Zárszó

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az ELTE PPK Neveléstudományi Intézetének több kutatócsoportja Halász Gábor vezetésével 2019-ben indította el a MoTeL (Models of Teacher Learning) – A pedagógusok folyamatos szakmai fejlődési modelljeinek vizsgálata a köznevelési rendszer, a szervezet és az egyén szintjén c. kutatást. A téma komplexitásából következően az összetett módszertani eszköztárral dolgozó program egyik kitüntetett pontja volt az iskolai esettanulmányok elkészítése. Az esettanulmányok egyszerre támogatták a kvantitatív adatok értelmezését és segítették az elméletalkotást (Takács, 2017; Chang, 2011), úgy, hogy közben lehetővé tették egy-egy egyedi szakmai közösség tanulásának dinamikus vizsgálatát. A Covid–19 hozta változások arra „kényszerítették” a kutatócsoportot, hogy új módszertani megoldásokat dolgozzon ki az esettanulmányok elkészítéséhez, így azok részben online esettanulmányoknak is tekinthetők. A terepmunka és az adatgyűjtés tervezettségét és dokumentáltságát ez az új helyzet tovább erősítette, s egyben megalapozta a másodelemzések elkészítését.
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave