Fontosnak tartom, hogy Szent-Iványi Balázs tanulmányában mindvégig világosan fogalmazott; nem hagyta figyelmen kívül azt sem, hogy milyen kihívásokkal, nehézségekkel szembesült a kutatás során. Beismeri, hogy szükségszerű leegyszerűsítést tett az NGDO-kontextus homogenitásáról, egyúttal jelzi a kvalitatív kutatás fontosságát a folytatást illetően. A hipotézisvizsgálatban láthattuk, hogy az NGDO-kat nem szabad általában „egyoldalúan, vagy altruista, vagy egoista szereplőként felfogni”. Hozzá kell tennem, hogy nem szabad általánosan fogalmaznunk akkor sem, amikor az „EU migránspolitikai céljait” szolgáló tevékenységeiket említjük, ugyanis az EU tagállamainak migránspolitikái jelentősen eltérnek. Árnyaltabban kell tehát konstatálni azt, amit Póczik Szilveszter pontosan megfogalmaz: „Uniós közös stratégia csak a menekültekkel és a határőrizettel kapcsolatban jött létre, miközben egyéb migrációs ügyek nemzeti hatáskörben maradtak, hiszen a bevándorlással kapcsolatos nemzeti érdekek között a kis előrelépések ellenére ma [még mindig] nem teremthető összhang.” (Póczik, 2016: 109) A 2020-ban elfogadott migrációs és menekültügyi paktum (EU Pact on Migration and Asylum) ugyan (további) összhangot igyekezne teremteni a tagállamok politikái között, de valójában már az első helyen jelzett szolidaritás kapcsán elvérzik. (Azzal együtt, hogy flexibilitást ajánl ennek értelmezéséhez is.) Újfent Ayitteyt hívom segítségül, aki legelőször is azt állítja, hogy annak az „externalista ortodoxiának”, amelyet többek között a függetlenségüket elnyert új afrikai államok (sok esetben) despota vezetői szajkóztak, miszerint Afrika áldozat – például a rabszolga-kereskedelem áldozata, a gyarmatosítás áldozata vagy éppen a nyugati imperializmus áldozata (és hozzáteszem, hogy ezek mind az igazság részei) –, és csakis külső segítséggel lehet orvosolni a bajait, vége, „kaputt”, értelmét vesztette. (Ayittey, 2005: 26–27) Afrikának, az afrikaiaknak a saját elképzelésük szerint kell megalkotniuk saját afrikai modelljeiket – minden bizonnyal nem is egyet, hiszen a kontinensen élő közösségek igen sokszínű hagyományokkal, tudásokkal, örökségekkel és adottságokkal rendelkeznek. Ennek sikerre vitelében nem csupán Európával, hanem a nemzetközi rendszer valamennyi állami és nem állami szereplőjével partnerséget szükséges/érdemes létrehoznia és működtetnie, és ebben a folyamatban egyáltalán nem mindegy, hogy ki mit iszik, illetve mit prédikál.