Amennyiben a KMT-beruházások tartósan közepes vagy alacsony hozzáadott értékű tevékenységekre szakosodnak, generikus versenyelőnyöket mobilizálnak az őket befogadó térségekben, meghatározó térformáló erőként megerősítik, elmélyítik a perifériák generikus természetét, vagy legalábbis nem mozdítják ki őket ebből az állapotukból. Az itt megjelenő KMT természetéből fakadóan nem ösztönzi a regionális léptékben megvalósuló modernizációt támogató helyi és regionális tanulási folyamatokat, a tudástermelést, a felfedező magatartást és az új lehetőségek kiaknázását (vö. Dahl–Ostergaard–Dalum, 2010; Boschma, 2015). A KMT-állomány megújulása és feljebb lépési jelenségei Közép-Európában is megfigyelhetők, a KMT-beruházások nem statikusak. A beruházó vállalatok a pénzügyi válságot követő évtizedben jelentős többletberuházásokat valósítottak meg (Drahokoupil–Galgóczi, 2015), beszállítói hálózataikban elősegítették a modern gyártási eljárások elterjedését (Szalavetz, 2016a; Gwosdz et al., 2020; Nagy–Molnár–Kiss, 2020), és korlátozott formában helyi telephelyeiken is megfigyelhető a „szalag melletti innováció” (Pavlínek–Žižalová, 2016; Šipikal–Buček, 2018). Mindez azonban a fejlett magtérségeknél csekélyebb hozzáadott értékkel valósul meg, és csekélyebb túlcsorduló hatásokat generál (Rugraff–Sass, 2016; Szalavetz, 2016b), vagyis a regionális fejlődésre gyakorolt hatása is mérsékeltebb – bár természetesen így sem elhanyagolható.

A regionális fejlődési problémák másik csoportja belső korlátokban érhető tetten. Miközben a gazdasági verseny erősödő lokalizációja, a kompetitív előnyök helyi meghatározottsága kulcstényező a fejlett országok élenjáró régióiban, Közép-Európa térségei – és különösen perifériái – itt tartós hiányosságokat mutatnak. A gyengeség megragadható az egyes tényezők szintjén (tudástermelés, speciális képességek, intézményrendszer, innovációs rendszerek, területi tőke stb.), de jelen van ezek kombinációiban, az általuk kirajzolt térbeli hálózatok sűrűségében és működésében is. A kevésbé fejlett térségek hálózatai ritkásabbak, nem érik el a metropolisztérségek kritikus tömegeit, intézményi struktúráik és innovációs képességeik is gyengébbek (Tödtling–Trippl, 2005; Nuur–Laestadius, 2010; Kasabov, 2011; Vas, 2017). Az erős kompetitív versenyelőnyök hiánya jelentős kockázati tényező a regionális fejlődésben: generikus komparatív előnyökkel világszerte számtalan régió verseng, és sok közülük elég jól és főként olcsón csinálja. Mindez nemcsak lefelé irányuló nyomást gyakorol a befogadó térségekre, hanem homogenizálja is azokat, miáltal gyakran meglévő, gyenge iparági specializációikat is elvesztik a befektetők kegyeiért folytatott versenyben (Malecki, 2007). Végső soron ez az „alacsony út” – Freeman megfogalmazásában „a feneketlen gödör” nem akadályozza meg a KMT későbbi kiágyazódását és delokalizációját, és nem igazán alkalmas a közepes fejlettségi szint fölötti felzárkózásra (Freeman, 1996). A KMT-vezérelt fejlődés követi, de feljebb lépés, fokozódó termelékenység hiányában önmagában újra is termeli a fenti belső gyengeségeket. Vagyis gyenge lokalitás áll szemben a felértékelődő lokalizációval. A makrorégió éppen abban gyenge, ami elősegítené a fejlett országok régióihoz való felzárkózását, „hasonlóvá” tenné Közép-Európa térségeit a sikeresen működő nyugati mintákhoz. Végső soron felmerülhet a kérdés, hogy van-e egyáltalán „hely” Közép-Európában, vagyis léteznek-e olyan helyben gyökerező, endogén fejlődési tényezők, amelyek az innovatív, magas hozzáadott értékű gazdaságszerkezet alapjául szolgálhatnának.

Említést érdemel a térségi hálózatok kérdése is. A KMT-vezérelt modell elsősorban vertikális, centrum–periféria viszonyokon alapuló hálózati kapcsolatokat hoz létre a periférián, miközben jóval kevésbé ösztönzi a horizontális, multilaterális kapcsolódásokat. Ugyanakkor a hazai KKV-szektor nagy része is strukturálatlan és atomizált, hálózatai nem elég sűrűek és erősek. Az elmúlt másfél évtizedben szerencsére különböző térségtípusokban – így a nagyvárosokban, a köztes térségekben és a perifériákon is – tetten érhetők az élénkülő klaszteresedési folyamatok. A sűrűbb térségi hálózatok a siker nagyobb esélyével tehetnek kísérletet a külső beruházók „behálózására”, multilaterális viszonyrendszer kialakítására. A stratégiai kapcsolódás globális–lokális interakciói a perifériákon is kölcsönös előnyöket eredményezhetnek (Molnár–Saidi–Szabó, 2022). A külső és endogén tudás új kombinációi segítik az iparágakat a kompetitív versenyelőnyök kialakításában, új technológiai pályákat nyitnak meg a térségi gazdasági szereplők előtt, és mérsékelik a szerkezeti válságok kialakulásának esélyét. Erre abban az esetben nyílik reális esély, ha a KMT és a helyi szereplők között érvényesül a technológiai hasonlóság, és nemcsak nyitottság, hanem képesség is adódik az együttműködésre.