Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Rendes tagságra ajánlja

Felinger Attila
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1961-ben született Pécsett. 2016 óta az MTA levelező tagja. A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karán az Analitikai és Környezeti Kémia Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, az Általános Orvostudományi Karon a Bioanalitikai Intézet igazgatója. Az MTA–PTE Molekuláris Kölcsönhatások az Elválasztástudományban Kutatócsoport vezetője. Szakterülete az elválasztástudomány.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Levelező taggá választása óta új módszert dolgozott ki a folyadékkromatográfiás oszloptöltetek heterogenitásának felderítésére. A módszert azóta is sikeresen alkalmazzák a HPLC-oszlopok axiális és radiális heterogenitásának jellemzésére. Megmutatta, hogy a kölcsönhatások termodinamikai jellemzése a kromatográfia módszereivel ellentmondásos eredményekhez vezet. Jelentős eredményeket ért el az elmúlt években a szuperkritikusfluidum-kromatográfia modellezése, a retenciós mechanizmusok megértése területén. A levelező tagság elnyerése óta 25 tudományos közleményt publikált, amelyek összesített hatása: 86,5, közülük 18 közlemény Q1 besorolású folyóiratban jelent meg.
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók:

Blaskó Gábor, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Görög Sándor, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Hargittai István, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Hargittai Magdolna, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Horvai György, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Hudecz Ferenc, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Huszthy Péter, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Iván Béla, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Joó Ferenc, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Orbán Miklós, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Pálinkás Gábor, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Perczel András, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Pukánszky Béla, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Sohár Pál, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Zrínyi Miklós, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya
 
Kollár László
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1955-ben született Kaposváron. A Veszprémi Vegyipari Egyetemen szerzett okleveles vegyészmérnöki diplomát 1979-ben. 1995 óta az MTA doktora, 2016 óta az MTA levelező tagja. A Pécsi Tudományegyetem Szervetlen Kémia Tanszékének egyetemi tanára. Szakterülete a koordinációs kémia és a homogén katalízis.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Legjelentősebb eredményeit az átmenetifém-katalizált enantioszelektív hidrogénezési és hidroformilezési reakciók vizsgálata, valamint jódalkének új funkciós csoportjainak kiépítése területén érte el. Az utóbbi években publikált fontosabb munkái a vinilaromások biomasszaalapú oldószerben történt hidroformilezése (Green Chemistry, 2016), a kavitand alapvázakon megfigyelt kiemelkedő szelektivitású palládiumkatalizált aminokarbonilezés (The Journal of Organic Chemistry, 2017) és az izonitrilek beékelődési reakciójával járó katalitikus szintézisek (ACS Omega, 2018) területén születtek. Közleményeire 4000 független hivatkozás történt. Elismerései: Oláh György-díj, Akadémiai Díj, Széchenyi-díj.
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Blaskó Gábor, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Görög Sándor, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hargittai István, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hargittai Magdolna, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hudecz Ferenc, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Huszthy Péter, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Iván Béla, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Joó Ferenc, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Markó László, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Orbán Miklós, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Pálinkás Gábor, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Perczel András, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Pukánszky Béla, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Sohár Pál, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Zrínyi Miklós, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya
 
Levelező tagságra ajánlja

Császár Attila
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1959-ben született Dorogon. 1983-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem vegyész szakán szerzett diplomát. 1998 óta az MTA doktora. Az ELTE Kémiai Intézetének egyetemi tanára. Szűkebb szakterülete a kvantumkémia és a molekula-spektroszkópia.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A hazai elméleti kémia meghatározó szaktekintélye. Világszerte elismert iskolát teremtett az analitikai célokra is alkalmazott, nagy felbontású molekula-spektroszkópia elméleti támogatását lehetővé tevő kutatásaival. Definiálta a kvantumkémia negyedik korszakát, megalkotta a spektroszkópiai hálózatok elméletét, lehetővé tette egzotikus, de alapvető fontosságú kémiai jelenségek (alagúthatás, rezonanciák) és rendszerek (van der Waals-klaszterek) vizsgálatát. Az általa és csoportjában kifejlesztett elméletek, algoritmusok és számítógépi programok széles körű együttműködések alapjául szolgáltak, a segítségükkel kapott eredmények pedig gyakorlati szempontból is meghatározók, például jelentős a hozzájárulásuk a földi üvegházhatás tudományos alapjainak megértéséhez, a légkör- és asztrokémiai ismereteinkhez. Több mint 246 angol nyelvű tudományos közleménye jelent meg, publikált a Nature, a Science és a Physical Review Letters vezető nemzetközi folyóiratokban, cikkeire 7700 független hivatkozást kapott, ezek száma évente több mint ezerrel nő, h-indexe 55. Négy nemzetközi folyóirat szerkesztőbizottsági tagja. Számos tudományos kitüntetés, közöttük a Széchenyi-díj és a Polányi-nagydíj birtokosa. 12 végzett PhD-hallgatója közül ketten nyerték el a Junior Prima Díjat.
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Horváth István Tamás, az MTA külső tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Keserű György Miklós, az MTA levelező tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Kollár László, az MTA levelező tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Náray-Szabó Gábor, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Orbán Miklós, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Sohár Pál, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya
 
