ez éppen láthatóságuk hiányából fakadhat.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A láthatóság egyik konkrét kifejeződése lehet a médiában vagy a sajtóban való megjelenés. A médiának viszont nemcsak e tekintetben, hanem a professzionalizálódás folyamatában is kulcsszerepe lehet, ahogy arra Choinak a koreai fordítók és tolmácsok helyzetét elemző tanulmánya is felhívta a figyelmet (Choi, 2002). Koreában ugyanis a fordító szakma születésének pillanata ahhoz a jelenséghez köthető, amikor a médiában folyamatos, éles kritikával kezdték illetni a rossz minőségű fordításokat, illetve a velük szemben tanúsított toleranciát, kijelölve ezzel egy új irányt, mely elkülönítette a képzettebb, kompetens fordítókat amatőr társaiktól.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kérdőív arra vonatkozó állításával, miszerint megfelelő mértékű és minőségű a műfordítók reprezentálása a médiában, csupán egyetlen kitöltőm értett egyet. Az interjúk során arra a kérdésemre, mennyire jelennek meg Magyarországon a műfordítók a médiában, a résztvevők egységes választ adtak. Mindannyian úgy vélték, hogy a műfordítók nemigen jelennek meg általában a médiafelületeken, hárman viszont kiemelték, hogy amennyiben mégis megjelennek, az valamilyen negatív összefüggésben történik: például, ha az általuk készített műfordítással szemben kifogás merül fel. Az egyik interjúalanyom szerint pedig manapság Magyarországon a „legtöbb, amit egy műfordító visszajelzésként kaphat”, az az, ha azzal méltatják fordítását, hogy „jól adta vissza a szerző hangját”. Ez a nézőpont viszont ismét a szerzőt és művét, nem pedig a műfordítást helyezi a középpontba.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fordításkritika hiányosságaira, illetve Magyarországon kevéssé hangsúlyos szerepére három interjúalanyom is felhívta a figyelmet. Kíváncsi voltam arra is, ha a fordításkritika kevésbé ad visszajelzést, informális keretek között esetleg számíthatnak-e több visszacsatolásra a műfordítók kollégáiktól, netán maguktól a végfelhasználóktól, az olvasóktól, mely visszajelzések esetlegesen segíthetnék őket énképalkotó stratégiáik kialakításában, és az előbbi felvetéshez kapcsolódva, a kritikai diskurzus által növelhetnék a magyar műfordítás-irodalom színvonalát. A kérdőívem harmadik kérdésblokkjának ezt firtató állításai közül azzal az állítással, hogy más műfordítók szoktak visszajelzést adni a munkáimról csupán a kitöltők 40%-a, vagyis kevesebb, mint a fele értett egyet. Ferreira-Alves (2011) úgy látja, a globalizáció, mely a fordított irodalom mennyiségét megnövelte, új piaci viszonyokat teremtett, mivel új elvárásokat támasztott a műfordítókkal szemben a sebességet, a pontosságot, illetve a minőséget illetően. Ez a fajta nyomás megnövelte a versenyt, és jobban kitette a műfordítókat a társadalom kritikájának (ld. a koreai fordítók esete, Choi, 2002), valamint fragmentálta a piacot, izolálva annak szereplőit és elmosva a határokat „professzionális” és amatőr műfordítók között, egyfajta „szürke zónát” teremtve. Ilyen viszonyok között pedig, ahol az sem egyértelmű, ki kit tekint pályatársának, talán nem meglepő, ha nem alakul ki szakmán belüli diskurzus. Mint már utaltam rá, ez több szempontból is előre vivő lenne, de talán különösen kardinális kérdés az utánpótlásképzés szempontjából lehet. A pályatársak közötti kommunikáció ráadásul csökkenthetné az izoláció érzését is, és növelhetné a fordítás minőségét, ahogy arra Hanne Jansen dán, svéd és norvég műfordítók körében végzett felmérése is rávilágított, amely azt a kérdést kívánta körüljárni, mennyire van alapja, illetve milyen státusz-formáló hatásai vannak a legtöbb emberben a műfordítókról, mint „magányos farkasokról” kialakított képnek (Jansen, 2017).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az egyik interjúalanyom pozitívan értékelte a visszajelzések hiányát az olvasók részéről, ugyanis véleménye szerint ez a tény jelzi azt, hogy nincs gond a munkájának minőségével. Azt is hozzátette, szerinte akkor végzi jól a munkáját a műfordító, ha „nem veszik észre, és a háttérben tud maradni”, ugyanis az íróhoz képest mindig „alacsonyabb szinten kell maradnia”, nem tekintheti magát vele egyenrangúnak, így nem is követelheti meg ugyanazt a fokú láthatóságot.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szakmán belül sokak által vitatott kérdés, hogy az íróhoz képest milyen pozíciót foglal el a műfordító, mennyire „teheti magát láthatóvá” a szövegben, egyáltalán szabad-e magát „láthatóvá tennie”, és megjelenítheti e személyiségét tükröző stílusjegyeit a munkájában (ld. Venuti, 1995; Bantinaki, 2019).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hiszen ha a szakfordítástól elkülönítő módon alkotó, művészeti jellegű tevékenységként tekintünk a műfordításra, akkor felmerülhet a művészi kreativitás, az önkifejezés lehetősége. A kérdőívem azon állításával, mely szerint a műfordítás az adott irodalmi mű újraalkotása, 12-en egyetértettek, vagyis látható, hogy bár transzferműveletről van szó, a célnyelvi szöveg sokak által mégis „önálló produktumnak” tekinthető. Ezzel együtt viszont az olaszos műfordítók 80%-a igen nagy szerepet tulajdonít a műfordítónak, és igen nagy felelősséget is ró rá. De vajon hogyan oszlik el ez a felelősség a műfordító és a forrásnyelvi szöveg alkotója között?

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Anthony Pym (2010) azt hangsúlyozza, bár a műfordítás valóban kreatív, újraalkotó tevékenység, a műfordítók mégsem tekinthetők az általuk fordított szöveg szerzőjének, mivel a szöveg tartalmáért „nem ők a felelősek”, hanem a forrásnyelvi szöveg írója. Pym ezen feltevését pedig meglátásom szerint az interjúk során a műfordítók is megerősítették. Három interjúalanyom is megjegyezte, hogy amennyiben túlzott mértékű „felelősséget” vállalnának a szövegért, az már aláásná műfordítói megbízhatóságukat, így kevésbé kielégítő minőségű szöveg esetén sem törekednek annak feljavítására.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ezen a ponton azonban fontos megemlíteni, hogy Itamar Even-Zohar irodalmi többesrendszer-elméletére hivatkozva megjegyzi, hogy a műfordítók egy olyan csoport tagjainak tekinthetők, amelynek dinamikája és erőssége meghatározza egy „új ötlet” sikerességét. Vagyis a műfordítók bár önmaguk nem minősíthetők szerzőnek, és nem is tehetők felelőssé egy-egy forrásnyelvi szöveg esetleges „gyengeségeiért”, nagy szerepük lehet abban, hogy az általuk fordított mű miként integrálódik be a célnyelvi irodalomba.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave