Jelen munka témája a zenei ritmus és a nyelvtani feldolgozás fejlődésének kapcsolata, így a továbbiakban a zene és a nyelv ezen aspektusaira fókuszálunk. A téma elméleti áttekintése után a ritmikai és nyelvi képességek kapcsolatát tipikus és atipikus nyelvi fejlődésű gyerekeknél vizsgáló tanulmányokat mutatunk be. Ezen belül tárgyalunk korrelációs, ritmikus priming, longitudinális és tréning tanulmányokat, illetve nyelvfejlődései zavart mutató gyerekek ritmikai képességeit vizsgáló munkákat is. Végül áttekintjük, hogy a zenei ritmus milyen módon segítheti a gyerekek nyelvi fejlesztését a logopédiai gyakorlatban.

Mind a zene ritmusa, mind a beszélt nyelv hierarchikusan szerveződő szerkezetekkel írható le. A zene esetében a legalsó szinten a szűk értelemben vett ritmus áll, ami a hangokból és a köztük lévő szünetekből létrejövő időbeli mintázatokat jelenti (London 2012; McAuley 2010). A következő szintet a zenei ingerekben általában könnyen megfigyelhető szabályos lüktetés, az ütem (angolul beat) alkotja. Ez jellemzően 1 és 2 Hz közé esik (London 2012) és ez az a tempó, amit néha automatikusan is elkezdünk kopogni az ujjunkkal vagy amire táncolni kezdünk, amikor zenét hallgatunk. Végül, a gyengébb és erősebb ütemek szabályos váltakozásából áll össze a zene metrikus szerkezete, ami több, hierarchikusan egymásba ágyazott szintet is alkothat (Lerdahl–Jackendoff 1983).

Bár a zenei ritmushoz képest a beszéd ritmusa kevésbé szabályos, hasonló hierarchikus szerveződés figyelhető meg ebben a tartományban is. A szótagok akusztikai jellemzőiből időbeli mintázatok állnak össze, ami a ritmus szintjének felelne meg. A hangsúlyosabb és kevésbé hangsúlyos szótagok váltakozásából az ütemhez hasonló szabályos lüktetés jön létre, ami pedig a metrikus szerkezethez hasonlóan több szintű hierarchikus szerkezetet alkothat. Azt gondolhatnánk, hogy mivel a nyelv elsődleges funkciója a tartalom dekódolása, a beszéd ritmusa nem lényeges a beszéd megértésének szempontjából. Azonban számos tanulmány kimutatta, hogy a beszéd ritmusának szabályosságai fontos szerepet játszanak a nyelv elsajátításában (Bernard–Gervain 2012; de Carvalho et al. 2016; Dupoux et al. 1997; Gervain et al. 2020; Gervain–Werker 2013; Jusczyk et al. 1993) és feldolgozásában (Bion et al. 2011; Dilley–McAuley 2008; Doelling et al. 2014; Drullman et al. 1994; Ghitza 2012). Egyes szerzők hangsúlyozzák a beszéd ritmusának kifejezetten a nyelvtan elsajátításában játszott szerepét, ami a jelen tanulmány szempontjából különösen releváns (Christophe et al. 2008; Gervain et al. 2020; Gervain–Werker 2013; Nespor et al. 2008).

A beszéd ritmusán túl a mondatok absztrakt szerkezete is leírható hierarchikus szabályokkal (1. ábra, „B” panel). Lashley (1951) szerint mind a nyelv, mind a zene olyan részelemekből áll, amelyeket az idő tengelyén megfelelő sorrendbe szükséges rendezni. A részelemek elrendezését hierarchikus faszerkezetekkel írhatjuk le, amelyekben az alacsonyabb szinteket magukban foglalják a magasabb szintek és az elemek specifikus szabályok szerint rendeződnek (Fitch 2017). A zenében és a nyelvben jelenlévő hierarchikus szabályok lehetővé teszik, hogy a már feldolgozott ingerek alapján előrejelezzük a beérkező ingereket, segítve ezzel azok feldolgozását. Ezek a predikciók nemcsak az idői (mikor jelenik meg a következő elem), hanem a tartalmi (mi lesz a következő elem) jellemzőkre is vonatkozhatnak (Friston 2005; Jones–Boltz 1989; Koelsch et al. 2019; Kotz et al. 2009). Az időbeli predikciók fontosságára mutatnak rá azok az eredmények, amelyek szerint a vizsgálati személyek gyorsabban hoznak döntést olyan ingerek esetében, amelyek a várt időpontban jelennek meg (Barnes–Jones 2000; Jones et al. 2006; 2002; Large–Jones 1999; McAuley–Kidd 1998). Továbbá, Persici et al. (2019) tanulmánya szerint azok a gyerekek, akik gyengébb teljesítményt mutatnak ritmikai feladatokban, a mondatok szerkezete alapján történő morfoszintaktikai predikciókban is gyengébbek, ami a tartalmi és idői predikciók összefüggésére utal.