Fábián István
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1956-ban született Debrecenben. Az MTA doktora (2002), a Debreceni Egyetem egyetemi tanára. Az MTA–DE Redoxi- és Homogén Katalitikus Reakciók Mechanizmusa kutatócsoport vezetője. Fő tudományos témája a környezeti kémiában, biológiai rendszerekben és ipari technológiákban jelentős, összetett redoxireakciók mechanizmuskutatása (Inorganic Chemistry, 2009; Advances in Inorganic Chemistry, 2017; Journal of Hazardous Materials, 2019, 2020).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kutatócsoportját nemzetközi szinten az oldatfázisú reakciókinetika kiemelkedő műhelyeként tartják számon. Jelentős eredményeket ért el a funkcionalizált aerogél alapú nanokompozitok előállításában és részletes leírásában. Diszperz rendszerekben lejátszódó folyamatok kinetikáját modellező egyedi eredményei orvosi és ipari szempontból fontos aerogélek szintézisét segítik elő (The Journal of Physical Chemistry C, 2018; Carbohydrate Polymers, 2018; Acta Biomaterialia, 2020; Chemosphere, 2021). 157 közleményére (impaktfaktor: 496) 2918 független hivatkozás érkezett, h-indexe 32. A European Colloquium on Inorganic Reaction Mechanisms konferenciasorozat alapítója. Fontos kutatásokat végez ipari partnerek részére. Hat évig volt az MTA elnöksége választott tagja, a Magyar Kémikusok Egyesülete Intézőbizottság tagja, felelős szerkesztője a tudomany.hu honlapnak. A Debreceni Egyetem rektora (2010–2013). Elismerései: Alexander von Humboldt-ösztöndíj, Vasile Goldis Western University: aranyérem, Polányi-díj. A Delhi School of Professional Studies and Research és a Vasile Goldis Western University díszdoktora. Iskolateremtő munkássága kiemelkedő a reakciókinetika és az aerogélek területén (22 PhD-hallgató témavezetője).
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

E. Kövér Katalin, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Joó Ferenc, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Nyulászi László, az MTA levelező tagja, Kémiai Tudományok Osztálya
 
Keglevich György
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1957-ben született Budapesten. 1994 óta a kémiai tudomány doktora. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szerves Kémia és Technológia Tanszékének egyetemi tanára, 22 éven át tanszékvezetője. Szűkebb szakterülete a foszfororganikus és a környezetbarát kémia.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Több mint 30 éve a P-heterociklusos kémia aktív kutatója, amelynek fejlődéséhez új szintézismódszerek és szelektív átalakítások kidolgozásával (Synth, 1993, 931), új reakciók (JOC, 1990; JACS, 1997) felfedezésével és új vegyületcsaládok bevezetésével járult hozzá. A P-kémiát a környezetbarát kémiával kombinálva széles körben alkalmazta az MW technikát (Synth, 2017). Ennek során új, másképp nem lejátszódó reakciókat valósított meg (OBC, 2012; RSC Adv., 2014). Javította a katalizátorrendszerek hatékonyságát (Green Chem., 2006; RSC Adv., 2014; Adv. Synth. Catal., 2017), meghatározta az MW alkalmazási lehetőségeit, és modellezte a gyorsító hatást (PAC, 2016). Új mechanizmusképeket állított föl (JOC, 2020). P-ligandumokat és katalizátorként alkalmazható Pt-komplexeket szintetizált (Chem. Rev., 2010; Dalton Trans., 2016). Publikációi: 601 tudományos cikk (40 review), 2 könyv (Organophosphorus Chemistry és Milestones in Microwave Chemistry), 50 könyvfejezet. Össz impakfaktor: >821, h‑index: 43, független idézet 4432. PhD-vezető: 19. A Curr. Org. Chem., a Curr. Green Chem. és a Symmetry főszerkesztője, a Heteroatom Chemistry, a Curr. Org. Synth., a Lett. Org. Chem. és a Lett. Drug Design Discov. szerkesztője, illetve a Phosphorus Sulfur, a Molecules és a Green Proc. Synth. szerkesztőbizottsági tagja. Elismerései: Zemplén-díj, Pro Scientia Díj, Széchenyi Professzori Ösztöndíj, Erdey László-díj, Mestertanár, Ipolyi Arnold-díj, Akadémiai Díj, Bruckner-díj, Csűrös Zoltán-díj, Magyar Érdemrend Lovagkereszt.
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Blaskó Gábor, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Görög Sándor, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hargittai István, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hudecz Ferenc, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kollár László, az MTA levelező tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Sohár Pál, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Tőke László, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya
 
Kónya Zoltán
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1971-ben született Budapesten. 2011 óta az MTA doktora. A Szegedi Tudományegyetem Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, az SZTE Környezettudományi Doktori Iskola vezetője, az SZTE tudományos és innovációs rektorhelyettese. Szűkebb szakterülete a határfelületi fizikai kémia és nanotechnológia.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Tudományos munkájának kiemelkedő eredménye, hogy a határfelületi jelenségek fizikai kémiájának megértésén alapuló szemléletmódot honosított meg a hazai kutatási gyakorlatban. Ezen megközelítéssel különféle anyagú (például: szén, fémek, oxidok, nemesfémek) 1D- és 2D-nanostruktúrák és kompozit anyagok esetében is képessé váltak a részecskék tervezett és irányított szintézisére, funkcionalizálására, valamint környezeti kémiai szempontból fontos gyakorlati alkalmazására is. Az új tudományos megállapításokat sikerült alkotó módon ötvözni és továbbfejleszteni a nanotechnológia legújabb vívmányaira alapozva. Eredményeit szakterülete vezető folyóirataiban publikálta; például: nyomásálló 3D-nyomtatással előállított kerámiák (Science Adv., 2021), Co-nitridet tartalmazó N-dópolt grafén mint ORR-katalizátor (Appl. Catal. B, 2018), funkcionalizált grafénszalagot tartalmazó nanokompozit (ACS Nano, 2013), titanát nanoszerkezetek atomi jellemzése (Surf. Sci. Rep., 2016).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kónya Zoltán az MTA Fizikai-kémiai Tudományos Bizottság elnöke, az MTA–SZTE Felületkémiai és Reakciókinetikai Kutatócsoport vezetője. Eredményeit eddig >500 tudományos közleményben publikálta társszerzőivel, amelyek összesített impaktfaktora meghaladja az 1400-at, a független hivatkozások száma több mint a 8500, h-indexe 51. 23 PhD-disszertáció született a vezetésével, tanítványai közül ketten Pro Scientia Aranyérmet kaptak. Elismerései: Polányi Mihály-díj, Pungor Ernő-díj, Gábor Dénes-díj.
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Dékány Imre, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Pálinkás Gábor, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Pukánszky Béla, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Vancsó Gyula, az MTA külső tagja, Kémiai Tudományok Osztálya
 
Marosi György
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1955-ben született Budapesten. 2003-ban lett az MTA doktora. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar egyetemi tanára, a FirePharma Kutatócsoport vezetője. Tudományterületei a biomakromolekulák és gyógyszerek technológiája, a termikus analízis, a Raman-spektrometria, a minőségvezérelt folyamatszabályozás, valamint a környezet- és biztonságtechnika.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Iskolateremtő hatást fejt ki a tűzálló anyagok, a folyamatos gyógyszergyártás, a gyártással azonos idejű (real time) analízis és a folyamatmodelleken alapuló szabályozás oktatásában és kutatásában. Jelentős új eredményeket ért el a gyógyszergyártás hatékonyságának növelése, a polimerek éghetőségének csökkentése és könnyűszerkezetű, környezetkímélő anyagok kifejlesztése területén. Elsőként publikált Raman-alapú szabályozási technológiát (Organic Process Research and Development, 2013) és a szintézistől tablettáig folyamatos (end to end) gyógyszer-technológiát (Chemical Engineering Journal, 2018). 430 közleményére több mint 5000 független hivatkozás történt, h-indexe 43. Számos hazai és nemzetközi projektet vezetett, és kapcsolatot épített ki multinacionális vegyipari, gyógyszeripari és gépjárműipari cégekkel. Aktívan járul hozzá a közép- és felsőfokú oktatás, valamint a tudományos közélet előmozdításához. Három nemzetközi konferencia elnöke, szervezője volt. Jelentősebb elismerései: Magyar Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tagozat), Szent-Györgyi Albert-díj, MTA és Szabadalmi Hivatal Innovációs Szabadalmi Nívódíja, Mestertanár aranyérem, Csűrös Zoltán-díj, Széchenyi Professzori Ösztöndíj (2000).
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Blaskó Gábor, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Iván Béla, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hohmann Judit, az MTA levelező tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Tőke László, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Zrínyi Miklós, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya
 
Nagyné László Krisztina
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1952-ben született Budapesten. 1976-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen vegyészmérnöki diplomát szerzett, 2006 óta az MTA doktora. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszékének egyetemi tanára. Szűkebb szakterülete a határfelületi fizikai kémia és a felületkémia, a kolloidika és az anyagtudomány.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Tudományos munkájának nemzetközileg is elismert eredményeit a nanostrukturált pórusos szenek felületkémiájának a határfelületi jelenségekben játszott szerepét tanulmányozva érte el. Funkcionalizált szénfelületeken a gőzadszorpciót vizsgálva kísérleti bizonyítékot talált a szűk pórusokban fellépő falhatásra (The Journal of Physical Chemistry C, 2014), mely lehetőséget ad a gázalapú energiatárolásra. Nitrogénnel, illetve kénnel adalékolt szén aerogéleken (Microporous and Mesoporous Materials, 2016), illetve grafénszármazékokon vizsgálta a heteroatomok lehetséges kémiai környezetét és szerepüket szorpciós (Carbon, 2017) és (elektro)katalitikus folyamatokban (Carbon, 2018). Az elektrondonorok jelenléte lehetővé teheti az üzemanyagcellák katódjának Pt-mentes kialakítását. Eredményeit több mint 170 angol nyelvű tudományos cikkben közölte, ezek összesített hatástényezője 574. H-indexe 35, független hivatkozásainak száma 3400 feletti. Az MTA Kolloidkémiai Munkabizottságának elnöke, az American Carbon Society tagja. A következő CESEP (Carbon for Energy Storage and Environment Protection) konferencia szervezője. Tagja a Carbon (2019 óta) és a Materials folyóiratok szerkesztőbizottságának. Vendégprofesszor volt az USA-ban és Japánban. Hat végzett PhD-hallgatója van. Hazai koordinátora (volt) három EU-projektnek. Kitüntetései: BME VBK Erdey László-díj (2004), Fodor Lajos-díj (2014), MTA Polányi-fődíj (2018), Magyar Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tagozat) (2019).
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Dékány Imre, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hargittai Magdolna, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hohmann Judit, az MTA levelező tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Horvai György, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Horváth István Tamás, az MTA külső tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Nyulászi László, az MTA levelező tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Vancsó Gyula, az MTA külső tagja, Kémiai Tudományok Osztálya
 
