Az olyan államok, amelyek – a kétpólusú nemzetközi rendszer logikáját megértve – betagozódtak, megmenekültek a szankcióktól. Kivételt a nagyhatalmi együttműködés példája, Irak jelentett 1990–1991-ben. Ezt két tényező tette különlegessé: 1) a Szovjetunió és az Egyesült Államok rendkívüli és kivételes együttműködése a Gorbacsov-korszakban; 2) az elkövetett jogsértés súlya, egy ENSZ-tagállam megfosztása szuverenitásától erőszak alkalmazásával. (Hasonló súlyú cselekményt 2022-ig nem követtek el, amikor Oroszország nem területi integritásától, hanem politikai függetlenségétől akarta megfosztani Ukrajnát azzal, hogy invázióját követően egy bábkormányt segített volna hatalomra.) A nagyhatalmi együttműködés azonban kérészéletűnek bizonyult. Következésképpen kivételes volt és maradt az az eset, hogy egy állam egy hozzá közel álló államot ne mentsen meg az elítéléstől és a szankcióktól. Ez azonban kivételességében is megállt a tartózkodásnál a Biztonsági Tanácsban, mint azt két esetben az Egyesült Államok bebizonyította, amikor tartózkodott (és nem élt vétójával) a BT-ben Izrael védelmében.1 Ezek egyike az úgynevezett Osirak-ügy volt, amikor az izraeli légierő 1981-ben lebombázott egy francia kivitelezésben épülőfélben lévő atomreaktort Irakban – mondván, az elkészülte esetén azt a veszélyt hordozná magában, hogy Irak képes lesz nukleáris fegyver előállítására. A másik eset pedig az Obama-adminisztráció idejére esett, amikor az Egyesült Államok tartózkodott az izraeli telepek létrehozásának támogatásától. Különleges eset volt, amikor az ENSZ BT 2011-ben két határozatot hozott annak érdekében, hogy Moammer el-Kadhafi rezsimje ne tudja eredményesen elnyomni – és ha kell, elpusztítani – az ellene felkelő lakosságot. Az erre vonatkozó határozat úgy jöhetett létre, hogy ahhoz a BT két állandó és három nem állandó tagja tartózkodásával járult hozzá. A második, 1973-as sorszámú határozat repülési tilalmi övezetet vezetett be Líbiában, ami akadályozta, hogy a Kadhafi-rezsim bombázza Bengázit, az ellenállás központját. A repülési tilalom kikényszerítése azonban azzal járt, hogy különböző nyugati államok – mindenekelőtt a határozatot kezdeményező Egyesült Királyság és Franciaország – támadták a líbiai katonai infrastruktúrát és a légierőt. Oroszország ebből arra a következtetésre jutott, hogy a nyugati hatalmak megszegték a határozatot, a repülési tilalmat arra használták fel, hogy elősegítsék a vezetés- és hatalomváltást Líbiában. Ennek egyik mellékhatásaként pedig esély sem maradt arra, hogy a BT mindössze néhány hónappal később határozatot hozzon Szíria ügyében. Azonban összességében mind a hidegháború idején, mind azóta kivételes maradt az ENSZ BT kényszerítő intézkedéseinek alkalmazása.