Salma Imre
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1962-ben született Komáromban. 2007 óta az MTA doktora. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Analitikai Kémia Tanszék egyetemi tanára, a Budapest Aeroszol Kutató és Oktató Platform Laboratórium vezetője, a Hevesy György Kémia Doktori Iskola programvezetője és a Magyar Aeroszol Társaság elnöke. Szakterülete a légkörkémia, ezen belül az aeroszol kémiai és fizikai folyamatai, valamint környezeti, éghajlati és egészségügyi hatásai.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kutatásaiban olyan környezeti kérdésekkel foglalkozik, amelyek jelentős, új tudományos ismeretek megszerzését és bővítését célozzák, illetve relevánsak a Kárpát-medencében és azon belül Budapesten. Munkatársaival együtt felfedezték a légköri gőzrészecske konverzió új, kémiai mechanizmusát (a két, létező globális modell egyikét), amely a felhőfolyamatok közvetítésével hozzájárult a sarki jégtömeg fokozódó olvadásának magyarázatához. Kimutatta, hogy a légköri nukleáció – ami az aeroszolrészecskék számának döntő forrása a troposzférában – regionális kiterjedésű, koherens jelenségként valósul meg a Kárpát-medencében. Meghatározta az aeroszolnak a felhőcsepp-képződésben játszott szerepét városi környezetben (Budapesten), ami jelenleg az éghajlati modellek legnagyobb bizonytalansággal ismert, egyedi összetevője. Modellt dolgozott ki a széntartalmú aeroszol megoszlására a fosszilis anyagok tüzelése, a biomassza-égetés és a biogén forrástípusok között különböző térbeli és időskálákon. Széles körű nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, és kiemelkedő elismertséget szerzett. Rendszeres vendégprofesszor a Bécsi Tudományegyetemen, a Helsinki Egyetemen és a Milánói Egyetemen. Remek konferenciaszervező. Angol nyelvű közleményei száma 69, közöttük Science és highly cited (top 1%) cikk; h-indexe 33, független hivatkozások >2700 (MTMT). Akadémiai Díjjal és Mestertanár Aranyéremmel tüntették ki. Hallgatói 1 első, 4 második és 9 harmadik/különdíj helyezést értek el OTDK-versenyeken.
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Felinger Attila, az MTA levelező tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Orbán Miklós, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Perczel András, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya
 
Szántay Csaba
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1958-ban született Budapesten. 2000 óta az MTA doktora. A Richter Gedeon Nyrt. Szerkezetkutatási Osztályának vezetője. Szakterülete az analitikai kémia, az NMR-spektroszkópia.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hazai és nemzetközi szakmai körökben is elismerést aratott elméleti és módszertani munkáival, melyek az NMR-spektroszkópia és gyógyszeranalitika alapvető jelenségeivel kapcsolatosak. Tudományos munkássága – részben az NMR-spektroszkópia innovatív alkalmazásával – összetett molekulaszerkezeti problémák megoldására irányult, melyek jó része közvetlen gyakorlati jelentőséggel bír a gyógyszerkutatásban. Igazolja ezt a 24 elfogadott szabadalom, amelyeknek társszerzője. 186 közleménye jelent meg (4 megjelenés alatt), amelyek közül 17 dolgozat egyedüli szerzője. Az Elsevier Kiadó gondozásában 2015-ben jelent meg egy döntő mértékben általa írt, iskolateremtő szakkönyv, Anthropic Awareness: The Human Aspects of Scientific Thinking in NMR Spectroscopy and Mass Spectrometry címen. Mind kutatóként, mind nagyvállalati vezetőként bizonyította, hogy gyógyszeripari környezetben is lehet magas szintű tudományos munkát végezni. Kitűnő vezetői kvalitását tükrözi az általa kialakított világszínvonalú nagyműszeres szerkezetkutatási bázis, amelyet hazai és nemzetközi szinten is elismert ipari tudományos műhellyé emelt. Sokirányú tudományos közéleti tevékenysége mellett kiemelendő a szemléletformáló személyes hatása, amivel nemzetközi szinten is sokak világlátását befolyásolta a tudományban.
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Bodor Miklós, az MTA külső tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

E. Kövér Katalin, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Felinger Attila, az MTA levelező tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Görög Sándor, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hargittai István, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Horvai György, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hudecz Ferenc, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Pretsch Ernő, az MTA külső tagja, Kémiai Tudományok Osztálya
 
Szente Lajos
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1951-ben született Budapesten. 1975-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar kémia–biológia szakán szerzett tanári diplomát. 2005 óta az MTA doktora. A CycloLab (Ciklodextrin Kutató-fejlesztő Laboratórium) Kft. társalapítója, jelenleg a cég tudományos tanácsadója. Szűkebb szakterülete a szabályozott hatóanyag-leadású ciklodextrin-zárványkomplexek előállítása és terápiás alkalmazása, valamint új, biológiailag aktív ciklodextrin-származékok kutatása.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Pályakezdőként kapcsolódott be a Chinoin Gyógyszergyárban a Szejtli József vezetésével induló ciklodextrin kutatásokba. 45 éve dolgozik a ciklodextrin-alapú szupramolekuláris kémiai kutatásban-fejlesztésben. Nevéhez fűződik a ciklodextrinek oldatban mutatott aggregációs mechanizmusának feltárása, valamint az „üres” ciklodextrinek alkalmazása klinikai detoxikálás céljára súlyos mérgezéseknél. A National Institutes of Health-ben (USA) Josef Pitha professzornál volt ösztöndíjas. Úttörő szerepet játszott a több humán gyógyszerben engedélyezett gyógyszersegédanyag, a hidroxipropil-béta-ciklodextrin szintézisében és alkalmazási lehetőségeinek feltárásában. Munkássága során több, szabadalommal védett és piacra került ciklodextrin-alapú humán gyógyszer preklinikai kutatási-fejlesztési és optimalizálási munkáit végezte. Közleményeire több mint 3700 független hivatkozás történt, h-indexe 34. Megadott szabadalmainak száma 37, össz impaktfaktora közel 340. A nemzetközi Ciklodextrin Társaság alapító tagja és tudományos vezetője.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az elmúlt öt évben 11 D1-es publikációja született. Aktívan részt vesz az egyetemi oktatásban (ELTE, SOTE, Debreceni Egyetem). Iskolateremtő, számos volt hallgatója, doktorandusza ma a CycloLab munkatársa. Elismerései: Gábor Dénes-díj, az Amerikai Kémiai Társaság Derek Horton-díja, Kiváló Feltaláló Díj.
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hargittai Magdolna, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Huszthy Péter, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Joó Ferenc, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Náray-Szabó Gábor, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Penke Botond, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya
 
Tombácz Etelka
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1952-ben született Szegeden. 2004 óta az MTA doktora. Korábban a Szegedi Tudományegyetem, 2020-tól a Pannon Egyetem professzora. Kutatásai a kolloidkémia területére esnek, amelyen nemzetközileg is elismert, több új tudományos eredményt ért el.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kutatásai elsősorban összetett vizes diszperziók határfelületi egyensúlyainak és kolloid stabilitásának fizikai-kémiai jellemzését, modellezését, módosítását és alkalmazási lehetőségeit fedik le. Az agyagásványok (Appl. Clay Sci., 2004, 2006), oxidok (Langmuir, 2001, 2009), huminsavak (Soil Sci., 1999; Org. Geochem., 1990; J. Mol. Liq., 2020) és összetett rendszereik (J. Coll. Interface Sci., 2006; Coll. Surf. A, 1998, 1999; Org. Geochem., 2004, 2007) viselkedése terén jelentős új eredményeket ért el. A magnetit nanorészecskék szintézise, felületmódosítása és teranosztikai célú kutatása során egyedi új eredményekre jutott (Langmuir, 2012, 2014; Coll. Surf. A, 2009, 2013, 2014; BBRC, 2015; Coll. Surf. B, 2012; IJMS, 2013, 2019; JMMM, 2015, 2017, 2018, 2021; Interface Focus, 2016; Soft Matter, 2018; Materials, 2021; Magnetochem., 2020; Nanomaterials, 2018, 2020, 2021). Több mint 230 kiemelkedő nemzetközi visszhangú tudományos közlemény és több könyvfejezet társszerzője. Közleményeire több mint 5560 független hivatkozás történt, h-indexe 43, cikkeinek átlagos idézettsége közel 50 (WoS). Vendégprofesszor volt az USA-ban és Franciaországban. Sikeres konferenciaszervező (11CCC, 2018) és résztvevő (74 előadás, 37 szekcióvezetés). Három nemzetközi folyóirat szerkesztőbizottsági tagja (Coll. Polym. Sci., Appl. Clay Sci., Molecules). Elnyerte a Polányi Mihály- (2016) és a Preisich Miklós-díjat (2018). Számos egyetemi hallgató diplomamunkájának és 9 PhD-hallgatónak volt a témavezetője.
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Iván Béla, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Pálinkás Gábor, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Perczel András, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya
 
Tóth Gábor
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1954-ben született Szentesen. 1977-ben a József Attila Tudományegyetemen okleveles vegyész diplomát szerzett, 2001 óta az MTA doktora. A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karának egyetemi tanára, szűkebb szakterülete a peptidkémia.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Pályakezdőként kapcsolódott be a peptid szulfátészterek (például kolecisztokinin) szintézisére irányuló kutatásokba. A különféleképpen módosított peptidek szintézisére vonatkozó törekvések azóta is végigkísérik munkásságát, ezek jelentős része kapcsolódik a fehérjék poszttranszlációs módosításainak kémiai modellezéséhez. Foglalkozott peptid foszfátészterek szintézisével, továbbá glikozilált peptidszármazékokkal, illetve többszörös diszulfidhidat tartalmazó polipeptidek, valamint kis fehérjék szintézisével is. Ennek során kutatócsoportjával új szintézismódszereket dolgozott ki. Egyik kezdeményezője volt a Szegeden azóta is eredményesen folytatott foldamer kutatásoknak. Számos érdekes biokonjugátum szintézisében vett részt. Foglalkozott lipopeptidek, illetve különféleképpen jelzett peptidek szintézisével is. Jelenleg antimikrobiális peptidek kutatásával, módosított peptidekkel és szelektív ioncsatorna-blokkoló polipeptidekkel foglalkozik. Közleményeire több mint 3500 független hivatkozást kapott, h-indexe 37. Megadott szabadalmainak száma 17, össz impakt faktora közel 800. Az elmúlt öt évben 16 D1-es publikációja született. Aktívan járul hozzá az egyetemen az oktatási, közéleti és kari vezetési feladatokhoz. Elismerései: Széchenyi Professzori Ösztöndíj, Kisfaludy Lajos Alapítvány Díja, Bruckner Győző-díj, Klebelsberg Kuno-díj, Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Zemplén Géza-fődíj.
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Huszthy Péter, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Keserű György Miklós, az MTA levelező tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Penke Botond, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Pukánszky Béla, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya
 
Külső tagságra ajánlja

Laurenczy Gábor
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1954-ben született Békéscsabán. A Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett okleveles vegyészi diplomát 1978-ban. A kémiai tudományok kandidátusa fokozatot 1991-ben nyerte el. Az École Polytechnique Fédérale de Lausanne (EPFL), Svájc, professor emeritusa. Szűkebb szakterülete a homogén katalízis, a reakciókinetika, a nagy nyomás alatti spektroszkópiai mérések és a kémiai hidrogéntárolás.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Nemzetközi hírnevet a nagy gáznyomás alatt lejátszódó reakciók vizsgálatával, köztük a CO2 redukcióján és a hangyasav bontásán alapuló hidrogéntárolás kiemelkedően sikeres kutatásával szerzett. Számos fémkomplex szerkezetét és katalitikus tulajdonságait határozta meg, és gyakorlati téren is élen jár a kémiai hidrogéntárolás megvalósításában, szabadalma már alkalmazásra került. 184 publikációjára eddig 10 531 független hivatkozást kapott, h-indexe 51.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Számos külföldi kutatási együttműködésben vesz részt magyar, német, olasz, spanyol, francia, japán partnerekkel. Jelentős szerepe van a nagy nyomás alatti in situ spektroszkópiai vizsgálati módszerek fejlesztésében és elterjesztésében.
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hohmann Judit, az MTA levelező tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Horvai György, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Horváth István Tamás, az MTA külső tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Joó Ferenc, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Nyulászi László, az MTA levelező tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Vancsó Gyula, az MTA külső tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Zrínyi Miklós, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya
 
Lindner Ernő
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1948-ban született Budapesten. A Budapesti Műszaki Egyetemen 1971-ben szerzett diplomát, 1984-ben PhD-t, és 1994 óta az MTA doktora. A University of Memphis Orvosbiológiai Mérnök Karán egyetemi tanár. Szűkebb szakterülete az elektrokémiai szenzorok és alkalmazásuk az orvosbiológiai technikákban.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Elektrokémiai szenzorokat fejlesztett orvosbiológiai alkalmazásokra. Elektrokémiai módszereket alkalmazott (kronoamperometria, voltammetria, spektropotenciometria) az elektródok mechanisztikus vizsgálatára. Hidrofób bevonattal módosított voltammetriás munkaelektródokkal biológiailag aktív molekuláknak (altatószerek, antidepresszánsok) nanomólos tartományban történő mérését és visszacsatolásos szinten tartását valósította meg biológiai közegekben. Felületaktív anyagok segítségével eljárást dolgozott ki porózus polimer nanokapszulák szintézisére, a nanokapszulák felületének funkciós csoportokkal történő módosítására és ezeknek a kémiai szenzorok felületére történő immobilizálására.
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Blaskó Gábor, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Görög Sándor, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hargittai István, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hargittai Magdolna, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Horvai György, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Joó Ferenc, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Nyulászi László, az MTA levelező tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Pretsch Ernő, az MTA külső tagja, Kémiai Tudományok Osztálya
 
Paizs Csaba
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1969-ben született Marosvásárhelyen (Románia). A BabeșBolyai Tudományegyetemen 1984-ben szerzett vegyészmérnöki diplomát. A PhD-fokozatot 1996-ban nyerte el, 2012-ben habilitált. 2015-ben egyetemi tanárrá nevezték ki, az egyetem Magyar Kémia és Vegyészmérnöki Intézet igazgatója, a Biokatalízis és Biotranszformációs Kutatóközpont vezetője. Szakterülete a szintetikus szerves kémia, ezen belül az enantioszelektív és mikrobiológiai reakciók.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kiemelkedő eredményeket ért el enzimatikus biotranszformációs folyamatok és a biokatalizátorok fejlesztése terén. Közel 120 közleményére 2130 független hivatkozást kapott. Új tárgyak anyagának összeállítója és előadója. Pályázatok, több tucat diplomázó és PhD-hallgató témavezetője. Nemzetközi és hazai tudományos társaságok és az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság tagja. A Kolozsvári Akadémiai Bizottság alelnöke. Nemzetközi folyóiratok (például: Tetrahedron Asymmetry, Catalysis Letters, Applied Biochemistry and Biotechnology) referense. Tanulmányutakon járt Finnországban és Németországban. Az MTA Oláh György-díj kitüntetettje (2007).
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Blaskó Gábor, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hargittai István, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hargittai Magdolna, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hohmann Judit, az MTA levelező tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Horváth István Tamás, az MTA külső tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Huszthy Péter, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Iván Béla, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Sohár Pál, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Vancsó Gyula, az MTA külső tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Zrínyi Miklós, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya
 
Tiszteleti tagságra ajánlja

Krzysztof Matyjaszewski
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1950-ben született a Konstantynówban (Lengyelország). Alapfokú diplomáját a Szovjetunióban, a Moszkvai Műszaki Egyetemen 1972-ben szerezte. PhD-fokozatot 1976-ban (Lengyel Tudományos Akadémia), habilitációt 1985-ben (Łódźi Műszaki Egyetem, Lengyelország) nyert el. 1985 óta a Carnegie Mellon Egyetem (CMU, Pittsburgh, USA) professzora, 1998-tól J. C. Warner University Professor of Natural Sciences. A CMU Makromolekuláris Kutatóközpont igazgatója.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Szakterülete a polimerkémia, ami alapvető változáson ment keresztül az általa felfedezett, rézkatalizált atomtranszfer gyökös polimerizáció (ATRP) jóvoltából. 1200 tudományos publikáció és 24 könyv (társ)szerzője, a kémiában a világon a legtöbbet idézett 10 tudós között szerepel. 6 tudományos akadémia tagja, 11 díszdoktori címmel rendelkezik, számos kitüntetés birtokosa (Wolf-díj, Franklin-érem, Gutenberg-díj, USA Elnöki Díj). Száz fölötti doktoráns témavezetője. Tudományos közleményeit 120 000-szer idézték, h-indexe 164. Módszerét jelenleg 12 ipari vállalat alkalmazza (65 szabadalom) speciális polimerek, biokonjugált rendszerek szerves/szervetlen hibrid anyagok előállítására.
 
Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Bodor Miklós, az MTA külső tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Dékány Imre, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Felinger Attila, az MTA levelező tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hargittai István, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hargittai Magdolna, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hohmann Judit, az MTA levelező tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Horvai György, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Horváth István Tamás, az MTA külső tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hudecz Ferenc, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Iván Béla, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Joó Ferenc, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kollár László, az MTA levelező tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Pálinkás Gábor, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Pukánszky Béla, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Vancsó Gyula, az MTA külső tagja, Kémiai Tudományok Osztálya

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Zrínyi Miklós, az MTA rendes tagja, Kémiai Tudományok Osztálya
 
delete
Kivonat
fullscreenclose
printsave